2017. november 10., péntek

A 66-ikon

Már tegnap este is akartam írni, de leragadt a szemem. Szó szerint, mert mostanában megint szinte patakzik a könny a szememből, homokszemeket érzek benne. Úgyhogy el kéne mennem szemészetre, de este találtam szemkenőcsöt még a múltkorról, most jobb.
                      Ma csak a kisebbik lányomékkal találkozom, egy órát leszünk együtt délután a két unokával, felköszöntenek, aztán Jázminnak mennie kell a zongoraórára, én meg jövök haza. A nagyobb lányom meg a párja vasárnap idejön, de hoznak magukkal süteményt. Nehéz összehozni ünnepet, egyáltalán egy közös találkozót. Évente másképpen és egyre egyszerűbben alakítom, először hozzám jöttek együtt, főztem-sütöttem stb. aztán Anikó néha véletlenül elmosogatott, de jobbára ott hagytak a rengeteg csetresszel, hogy este se unatkozzak. Később szokásba hoztuk, hogy beültünk egy étterembe, persze én fizettem. De ezt is unom, akkor jött a Corvin plázai gyorsétterem, ahol van játszó is, a gyerekek se unatkoztak. Azért havonta összejövünk itt, utána kicsit játszóra megyünk, közben dumcsizunk.
                    Ma mégse erről akarok írni, hanem a tegnapról. Régi vevőm ez a korombeli férfiember, általában ötezerért szokott ásványokat vásárolni. Néhány éve kezdett gyűjteni, nem ért semmihez, de aktív. Van egy barátnője Székesfehérváron, oda jár majdnem hetente, úgyhogy aggódnom nem kell, nem akar elcsábítani. Jól megrontaná az a kapcsolatunkat, mert nekem se  hiányzik. Tegnap kicsit többet beszélgettünk, viszont jó sokat vártam rá, mert a megbeszélttől eltérően, nem a plázai cukiba jött, hanem kinn álldogált a bejáratnál. Egy óra után rácsörögtem, nem vette föl. Közben megfejtettem másfél rejtvényt, csak nem jön. Fél óra múlva újra telefonáltam, hogy hol akadt el. Őszintén szólva nagyon féltem, hátha valami baja történt útközben, mert akkor vihetném vissza ezt a legalább kétkilós csomagot. 
                      Mint kiderült, azért nem jött be, mert azt hitte, korábban érkezik, bement még a szupermarketba felvágottért. Visszafelé engem vagy nem vett észre, ami elég nehéz, mert a kiscuki nem külön teremben van, hanem az összes helyiséggel együtt a bejáratnál, és rajtam kívül csak három férfi ült ott, akik a másfél óra alatt cserélődtek. Nem ült le, hanem kiállt a bejárathoz. Ha nem csörgök én rá, csak vár-vár, talán ítéletnapig, aztán hazamegy. Az nem jutott eszébe, hogy rám telefonáljon. Öregszik? Ugyanis mindkettőnknek kb. húsz percbe telt, amíg az időpontot telefonon megbeszélve, odaértünk, és többször is leszögeztem, ott, ahol eddig szoktunk. Vagyis a cukiban.
                     Aztán még beiktattam egy sztk-s időpontkérés a kardiológushoz, mobilon nehézkes, és mivel a digisekhez már nincs kedvem újra elmenni a múltkori hülye eset miatt, elhatároztam, hogy kábeles telefont már nem is akarok, úgyis csak Mari szokott rajta hívni, vele meg tudok mobilon is. Otthonról ő is ingyen hívhatja a mobilomat, hát majd azon hív. Majd egy benézés is be volt tervezve üres lakásomba, postaládanézés, és hogy tényleg lesz-e a hétvégén lomtalanítás. Ahogy odaértem, már gyanús volt, sehol egy szemét. Máskor már egy héttel előtte odaköltöznek a cigányok, a hülye lakók meg kezdik lehordani a dolgokat, minden csupa szemét. Egy vén cigányt állítanak oda őrzőnek, ott is szokott éjszakázni, közben összeszedi, amit értékesíteni tudnak majd, és ahhoz más már nem nyúlhat. Az ócskapiac így - is - működik. Most a szokástól eltérően nem kaptunk külön értesítőt, de múltkor a vécészelep cseréjénél a gondnokhelyettes, Misi elárulta, hogy 12-én, vagyis vasárnap este kell kirakodni. No hát eddig is így szólt a kérés, mégse így volt. 
                    Ezt azért volt fontos megtudnom, mert ha a lányomékkal itt a vendégség után úgyis arrafelé mennek haza, engem is kiröpítenek, és remélem, hogy fel is jönnek lomtalanítani. Még elég sok minden van, de nem nehezek, én is meg tudnám csinálni, de hárman gyorsabban le tudjuk majd cipelni. Akkor teljesen üres lesz végre a lakás. Amit most újra meghirdettem, sokkal olcsóbban, merthogy a lányom szólt, nézzek körbe, mennyiért vesztegetik arrafelé a lakásokat, és hát tényleg túl nagy volt az összeg egy lelakott lakásért. Mégse jelentkezett eddig egy vevő sem, csak az ügynökös telefonok jönnek. Mivel nem ismerős a szám, nyilván fölveszem, már elég nagy a gyakorlatom, hogyan hárítsam el ezeket.
                     Megdicsérem ilyenkor magamat, milyen jól szervezem össze a dolgokat. Azért fölírtam egy cédulára is mindent, a bevásárlás maradt el aztán, mára. 
                      Szóval jól elbeszélgettünk, szokásosan meghívott egy kávéra, később, ahogy jött az ebédidő és jelzett a gyomrunk, túrós pitére. Közben megtudtam a dolgait, rémséges házassága úgy ért véget, hogy házsártos felesége öngyilkos lett, méghozzá elég radikális módon, valami savas vagy lúgos löttyöt ivott, és a fia talált rá, hívta a mentőket. Az asszonyt mélyaltatásban tartották, három hét múlva meg is halt. Mindenesetre addig is terrorizálta a családot, bizonyára nem ok nélkül. Erről eszembe jutott a saját házasságom, de nem avattam bele az embert, már túl sok idő telt el, előzőleg ugyanis felújításokról is szó volt, és ha hozzáadjuk a várakozás másfél óráját, hát bizony 2 előtt nem léptem ki az ajtón. 
                      Hát végre elértem, hogy ennyi idős koromra végre lett egy olyan férfibarát, akinek láthatóan jól esik a baráti beszélgetés, még ha nem is él egyedül, ráadásul időnként rohanhat a szerelméhez. Akihez a fia miatt nem költözik oda, pedig már évek óta együtt vannak. Viszont ez a fia még csak 23 éves, az idősebb régen elköltözött, viszont ez a fiatal fiú elég sok pszichológiai problémával küszködik, nem is csodálom a történtek után. És hát, amíg nem találja meg magának a társát, addig a papa mellette áll. Na és azért írtam, hogy végre, mert még mindig hajtom el magamtól a kínálkozókat, eszembe sem jut, hogy kapcsolatot létesítsek. Még ilyen gondot is a nyakamba venni? Jézus, gondolni is rossz rá.           

2 megjegyzés:

Holdgyöngy írta...

Boldog születésnapot, s minden jót kívánva neked. 66=6+6=12=1+2=3 teljesség a számok tudománya (számmisztika) szerint. Nézd így, látod fordul veled a világ.

Isabel írta...

Köszönöm szépen! szóval te is ismered a számmisztikát, eddig nem is tudtam, mivel a blogodból nem derül ki. Én is érzem, mióta elhatároztam, hogy költözöm, sokkal jobban érzem magam, leszámítva a fejemet, de valamivel elterelem mindig a figyelmemet. Ez úgyse lesz jobb. Na és ma megint nagy öröm ért. Fölhívtam a szombati masszőrt időpontért, és egy óra múlva volt egy félórája! el is mentem, meg is masszírozott. Baj, hogy ezen a héten már nincs ideje, jövő héten meg szabadságra megy. De hát ha másfél évig kibírtam masszázs nélkül, most ezt a két hetet is ki fogom. Aztán ma már tornáztam is, és remélem, holnap is eszembe fog jutni. Csak tudnék velősebben, rövidebben írni! hiába, aki egyedül van és nincs kihez szólni egész nap, az első alkalmat megragadja, de legalábbis ír. Ezért írok blogot és ezért csináltam a weboldalamat is, meg hát a Face-n is néha, de ott maximum egy mondatot, ott ez a szokás.