2016. november 23., szerda

Pécsi ismétlések

A cím arra utal, sokszor voltam már a kultúra fővárosában, de igazából több napra-hétre kellene elmenni, a csodálatosan szép épületek igazi megnézése céljából
                        19-20-án Tiszai László Kupa volt, én most is az utolsó helyen végeztem a saját szintemen, kb. 80 hibaponttal (ami azért mégsem 300 valahány, mint Kiskunhalason volt). Nem tudtam elszakadni az almásderestől, hogy helyette almástarkát írjak, így persze keresztbe sem stimmeltek a szavak.
                        Megint a Pollack Mihály kollégiumban aludtunk, ilyen szobában. Igaz, a fotón nem látszik, hogy asztal nincs a szoba közepén. (Mari itt sem tud elszakadni a rejtvényektől.) Ettük a maradékjainkat, majd bekopogott Jánosunk, a szokásos laposüveggel és a szintén szokásos doboz süteménnyel. Felesége minden alkalommal annyi sütit pakol, hogy nekünk is jusson. Ezúttal isteni finom gyümölcskalácsot ehettünk szendvicseink után. Felköszöntöttek névnapom okán, aztán kivonultunk a portásfülke előtti térbe, asztal és fotelokban scrabbleztünk vagy fél 11-ig. Kata ezt se szereti csinálni, de hősiesen jött és ki is tartott, a társaság kedvéért. 
Kata szörnyen utálja a fényképezést, de nincs kegyelem.


              Az éjszaka kollégiumi hangulatban telt: még éjjel fél kettőkor is a folyosón beszélgettek, utóbbi elég visszhangos. Jórészt üres ilyenkor minden más kolesz is (ezért is kapunk ilyen helyeken korlátlanul szállást), de mindig van néhányan, akik nem mennek haza hétvégére. 

               Reggel kilenckor indultunk a csapatversenyre. Én újfent megkaptam a Szigetest, mert abban jó vagyok, meg is csináltam hibátlanra, bár most több idő kellett hozzá. Mesterünk fejezte be haladó Jánosunk fejtvényét, sajnos, sikerült 3 hibát előállítaniuk. Nem örültem, mert tudni kéne, hogy Asgabatnak nem d az utolsó betűje. Ha ez nincs, csak 2 hiba van (és ha egy perccel korábban adjuk be) dobogóra kerülünk. Így azonban a 4. helyen végeztünk, de itt is az a szokás, hogy már innentől oklevél is jár.
              Örültünk azért, mert János kezd jobb lenni, és ez a jövő évre nézve ígéretes. Aztán szépen kibattyogtunk a volánállomásra és vártunk két órát a buszunkra. Bár kaptunk több nagy füzet rejtvényt, elő se vettem, vidéknézés, majd alvás következett a több mint 2 óra alatt. Este még itthon is scrabble-ztünk és macskáztunk, miután én szépen megettem minden maradékot, hogy hétfőn is szép idő legyen.

                 Mivel pénteken a siófoki nőklub jótékonysági piacot rendez, holnap megint leutazom, egy jól megpakolt bőrönddel. Ez nálam lomtalanítás is, persze nem ócskaságokat, csak számomra szükségtelen tárgyakat ajánlok fel, hogy a befolyt pénzt szép dolgokra költhessék így karácsony előtt. A nyugdíjas klub is csinált ilyet kedden, de Marinak tonnaszám van felajánlani való csecsebecséje.         



2 megjegyzés:

Holdgyöngy írta...

Nekem Pécs diákvárosom volt, most lett volna a 45. érettségi találkozónk. Betegség miatt lemaradtam róla. Ezt szerettem benne, már akkor is, a végtelen lehetőségeket. Utána már minden város, ahova elkerültem kicsit szürke volt. Azóta meg csak szebb lett és gazdagabb.

Isabel írta...

Nekem, nyilván családi és nővérem révén baráti kapcsolatok révén Siófok jelenti most már inkább az otthont. Ha lenne pénzem, vennék ott egy kis lakást, bár az is jó, ha nővéremnél lakhatom a kisszobában. Ő sincs egyedül. Csakhogy annyira túl van zsúfolva az a lakás, hogy néhány nap után nyomasztanak a rengeteg kő és csecsebecse kirakatai. Ilyenkor kapom magam és eljövök az övéhez képest szinte üres lakásomba.