2015. október 31., szombat

Halottaim

Közeleg halottak napja és mindenszentek napja is. Én mindig itthon emlékezem, gyertyával, virággal, halottaim fényképét ezek elé teszem, és csöndben emlékezem. Mari is ezt csinálja. Egyébként sem járhatnánk ki a temetőbe senkihez, mert anyánk hamvai urnában voltak, azt pedig családunk azon tagja, aki annak idején intézte és fizette a temetést, hazavitte, a többi családtag beleegyezésével. 
           De én már a temetőbe se jártam ki anyámhoz, talán csak a második évben egy-kétszer. Igazából nem tudok elmélyedni egy kődarab mellett, számomra a lélek már régen az univerzumban kering, ahol én bármikor elérem, nem kell ehhez se halottak, se mindenszentek napja. 
           Más halottaim is vannak persze. Meghalt szerelmek, barátok, osztálytársak, ezekhez több-kevesebb érzelem fűzött, így persze távollétük sem bánt, hiányukat nem érzem. Emlékezem Motorra, akit alig negyvenévesen vitt följebb lyukas szíve munkahelyénél, pilóta volt, míg el nem tiltották. Emlékezem Fehér Medvére, a félkarú tatabányai újságíróra, és Jánosra itt a házban, akit megszédített a tizenegy emelet, és egy szomorú éjszakán túl tágasra nyitotta az ablakot. Emlékezem egy 13 évesen fehérvérűségben meghalt helyes kis osztálytársamra, egy másik helyes fiúra, aki azért felnőtt, de a szokottnál ő is korábban ment el közülünk. Középiskolai osztálytársnőim közül ketten mentek el súlyos betegségben, utolsó találkozásunk egy általam rendezett lakásbulin volt. Emlékezem Miska bácsira, a család nagy kedvencére, anyám után járt akkor is, ha nem akart hozzá költözni vidékre. Emlékezem öreg barátnőmre, aki az MTI-ben kis ideig volt csak kolléganőm, mert hamar nyugdíjba ment. Magas kort ért meg pozitív életszemléletével, 9 évvel fiatalabb férje halála után kapta el a súlyos betegség. Boldoggá tett, hogy utoljára a kórházban masszírozhattam meg a hátát, nagy enyhülés volt ez neki, nem győzte köszönni. 
                Ők békében nyugszanak - világnézetem szerint -, aztán majd talán mi is békében fogunk nyugodni, fizikai szenvedések nélkül, mert addig azt is ki kell bírni, napról napra nehezebben.  
          

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

Azt mondja a szólás, hogy halottakról jót vagy semmit. Én nem csinálok ebből ügyet, halottakról is az igazat írom - vagy semmit. Na félre a tréfával, amúgy meg úgyis elmúlt már halottak napja. Szerencsére nekem igazából nincs is halottam, a közvetlen rokonságban legalábbis nincs. Persze ha sokat piszkál a drágalátos párom, majd lesz.

Isabel írta...

Ezt csak úgy mondja az ember, mégse teszi meg.