2015. július 15., szerda

Szerda és péntek is még

Jázmintól rákérdezek, mi van a Mari mamával? ti. mostanában nincs arról szó, hogy ő vigyáz Danira, esetleg mindkettőjükre. A gyerek azonnal válaszol: ő ugyanolyan kedves, mint te vagy! erre úgy bennem akadt a szó, hogy nem is igazítottam helyre. 
Ötévesnek vannak más érdekes megjegyzései is, igazából notesszal, tollal a zsebemben kellene járnom, hogy felirkáljam. Figyelemre méltó mesékkel áll elő, melyekről bárki azt hinné, úgy történt, ahogyan elmondja, de aztán vannak a mesében olyan elemek, melyekről viszont senki nem hinné el, hogy megtörtént. Vélekedem ilyenkor, hogy talán álmodta, de firtatni nem kell, inkább belemegyek a játékba.
Az is játéka, hogy ha neki tetszik egy szó, hiába is mondaná neki az ember a helyeset, nem tágít. Egy ilyen volt például a "patak", mellyel a Dunát jelezte, és mikor már többedszerre javítom, vihogni kezd és azt mondja: de mama, tudom, hogy Duna, de ez csak játék! én így hívom. 
Más programról is be tudok számolni, mint a gyerekekkel töltött idő, például húgommal vasárnap délután újra elmentünk a szigetre. Célzottan, mert bizonyos pályázatra készített padokat, játszó illetve rakodó építményt akartam a helyszínen megnézni. Ilyen volt például a napelemes, a virágoskerttel ötvözött kreálmány, de ügyes polcrendszert és ementáli sajt forma mászókát is találtunk. 
A kisállatkertbe is benéztünk, aztán hirtelen kávéra és némi falatozni valóra éhezve kisiettünk a szigetről és beléptünk az Európa cukrászdába. Itt én már korábban is rengetegszer sütiztem, mikor a közelben akkor még létező Trocaderoba jártam táncórákra. Hangulatos, igazi táncolásra való hely, lepukkantságában volt az igazi. 
A kávé után, melyre  húgom áhítozott felettébb, süteményt gondoltam vacsorázni, de nagy meglepetésemre hidegkonyhai készítmény is volt, kaszinótojás és tormakrémes sonkarolád. Majd az Örökmozgóban, ami újabban filmmúzeumként funkcionál, kifogtunk egy 1967-es francia vígjátékot, amin eleinte még fel-felnyihogtunk, később azonban laposodtak a poénok, már szinte fájtak - ezen nevettünk a hatvanas években? de kitartottunk, és elhoztam egy tíznapos programot, melyben máris kinéztem két filmet, vasárnap 6-kor például a Bergman-féle Varázsfuvola lesz műsoron. Itt a helyem! és szeretnék megnézni egy bushidoról szólót is, nem tudom, sikerül-e.
Nagy fájdalmamra sorra szűnnek meg ezek a szobányi mozik, ami nem csoda, az emberek nyilván a tévéből elégítik ki filmek iránti igényüket. És tele a város multiplex mozikkal is, melyeket vélhetően siketeknek találtak fel. Létezésük óta mindösszesen három filmet néztem meg ilyen moziban, a Csillagok háborújára nagyobb lányom kapott tiszteletjegyeket (és engem vitt el!), aztán egy költő barátommal merészkedtünk el az Asterix és Obelixre. Mikor már túl voltunk az első stresszen és kezdtük megszokni a dübörgést, kollégám nem győzött lelkesedni a szöveg iránt, és persze nekem is nagyon tetszett. Tán fél éve, hogy unokámat is elvittem, aki sültkrumplival gyógyította fülei bántalmazását. Erről egy jó sztori jut eszembe, szintén vele sétáltunk a Városligetben. Jázmin szintén nehezen bírja a zajártalmat, márpedig a körúton bizony van elég. Amíg átverekedtük egymást a hazafelé vivő kereszteződésen, befordultam vele az első kis mellékutcába: gyere, itt egy csendes utcában megyünk tovább! Alighogy kimondtam ezt, óriási dübörgéssel beront egy motoros a kis utcába, végigszáguld, hogy még a falak is megremegtek. Jázmin megállt döbbenten, majd úgy elkezdett nevetni, hogy én is elkaptam tőle e jó kis ragályt. Hazáig föl-fölnyihogtunk, Jázmin azóta is emlegeti, hogy mama jól bevittél te engem a csendes utcába!  
Hétfő újra Danié volt, lányom pedig befizetett utána egy masszázsra, ami nagyon feldobott. Ma, pénteken megismételtem a danizást, és azt hiszem, a kánikulát ellensúlyozandó, a kissrác most nem bőgött egyáltalán a három óra alatt, mind megette a gyümölcspürét (amit az anyja készít, nem bébiétel), pelust sem kellett cserélni, aludt még akkor is, mikor anyja hazaért. 
 Sajnos a héten már nem lesz több alkalmam ilyen üdülésre, itthon kell panganom, itt a kánikula. Van persze itthon is mindenféle, és nem a háztartási munkákra gondolok, bár némi varrás, fejtés, átalakítás azért ilyenkor is adódik. Fejtek papíron, fejtek interneten, alszom és pihenek.
Még van pár perc kedvenc sorozatomig, amit ifjú életem felidézése miatt nézek nosztalgiázom tehát, és jó nézni azokat a színészeket, akik már sajnos nincsenek életben. Addig leírom, milyen cukor nélküli desszertet ötöltem ki tegnap. 
Mindennap elmegyek egy cukrászda előtt és mindig sikerül megállanom, hogy bármit is vegyek. De már nagyon hiányzott valami nass, ami teljes vacsora is lehet. A palacsinta az, ami ezt a többes szerepet betöltheti, kevertem tehát egy jó kis masszát. A kész kerek lapra aztán csak úgy natúrban két nagy kanál túrót helyeztem, rá négyrét vágott finom Mariska őszibarackot. A teljes őrlésű lisztből készült dolgok tartalmaznak bizonyos, de elhanyagolható mennyiségű cukrot, amennyit nekem még szabad ennem. Nem vagyok cukorbeteg, de ha nem vigyázok, az lehetek viszonylag rövid időn belül, tehát ügyelnem kell. 
A végeredményt mindenkinek tudom ajánlani, aki egy nagyon finomat akar enni. Az édes nedvű barack  csodálatosan harmonizált a friss túróval, a vastagabbra sütött palacsinta annyira hozzáillő volt, hogy egy, azaz egyetlen darab (kistányérnyi mennyiség) bőven elég volt vacsorára. Persze mindenből maradt, úgyhogy ma is ez a vacsorám. Egészségemre! és azéra, aki még ilyet eszik. 



3 megjegyzés:

Holdgyöngy írta...

Tudod van valami konkrétum és jön a fantázia, aztán a felnőtt dolga mérlegelni, mi ebből az igaz, s ami a mese?

Isabel írta...

Aztán mi is mesélünk, álmodozunk, ahogy a költő is mondta: "játszani szeretnék mostan". Aki öreg korára nem tud játszani már, halott ember.
Örülök, hogy visszanézel néha, a többiek jól itt hagytak. De ez engem nem zavar abban, hogy írjak, hiszen magamnak írok. Ráadásul jó néhányan csak olvasnak, de nem írnak be, tehát a látszat, hogy nincs itt senki, jócskán csal:-)

Névtelen írta...

végre mi is ideértünk...:-) persze lehetne némi rendszerességgel is beírni, mert mi csak néha jutunk nethez, te pedig sose lehet tudni, mikor írsz be új szöveget.
Azt hiszem, te nagyon jól szórakozol mostanság, illetve lehet, hogy régen is ezt tetted, mindig megtaláltad a magadét, nem? mi meg csak pangunk, de legalább most már együtt. És ezt is neked köszönhetjük:-) Izlandilinda és Zalán