2017. július 9., vasárnap

2xfél nap Jázminnal

Múlt kedden elhoztam Jázmint. Délelőtt náluk kellett lennem, mert Dani megbetegedett. Igaz, az enyémek is sokszor voltak betegek, nem volt elég rájuk szabadság, betegállomány, anyámhoz pateroltam ki őket. Most én is átélem az ő gondjait. Dani jókedvű volt, csak miután megevett egy túró rudit (a fele a padlón landolt - Jázmin: én aztán nem szedem össze!), hányt le engem, a parkettát, rohantam vele a mosdóba. Világoskék nadrágból kiszedni csokinyomokat nem is egyszerű. 
                  Jázminnal a Kós Károly téri házias vendéglőben kezdtük, már csak paradicsomleves volt, méghozzá rizzsel, amin Jázmin igen elcsodálkozott. Azon meg én csodálkoztam el, hogy megette, pedig jó nagy pikszist kaptunk, majdnem csordultig. 
                  Játék 3 órán át, majd hazavittem, előtte kisbolt, chips, túró, egyéb vásárlás. Jázminnak nem ízlett a gyümölcslevesem, pedig hét nyelven beszélt, tejszínnel kevertem be, sárgabarack, cseresznye, meggy is volt benne jó dúsan. Még valamit ettünk, aztán Jázmin megette a chipsét, majd elkérte a mikroszkópot. Óriási élmény volt az ásványokat nézegetnie, aztán történt egy kis baleset, a már amúgyis billegő polc a lábamra esett. Csoda, hogy nem törte el a csontomat, és csak egy kis helyen maródott fel a bőröm, de az mind a hét réteg. Betadine, leragasztottam. 
                  Még játszani is tudtam, Jázmin annyira elvolt az ásványokkal, 8 körül aztán fürdés, 9 körül fekvés. Végigaludta az éjjelt, bár előtte odajött, hogy ő fél, valami fényt hagyjak égve. Égve hagytam. 
                  Reggel boldogan megjegyezte, hogy most van 8 óra, máskor ilyenkor már az iskolában van, most pedig ilyenkor kelünk fel. 
                  Együtt csináltuk a bundáskenyeret, ő mártogatott, én sütöttem. Előtte óriási bögre kakaót ivott meg, két tenyeremnyi kenyeret utána. Aztán mesét nézett a tévén, én meg játszottam egy kicsit, szétnéztem a Face-n, levelezőprogramban. Éhes vagyok! szakította félbe a tevékenységemet, eléraktam a gyümölcslevest. Most sem evett a gyümölcsből, csak a levét meregette magába. Utána, mert még éhes volt, mondtam, lehet enni a bundáskenyérből, rengeteg maradt, de nem. A hűtőt nyitogatta valami "nyami" után, hát nálam nincsenek olyan műkaják itthon, mint náluk.
                  Gyorsan elmegyünk vásárolni, mondtam, és megint kikunyizta a chipset. Vettünk még két banánt, majd elcsodálkozott a lapos barackon. Ő ugyan ilyet nem enne, én azonban "magamnak" vettem két darabot, de bárcsak többet vettem volna. Nagyon ízlett neki, a banánt pedig a kisjátszótéren ette meg, a kisebbiket odaadva egy kisebb lánynak. De neki a nagy kell! követelőzött a kicsi, de mivel nem tudta kinyitni a banánt, kérte, hogy segítsek, addigra én elismételtem, amit a legelején: kicsi a kicsinek, nagy a nagynak. Jázmin nem mert szólni, pedig az elején még ő ajánlotta fel a kicsinek a nagyobbat. Mivel a kicsi banán vége kicsit selejtes volt, végül örült, hogy a nagyot mégis neki adtam, ez volt az igazság. 
                 Hazajőve ismét kínáltam neki a bundáskenyeret, mondván, ha reggel ízlett, és most éhes, megteszi. De nem ette, inkább éhezett, akkor fölraktam egy adag fodros kockatésztát, jó adagot evett meg belőle tejföllel, túróval. Egy óra múlva már indultunk, a buszmegállóhoz érve máris éhes volt. Kérte a chipset, én pedig, mivel előtte jól felbosszantott, már otthon kitettem azzal, hogy az nem étel, csak valami műdolog, nem is egészséges. Ezt eljátszottuk régebben is, csak mivel az apja is folyton chipset zabál, még szép, hogy a gyerek is szereti. No meg az ízfokozók miatt. Bementünk a kisboltba, választott magának egy kiflit, mert közöltem, hogy chips nuku. 
                A buszon ette meg, csak előbb nyávogásba kezdett, hogy nagyon sós. Mondtam, te választottad, csípdesd le a valóban bőven mért sót a tetejéről, dobáld a zacskóba. Így is tett. 
                Elfelejtettem mondani, hogy miután itthon végig kellett hallgatnia a litániámat, no nemcsak a chipsevésről volt szó, olyan rendet teremtett a lakásban, hogy még én sem tartok olyan rendet. Úgyhogy a játszótér felé közeledve ismét megpendítette: "nem kaptam meg a chipsemet!". Szegénykének újra el kellett magyaráznom, hogy a chips egészségtelen, lehet, hogy a krumpli igazi, de tele van mindenféle rossz anyaggal, ami később gondot okozhat a kis testében. "De milyen szép rendet csináltam" válaszolta, erre pedig azt litániáztam neki, hogy az teljesen természetes, hogy összerakja, amit szétdobált. 
                Találkozott aztán az előző nap megismert, vele egyidős kislányokkal, most is jót szórakoztak. Egy óra múlva odamentem: Jázmin ideje lejárt, mehetünk. Jázmin azonnal leszállt a hintáról! engedelmesen jött aztán, és nem volt semmi baj, az anyja meg írt még aznap, hogy nagyon szeretne újra eljönni hozzám. 
                 Két nap múlva újra itt lesz, mi mást tehetnék. Talán nem fog akkora rendetlenséget csinálni. Mert miért szórja ki az egész játékdoboz tartalmát az egész lakásban, ha aztán csak egy babával játszik? én meg kerülgethetem vagy szedegethetem föl, nehogy elcsússzak rajta és még jobban megsérüljek. 
                 * 
                 Szombaton egyébként megint veszélybe kerültem. Nagyon pirinyó az a lottózó, de nem volt benne senki, amikor bementem. Már fizettem, mikor hallom, hogy jönnek be többen, egy pasi beszélni kezd. Fordulok meg, és isteni szerencsémre én minden helyzetváltoztatásomnál a lábam alá nézek. Ha nem így tettem volna, a tőlem öt centire a földön heverő óriás pitbullba botlom, átesem rajta és éppen a küszöbbe verem be a homlokomat. Nekiállhattam volna beszélni a fiatal gazdával, de minek. Ha be meri vinni a kis helyiségbe borjúnyi kutyáját, ráadásul szájkosár nélkül, úgysem értette meg, milyen veszélyes az ilyesmi. Figyeljen az ember a lába elé! már sok balesetet megúsztam ezzel a módszeremmel.


Nincsenek megjegyzések: