2016. február 20., szombat

Mégis

Nagyjából másfél évi mosolyszünet után a nővérem játszotta Mohamedet (ismerjük a közmondást), felköszöntött a születésnapomon, egyúttal pedig csapatot is építettünk. 
A kapcsolatot szinte úgy folytattuk, mintha mi sem történt volna, sőt, húgom is hajlott afelé, hogy januárban lemenjünk nővérünk születésnapját ünnepelni. Ez nem volt olyan nagyon egyszerű, ahogy régen, "az" előtt, hogy fogtam magam és egyik óráról a másikra egyszerűen felcuccoltam, leutaztam. Egyébként húgom nem is maradt volna éjszakára, igaz, akkor még én is egynapos kirándulásra gondoltam. Aztán közbejött, hogy a hátamat "felvágták", eltávolítottak róla egy ronda sebet és bevarrták, ezzel pedig sokat kellett pihennem. Másrészt, bejött egy nagyon hideg idő. Aztán más jött közbe. A Rejtvényfejtők napján találkoztam ismét Marival, akkor tudtam meg, hogy beteg is volt két hétig közben, tehát jobb volt nem lemenni és elkapni tőle. Mert nálunk a család szinte sosem működött úgy, ahogyan akármilyen más családokból kihallani, ti. ha valaki beteg a családban, akkor a hozzátartozója elmegy hozzá testet-lelket ápolni, dolgokat elintézni helyette, amit kell. Igaz, szerencsére eddig még sosem volt egyikünk sem annyira beteg, hogy tényleg szükség lett volna egy hátramozdító segítségre. 
                    Most ezt nem taglalnám, hogy mire gondolok. Húgom ugyan múltkori betegségemnél fölajánlotta, hogy eljön segíteni, de ha belegondolok, fárasztóbb lett volna, miután nyilvánvaló, hogy kevésbé igazodik el az én háztartásomban. Tehát maga egy tea elkészítése is csomó instrukciómba került volna, ami eleve fáraszt. Persze nem kell belegondolni, mi lesz, ha egyszer uramisten szükség lesz egy valódi segítségre. 
                    Egy hónapig nem mehettem masszázsra, lejárt az sztk-s beutaló, most ugyan meghosszabbítják, de csak három héttel későbbre kaptam így is időpontot. Tavaly jártam egy "fizetős" masszőrhöz, aki egy bivalyerős erdélyi származású lányka, most is elmentem hozzá. De hiába kértem, hogy legyen most elsőre kíméletes, úgy megdöngölt, hogy közben is szólnom kellett, hagyja már abba. Másnap alig bírtam magammal, úgy fájt a vállam és a hátam felső része, hogy egy hétig nem múlt el. Azt hiszem, nem is megyek már vissza hozzá. Mert ha egy hétig pihenek és elmúlik az izomláz, egy újabb masszázs után újra ez lesz, na és nem is folytatom. 
                    Múlt héten tényleg készültünk lemenni, de jöttek a nagy esők, lemondtuk. Közben viszont péntek reggel úgy sütött a Nap, mintha soha nem akarná abbahagyni, és ahogy a prognózist hallgattam, estig nem is lesz más a helyzet. Nosza föl is hívtam Mari nővéremet, már az ajtóból jött vissza, és rögtön mondta, előző nap ő is hívott, hogy mikor jövünk, és milyen jó lenne egy jó kis háromnapos hétvége. Miután nála régebben sem számított, milyen idő van, a lakásban is rengeteg mindent lehet csinálni, meg aztán nincsenek távolságok. A fiához-unokáihoz egy ugrás, a Balaton két ugrás. Unokaöcsém nagyobbik fia 18 éves, de csak a kora változott, teljesen úgy néz ki, mint két éve, legfeljebb hosszában nőtt. Ádám csak nézett, meg is kérdeztem, tudja-e egyáltalán, hogy én kivagyok. Nemes egyszerűséggel válaszolt: nem. Azt hiszem, régebben sem világosítottuk föl családi kapcsolatokról, az a néhány találkozás semmitmondó volt mind az ő, mind az én számomra.
                 És nem esett állandóan az eső, szombaton is több órás szünet volt, sétálni meg úgyis kell. Vasárnap délelőtt ragyogott megint a Nap, szinte az egész Siófok lenn volt a parton. 
                 Gyönyörű tiszta zöld volt most a víz, a mólót is helyreállították, mert a különböző viharok az utóbbi években igencsak tönkretették. 
                 Közben Mari intézgeti a nyári rejtvényfejtő versenyt. Még a Rejtvényfejtők napjára eljött vele a könyvtárigazgatónő (vagy a nőklub vezetője?), hogy megbeszéljék a ROE vezetőségével, hogyan pályázzanak a rendezésre. Viharos gyorsasággal intéződött a dolog, most már az apróságokon a sor.  Azért van mit csinálni egy ilyen szervezés során!
                 Mari a könyvtárban már két éve rejtvényfejtő klubot csinált. De az asszonyok kevésbé akarnak rejteni, inkább mindenféle szókirakós és egyéb társasjátékokat hoznak be, azzal játszanak el egy-két órát. Ezt mi is nagyon szeretjük, játszanánk is rogyásig úton-útfélen, ahol lehet. Nagyon fogyasztja az időt! amiből nekünk van is épp elég.
                 A héten háromszor is voltam gyerekőrző, Dani már nagyon mozgékony, szereti, hogy tud állni, futni, beszélni is. No ez a beszéd azért még eléggé érdekes nyelv, megtanulnom lehetetlen, de rengeteget mulatunk. Ő mondja a magáét nekem, én meg mosolygok rajta és biztatom. Énekelni is szoktam a régi népdalokat főleg, birkózunk. Úgy mászik föl rám, mintha fára mászna, megragadja a nadrágomat, lábával már a térdemen, combomon van. Leginkább a labdát szereti most, jókorákat kacag, sikongat, amikor pattogtatom.