2016. szeptember 21., szerda

Jövök-megyek

Az aszfaltjavítás ezen ideiglenes, annál frappánsabb megoldásaival újabban elég sok helyütt találkozom. Más városokban még nem figyeltem, itt a fővárosban elég gyakori. Íme: 
Azon gondolkodom, beázásomat a szoba felső sarkában hogyan tehetném valami hasonló technikával szebbé. A festék lepereg, ahogy a tapéta is elenged, a tapétaragasztó egyelőre megmaradt.
               Tegnap unokámat videóztam, mert a karattyolását szeretném megörökíteni. De annyira hozzászokott, mikor anyjáék fotózzák, hogy azonnal "csííííz"-t csinál, és richtig nem dumál, mikor filmezem. De annyira szépen beszél "daniul". Már szépen eszik kanállal, abbahagyta dühöngéseit, mikor ok nélkül egyszerűen hanyatt vágta magát. Szerencsére mindig olyan helyen, hogy nem lett belőle gerinctörés.
               Jázmin iskolába ment, és egyelőre nincs semmi gond vele. Lányomnak kicsit nehéz ugyan, hiába van közel az iskola, alig két megálló, a kicsit is mindennap készíteni és vinni kell a kocsiban. De pár hét és már ő is bölcsis lesz. Fenti képen Jázmin puccba vágva, ahogy előtte elmegy a kistesó.
               Napfénykezelésem túl van az első 10 alkalmon, kezdenek gyógyulni a sebeim, és persze mindennapos kenegetés is van. Azt mondják, ez már soha többé nem múlik el, legfeljebb enyhül. Szép kilátások! tkp. nem is zavarna, ha nem viszketne néha radikálisan. 


2 megjegyzés:

Holdgyöngy írta...

A mai gyerekek ebben a fotózós világban nőnek fel, az enyimek is pózolnak.

Isabel írta...

Igen, valahogy az olyan cuki nekik. Egyrészt csodálkoznak is, ahogy pl. az állatokat, mikor egy kamerás ember ott van, közel mennek, megszagolják stb. Ilyen a gyerek is, aztán főleg mikor ajnározzák, pózolni kezd. Ez a felnőttek "bűne", vagyis általuk tesznek így.
Egyébként a tiedet sikerült fölraknom:-) valaki másét nem, ő bizonyára letiltotta, hogy fölvegyék, ha ezt lehet.