2018. május 3., csütörtök

Balcsi

Nekem a Balaton a Riviéra, ez az igen elcsépelt szólam nekem igazság. Alig vártam, hogy az idén már mehessek le, így vasárnap déltájt meg is érkeztem.  Mari a szokásos húslevest tálalta fel, három napig ettük még ugyanezt. Aztán sütött csirkemájat, azt is három napig ettük. Én vittem hozzá padlizsánszószt. De még mielőtt leírnám a hétvégét, iderakom a Rep-tárban készült egy felvételt, amin rajta vagyok, balról a harmadikként. 

                Megint kifogtam Pindur szerelmes jelenet-időszakát! türtőztettem magam, de szörnyen sajnáltam. Szóba is jött megint, mégpedig Juditék kutyakálváriájának története okán. Mari önként elmesélte, hogy pár éve, mikor megkérdezte, 18 ezerbe került volna a cica ivartalanítása, kérdés, hogy ma mennyi. Na és ez nem elég, mert egy kosarat is kéne vinni, amiben hordja a cicust, az is pénzbe kerül. Mindig ez az átkozott pénz! (most megy megint egy kétnaposra Lendvára, az sincs ingyen) csöndesen eleresztettem egy mondatot, körülbelül hogy ha valaki felvállal egy állatot, akkor annak kötelességei is vannak. Még ha nem is olvasta valaki a Kis herceg rókával meg rózsával kapcsolatos aranyigazságait. Tavaly háromszor ajánlottam, hogy kifizetem az ivartalanítást, csak csinálja már, de elhárította. Volt egy olyan érzésem, most is várja a felajánlásomat, úgy megszokta, hogy másoktól annyi mindent kap. De már nem vagyok annyira adakozó, végül is semmi közöm hozzá. Akkor néhány napos gondja lenne a cica utógondozásával. A cicus egyébként ilyenkor a legaranyosabb, jön dörgölőzni, föl lehet venni, dögönyözni. Csak azt a két szemét (egyik mesekék, másik sárgászöld) ne látnám, amikkel a három nap alatt folytonosan nézett, mondván, csinálj te már valamit velem, szenvedek! nagyon le is fogyott, a szőre rettenetesen csapzott. 
                Juditék egyébként még mindig viszik infúzióra az állatot. Szombaton lehányta Jázmin zongoráját, és még két napig hányt. Tánnem is írtam ezzel kapcsolatban, hogy elvittem a 8 évest a Vajdahunyad várához, ahol már megkezdődött a majális, de oda nem mentünk. Ugyanis a Mezőgazdasági Múzeumban volt egy játékos kiállítás, amit szerfölött élveztünk mindketten.   
               Még aznap este mentünk a partra, naplementét nézni, és lábat is lehetett lógatni a mólótól északra fekvő parton. Meglepetésünkre a sok sziklát eltüntették a partról és beállítottak egy létrát. Gondolom, ezzel növelni akarják a külföldiek szórakozását, és nekünk se kell majd megvárni ezentúl a strand zárását, amikor is ingyen be lehet már menni. Vagy nem kell a messzebb lévő Aranypartra tekerni, bár nekem az ellen se volt kifogásom. A bicikliket Mari az unokájával szépen rendbehozatta. Ez a mountainbike valaha az enyém volt, akkor Mari eladta Katának - a tudtomon kívül egyébként, merthogy késő ősztől kora tavaszig nem használtam, neki meg kellett a két másik bicaja mellé. Csakhogy nem tudta ezt használni, mert tíz centivel magasabb nálam, és mindig megfájdult a dereka. Úgyhogy a bicikli visszavándorolt az én használatomra, ami csupa haszon egyébként, 12 ezerért vettem használtan, Kata fizetett érte 15-öt, most meg ingyen ott van. 
                Szerdán délben hazajöttem, miután jól kijátszottuk és kibicikliztük magunkat, felváltva Scrabble-t és Rummicubot. Jó pár rejtvényt is megfejtettünk közben, és nem azért, mert 11-én ismét verseny Pécsett. 
                A lakás is szóba jött, Mari folyton érdeklődik, de csak kb. 50 nm-es, 17 milliós lakást talált,  amit épp felújítottak, csakhogy a kilátását eltakarja egy hatalmas épület. Mari azt is mondja, figyelj, ha a Balatont akarod látni, eljössz hozzám. Vagy kimegyünk a partra. De mi van, ha én az ablakomból akarom nézni? mondjuk ha már a hamut is mamunak mondom, úgyhogy ebből nem engedek. Különben is egyre több élmény fűz ide, no meg hogy innen sugárirányban lehet utazgatni, aztán a gyerekek is. 
             Még nem kaptam meg az Erzsébet-utalványokat, két levél után a Nyugdíjfolyósítóhoz, Államkincstárhoz. Már el is felejtettem, de Mari mondta, hogy megy a Pennybe, az utolsó utalványát levásárolni. Irtó finom krémes-mákos süteményt hozott nekem, és nem fogadta el az árát! ráadásul fagyizni is meghívott. Én meg visszahívtam, mikor kedd délután átbicikliztünk Széplakalsóra, ott előbb megnéztük, otthon vannak-e Ilona meg Rezső, de csak a nagy farkaskutya volt otthon, akkor kiültünk a partra. A víz nagyon szép tiszta, de egyszercsak egy közepes nagyságú, szép fehér halat sodor a part felé az áramlat, szép lassan ment észak felé. Kicsit mentem is utána a part mentén, hogy közelebbről is megszemléljem, ott aztán még három döglött halat találtam, már jól kikezdték a fejüket, talán sirályok voltak, talán kutyák, macskák. Mari azt mondja, menyhalakat telepítettek, hát nem tudom, milyen egy menyhal, annyit mintha hallottam volna róla, hogy az eredetileg is honos volt e vízben. Tény, hogy ezek valamitől elpusztultak, és eszembe jut, mekkora pusztítást és szennyezést okozott az angolnák betelepítése húsz vagy több éve. Akkor egyáltalán nem lehetett fürödni csomó ideig, nagyjából három évvel ezelőttre már szépen megtisztították a tavat.
             Egy szép kis viharnak is tanúi voltunk, ami a Balatonon könnyen megy, igaz, ez délről jött és észak felé ment el, kevés jégesővel kísérve. Mari konyhai ablaka alatt hatalmas tócsát csinált, mire becsukta, a linóleumot is föl kellett szedni. Viszont hamar elvonult, nagy szél nem járt vele, és fölfrissült a levegő. 
             Tegnap valóra vált egy nemkívánt gondolatom, miszerint Judit előbb-utóbb pénzt fog kérni, és hogyan fogom én azt elhárítani. Miután kedden már megbeszéltük, hogy ma vigyázok a lurkókra, mert Péter viszi a kutyát a kezelésre, neki pedig dolgoznia kell, ma még egyszer fölhívott, akkor már tudtam, hogy lóvékérés lesz a vége. Az intuícióm már olyan megbízható - hála istennek, más tekitetben is -, hogy az már néha félelmetes. Viszont a helybérlete kiegészítésére kérte, mert 3-án kell befizetni, Péter meg csak este hozza a fizetését. Sántít ugyan ez kicsit, hiszen ha Péter ma kap pénzt, a bérletet holnap is le lehetett volna rendezni, máskor sokkal több csúszása volt. De úgy teszek, mintha elfogadnám, mert csak húszat kért, amit vasárnap, Anyák napján majd megad. Hát erre kíváncsi vagyok, merthogy eddig még sose adott vissza semmit. Tavaly nyáron ezt keményen meg is jegyeztem, hogy "de legalább ne mondanád, hogy visszaadod!" azóta nem kért! 
               Mára ígérték egyébként a biopszia eredményét, abból sok minden kiderül, én hőn remélem, hogy a kutya végre az örök vadászmezőkön végzi, mert esetleg nagyon komoly baja van. A sebész egyébként megmondta, hogy egy 13 éves kutyát nem nyitna fel.
               Majd elfelejtettem, hogy még hol voltunk. Kilitiben a temető mellett óriási virágvásár van minden évben. Marinak valami helyi kártyájára töltenek fel 3500 forintot évente, csak itt lehet levásárolni. Az egész környék itt vásárolja meg az évi virágait, tekintve hogy a legtöbbnek nagy kertje is van. Én szintén vettem csomó virágot, amit Anikó kertjébe szánok, kettő kivételével, az egyik a muskátli, a másik a gerberaszerű. A földiepret már itt vettem, a legminibb, ami inkább szamóca, de én ezt szeretem, bár már ez se mindig az a régi-régi igazi földieper, amit kertünk dzsumbujából vadásztam egész nyáron gyerekkoromban. Az ananászeper kilója kétezer, ennek az "ócskának" csak 999 forint.
              

2 megjegyzés:

Holdgyöngy írta...

Isabel, Öregasszonyt 13.000 Ft-ért műtötték. Egy sporttáskába is beleteheti, régen macskaurat én is abban hordoztam állatorvoshoz. Itt volt a kicsi unokám (3), jött a kapu felől az Öregasszony. Megszólal: Jön az az Asszony! Jót nevettem neki.

Isabel írta...

Nem győzöd meg, ha nem akarja, de mintha már puhulna...:-) lehet, a végén megint folajánlom neki az árát. Most amúgy tényleg vigyáznia kell a pénzére, mert elromlott a mosógépe is, csöpög a mosogató (százezrekért csináltatta, sose volt jó).