2015. szeptember 6., vasárnap

Három hétig nem írtam?

most látom, úgy eltelt ez a három hét két verseny között, hogy nem is írtam be annak méltatása után. Most Kiskunhalason volt verseny, és virágnyelven: akkori helyezésem háromszorosa a mostani. 
(A városka nevében a halas szó onnan származik, hogy régen keresztbe-kasul voltak mindenféle vizek, ezekből mára egy kisebb tó maradt meg. Láttuk, szép, hangulatos.) 
Ezúttal Gy. G. kedves kollégánk adta fel a leckét holmi Honshu szigeti katonai támaszponttal, amit ki tudhat? igaz, ha tudom a keresztbe lefelé menő Ipolyság szlovák nevét, talán ki is jön a Kagamigahara, és akkor tudjuk, hogy az Ipolyság Sahy szomszédunk nyelvén. 
            Ez eddig még semmi, kellett tudnom a Karszt-hegység önálló rögcsoportját is Horvátországban - kijött! Kapela. De kellett volna tudnom a közönséges ménola nevű halat is, csakhogy függőlegesen sem tudtam a Duna-parti városkát Bulgária északnyugati csücskében. Ha hallgatok intuíciómra, vagyis beírom az o betűt, merthogy a városka Kosava, nincs gáz. De azért nem hallgattam az intuíciómra, mert már nem tudtam kitalálni, melyik volt az első sugallat, az i vagy az o. Így sajnálatomra az i-t választottam, csakhogy rosszul tettem. 
            Viszonylag ritkán veszek fekete címkés whisky-t, de egyszer már szerepelt egy másik rejtvényben is a Black Label, mégse jutott eszembe. Tippeltem, ezúttal jól. 
            Ez még mind semmi, a gyapjú fésülésére népi elnevezésnek tanult gerebenez szakszó szakszavát is kellett volna tudnom - gyarat! -, ezt azonban sajnos nem tudtam. Vélhetően Gy. G. sem mindennap gyaratja a gyapját, tehát számítógépes pepeckedés van a háttérben. Az ilyenek meglehetősen elkeserítik egy versenyző életét, és az az oltári szerencsém, hogy a gyarat tudása másoknak sem volt benne a mindennapjaiban. 
              Nagy bánatomra azonban - bár elsőre beugrott a Gibson-sivatag, valamiért nem feltétlenül ezt a nevet éreztem az afrikai terület nevének, és tartottam tőle, hogy a Gibsont máshonnan ismerem. De bár írtam volna be mégis! igaz, segíthetett volna az adriai-tengeri horvát sziget, Olib tudása is, de hogy mörfire hivatkozzam, nagyon sok horvát sziget nevét tudom, éppen ezt nem.
            Amire büszke vagyok, azonnal tudtam a hangértékváltozás-tant, ugyan nem tanulmányaimból, hiszen zeneileg nem voltam különösebben kikupálva, rejtvényben fordult elő, és a különös hangzású szavakat általában megjegyzem.
             A meghatározások néha meglepően egyszerű megfejtéseket hoznak ki, csak tudni kell velük bánni. Ha elkezdek Mozart négytételes, vonós hangszerekre komponált szerenádján tipródni anélkül, hogy keresztbe is fejtenék, ülhettem volna órákig. Így viszont, mikor kijött néhány betű, már írhattam  is be a Kis éji zenét. Honnan tudtam Taracot és Racát? a Tiszába ömlő kárpátaljai folyót és Récse szlovák nevét? Középiskolai tanárom, Cimet úgy mondta volna, hogy "leszívtad az Akasha-krónikából", ugyanis dehogy tudtam, dehogy tudtam. Mégis, a c betűt, ami e két földrajzi entitás nevét összefűzi, olyan bizonyossággal írtam be, hogy meglepett volna, ha nem stimmel. Ezt a sok gyakorlás általi agyi összekomponálási képesség megszerzése okozza.
           Meglehetősen büszke voltam tehát öt hibámra, többünk ennyit követett el, és még az első helyezettnek is volt három.
           *
A verejtéket termő egy óra után szédült birkaként mentem ki a teremből és adtam le dolgozatomat. Egy üzenetet adtak át, miszerint - előzetes megbeszélésünk dacára, miszerint a csipkemúzeumba együtt megyünk - barátaim elindultak, de ha hívom őket, visszafordulnak. Kicsit meglepett, miért nem tudtak még negyed órát várni, ahogy megbeszéltük, de nem szóltam, hívtam őket és tényleg visszajöttek értem. 
             A halasi csipkét nem verik, hanem varrják, tudtuk meg a múzeumban nagyon hamar. Azt is, hogy e világhírű csipke készítési módját sem adják el máshova, megtartják helyi unikumnak, ez emeli hírnevüket. Mi tagadás, iszonyú lélek- és látásölő munka ez, hazánkban ma mindösszesen kilencen nyűvik az ipart, ez ugyanis nem népi hagyomány, hanem népi iparművészet és alig több mint egy százada ismert csak. 
               Vettem egy baglyot formázó csipke fotójával díszített hűtőmágnest, így naponta akár többször is gyönyörködhetem az egyik leglegebb magyar kincs látványában. Ti pedig, kik ide betértek, szintén gyönyörködhettek benne, hiszen ide másolom. Javaslom a belegondolást, hogyan és mennyi idő alatt készült el ez a gyönyörűség. 
 

3 megjegyzés:

Névtelen írta...

nem bírom, hogy Nincsenek megjegyzések - így hát megjegyzek. Írhatnál többször is ide, de belátom, nincs sok időd még erre is. Mi lenne, ha csapatoznánk Kalocsán? mástól is ezt hallom, úgyhogy itt az ideje. Kicsit drágább, mert szállást is kell szerezni, de legalább jól szórakozunk.
Addig is fejts, fejts és fejts! én is így teszek, nem mintha cél lenne elsőnek lenni. Nem is értem egyébként, hogy az, aki évek óta majdnem havonta begyűjt egy kupát, mit csinál velük otthon.
Izlandilinda

Névtelen írta...

Drukkolok mindkettőtöknek, jövőre már én is mehetek versenyezni. Egyelőre napi gondjaimat próbálom több-kevesebb sikerrel megoldani. Itt a hideg idő, és még mindig nem ajánlottak fel akármilyen kis lakást nekem. Zalán

Isabel írta...

sziasztok,
közben megvolt Kalocsa is, ugye:-)? én elhatároztam, hogy nem gyűjtök kupákat, a dicsőség viszont nagyon jólesik, mi tagadás. Ám annak is tudok örülni, ha más örül, néha még jobban is.
Zalán, nem örököltél te a múltkor? valamit csiripeltek a verebek... :-)