2015. november 25., szerda

Jóból is megárt a kevés...

a címben szereplő mondást én találtam ki, legalábbis mástól nem hallottam. Mindenesetre inkább már unalmas, hogy most is elhoztam egy kupát, de megígérhetem, hogy jövőre nem teszek ilyet. Ugyanis feltehetőleg már mesterjelölt kategóriában leszek, ott pedig örülhetek, ha nem leszek a legutolsó. 
Persze ehhez is szerencse kell, hiszen olyan rejtvényeket már jó ideje csinálok, csakhogy nem mindegy, mi a meghatározás. 

              Mindenesetre föltettem magamat és a kupáimat a Facebookra, mert ide csak izlandilinda és Zalán jár, velük meg úgyis levelezek. Aki még idejár, az hanyagolja a lehetőséget, hogy bátran beírhat, még regisztrálni sem muszáj, névtelenként bármikor és bárki hozzászólhatna. Ha akarna. 
              Most nem írok többet, el is határoztam, hogy ezentúl kevesebbet írok majd ide, nem mintha nem lenne miről. De rájöttem, hogy a Facebook még a blogolásnál is jobb találmány, ahol néhány szó is elég, persze képek azért ott inkább kellenek.

2 megjegyzés:

Holdgyöngy írta...

Én sajnálom, hogy elmész, nem szeretem a fészt. Nekem túl nyilvános.

Isabel írta...

Kedves Holdgyöngy, nem megyek innen sehová, csak oda IS járok. Egészen más, lehet dumcsizni másokkal (akár élőszóban is, bár én nem szoktam), de ott legalább rögtön válaszolnak, valaki biztosan ott van.
Ami a nyilvánosságot illeti: nem teszek fel nagyon személyes dolgokat, amit fölteszek, azt nem szégyellem, mások is fölteszik, közhírré teszik a dolgaikat. De magánbeszélgetést is lehet folytatni, amit senki más nem lát, csak ők ketten. Egyébként ott elég nagy a forgalom, viszont korlátozni lehet, és megvan annak az a nagy előnye, hogy legalább van társaság. Itt nem volt... süket füleknek írok már évek óta, leszámítva hogy te és néha egy-egy más valaki reagált. Amiből én tudtam, hogy érdekelte, amit írok, ez jólesett. Én az a fajta vagyok, aki nem azért blogol, mert naplót ír, hanem mert szeretné megosztani a véleményét, gondolatait másokkal is. Ha titokban akarnám tartani, itthon írnám, azt is kódolva.
Itt sem és a Face-n sem számít szerintem az, hogy ki személy szerint kicsoda. Egy ember, akinek véleménye van, akinek dolgai vannak, és mivel társas lények vagyunk, örömeinket, bánatunkat megosztjuk. A honlapomon nem értem ezt el, hiába lehetett regisztráció nélkül is beírni, később blogolni kezdtem, ahova néhány ember bejött, aztán ők is elmaradtak. De aztán ez se jött be, márpedig én, aki egyedül élek, néha szeretnék szót váltani emberekkel. A gyerekeimmel sokat vagyok együtt, de az már kevés, ráadásul teljesen más velük a téma, például velük nem is vagyok kapcsolatban a Face-n, pedig ők is ott vannak. Más generáció, más érdeklődés.
Úgyhogy maradok, szeretettel, Isabel