2016. november 8., kedd

Kiskunhalasi hétvége

Úgy készültem Kiskunhalasra, hogy még aznap visszajövök, de Kata előre kifizette hármunk számára a szállást és rávettek, hogy maradjak. Hagytam magam rábeszélni, mert már az odautazás is kavarcos volt. Na és meglehetősen drága, mert pont a szülinapom előtti hétre fogytak el kedvezményes pecséthelyeim, ahogy átszámolom, kb. 6 ezerbe került az utazás. Ráadásul körülményes  is volt. Igaz, ez az én kényelmességem miatt van. A 8.10-es vonat korainak tűnt, 8.40-kor indult busz is, méghozzá sokkal közelebbről. Azért választottam utóbbit, mert Halason csak 200 méter a Csipke Hotel, míg a vonattól hosszú az út. Bár azt írták, minden vonathoz kocsival kimennek és beszállítanak, mivel nincs helyi buszjárat, de én kicsit tartottam ettől, hátha nem jut hely pont nekem valahol.
               A busz eleve 7 perccel később indult a sok utas miatt, de beérkezve az átszállóhelyre, Kecskemétre, órája szerint még volt 4 perc a csatlakozásig. Nem lehetett több fél percnél, amíg átmentem az úton, és a halasi buszt megláttam, sajnos, épp kifutóban a drosztjáról. Nem akartam hinni a szememnek.
               Most mi az istent csináljak? átbattyogtam a vonathoz, ott egy órát rostokoltam, négy társammal együtt, mire egy vonat fél 1-re be is cammogott velünk Kiskunhalasra. És tényleg kijöttek elénk autókkal, így még egy kávéra is volt idő. 
               A feladványokat B. V. készítette, aki már több esetben bebizonyította, hogy mester létére képtelen egy alatta lévő szinten gondolkodni. Nemhiába lettem utolsó a háromszázvalahány hibámmal, az előttem végző négy-öt embernek is több száz hibája volt, és Mari sem csinált sokkal kevesebbet, az első helyezettnek is volt vagy huszonhat. Nyeltünk egy nagyot, én már itt is elhatároztam, hogy ezentúl minden versenye előtt rákérdezek, és ha B.V. a feladványok elkövetője, egyszerűen nem megyek el. 
               Meggyőztek aztán, hogy aludjak ott, mert Kata előre kifizette a szállást és nem engedi kifizetni (mivel egyébként dúsgazdag, és különben is ő hívott). Lesz este kvíz is, igaz, csak későn, 9-kor, de hát lesz idő aludni, mert másnap csak 11-kor kezdődik a csapatverseny. Azért is maradtam, mert kiderült, hogy egy fő hiányzik a jelölt csapatból. János haladó, viszont a negyedik tag mester. Ebben nagyon bíztunk. 
               Kollégiumban én aludtam elégszer, de ez csinált néhány meglepetést. Először is, nem abban a kollégiumban szálltunk meg, hanem egy másikban. Másodszor, ötágyas szobába tettek, bár sok vizet nem zavart a két másik hölgy, ők is versenytársaink. Jánosnak itt is marha mázlija volt, hiszen férfiként külön szobába tették. 
               A két nő korán elment, mert ők vacsoráztak is a Csipke Hotelban. Nekünk nagyon elég volt a magunkkal vitt étel, nekiálltunk játszani. Kata eleve nem akart a kvízre menni, később már mi sem, ugyanis akkorra már nagyon zuhogott az eső, és több kilométert kellett volna gyalogolnunk, hiszen nem volt ki visszavigyen a Csipkébe. Fél 10-kor már ágyban voltunk, ami nálam alig fordul elő. Nagyon meleg volt, hiába nyitottam ablakot, nem bírtam elaludni. Pláne mikor hazajöttek a fiatalok (nyilván nem mentek haza hétvégére), pont a szemközti szobába. Üvöltözés a folyosón, ajtócsapkodás, ez ment még akkor is, mikor szobatársaink éjfél felé hazajöttek. Minden elismerésem a tapintatuké. Sötétben, nagyon halkan piszmogtak, aztán ágyba is bújtak. Én azonban később se nagyon aludtam, legalább tízszer fönn voltam. Még mindig zuhog az eső, még mindig. Az ágy olyan kemény volt, mintha a padlón feküdnénk. Na, valahogy túléltük, reggel kb. fél 8-kor mindenki fölébredt. Az eső szerencsére nem esett, mikor fél 9-kor elindultunk. Mari megint eltévedt, mert "ő tudja!", csakhogy rosszul, az útvonalat, de aztán persze sikerült 10-re befutni. Regisztráltunk, ittuk a kávét, reggeliztünk, majd jóval 11 után végre elkezdték a versenyt. 
               Csapatban mindenki csak egy rejtvényt kap. Én elkértem a szigetest, mert abból nagyon jó vagyok, és ez tényleg még könnyű is volt. Elsőnek lettem készen, Marinak még volt csomó kitöltetlen kockája. Oda is adta, pillanatok alatt kitöltöttem. Mesterünk még a sajátjával piszmogott! Akkor János adta oda az ő rejtvényét, hozzá se tudott fogni. Épp elkezdtem volna, de mestertársunk már befejezte az övét, és majdnem hogy kikapta a kezemből. Hagytam, végül is ő a mester, meg mit is csinálhatnék? Csinálgatta is, aztán csinálgattuk! együtt. Na ebből látszik, gondoltam, hogy nem mindig a szint számít. A végén a többi rejtvényt is mindenki még átnézte, adjuk be már, mondtam! na, kivitte. Nagyon reménykedtünk, és mikor mesterünk negyed óra múlva visszajött, már mondta is: jó hír, hogy hibátlanok vagyunk, rossz, hogy utolsónak adtuk be, és ötödik helyen végeztünk. Hiába, ami nekünk könnyű, az a többi jelöltnek is könnyű. Kicsit dühöngtünk, aztán még volt kis huzavona, hogy megyünk ki vonathoz, buszhoz, mert megint zuhogott az eső. 
                Nekem már minden mindegy volt, mindkét nap alatt akkora volt a fejem, a hátam is fájt persze. A vonatállomáson többedmagammal még két órát vártunk. Szörnyen unatkoztam, mert szemben lévő versenytársaim régebbi ismerősök, elkezdtek közösen egy rejtvényt fejteni. Én is fejtettem kettőt, de már untam. Pesterzsébeten le is szálltam, gondoltam, onnan sokkal hamarabb hazaérek. Igaz, kicsit keresnem kellett a buszmegállót, de aztán meg is találtam. Itthon első dolgom volt egy kis pohár vodkát legurítani, aztán már csak lazítottam, tévét néztem. 
                 Tegnap volt még klubnapunk, arra elmentem, közben egy nagy csomag ásványeladást is lebonyolítottam. De nem írtam föl magam a vasárnapi Szenior versenyre. Mi a fenének menjek, ez nem pontszerző. Inkább készülök a 19-ei pécsi versenyre, már a szállást is intézem. 
                 A gyerekeim eddig még nem tudtak összehozni egy ünneplési időpontot. Eleinte az volt a javaslatuk, legyen nálam (múlt pénteken), ők hoznak mindent, én ne készüljek. Közben valamiért megváltoztatták, és erre a péntekre áttették. De kiderült, hogy végül ez sem jó. Én előre bejelentettem a pécsi versenyt, erre most megint azzal jönnek, hogy 20-án, pedig Anikó tudta, hogy akkor még lenn leszek vidéken. Írtam a kisebbnek, hogy nem kell olyan ünneplés, ami ilyen huzavonás, kierőltetett. És tényleg így is érzem. Amúgy is folyton fáj a fejem, a hátam, a bőröm ugyan kezd javulni, de nincs kedvem több órás dajdajozáshoz. Most lesz sok időm készülni Pécsre, szerencsére nem B.V. rejtvényei lesznek.

              

2 megjegyzés:

Holdgyöngy írta...

Isabel, a jövőre nézve, ilyenkor szólni kell a buszvezetőnek, s nagyon rugalmasak. Vagy beváratják vagy ők maguk gyorsítanak. Tapasztalat, értem el csatlakozást mínusz tíz percből, sőt a busz még korábban is beért mint a menetidő. Kiskunhalas, ha jól emlékszem a vasúthoz közel van egy maszek cukrászda, szép emlék.

Isabel írta...

Jó ötlet, ámbár ebben az esetben rámutatott volna a busz órájára: még van négy perc, bőven odaér. Ez is tapasztalat.