2015. március 14., szombat

Popej és a fantáziám

Csak hallomásból ismerem Popejt, a tengerészt - őt szokták emlegetni a parajjal, azaz a spenóttal kapcsolatban. Most megosztom veletek, mi mindent lehet még csinálni ebből a nagyon érdekes és értékes zöld zöldségből, a számomra unalmassá vált főzeléken kívül. 
               Gyerekkorunk főzeléke. Anyánk istenien csinálta, a friss gyönge spenótot kicsit megfőzte, majd felaprította, kis zsíron (később olajon) megfuttatott lisztet, majd tejjel öntötte föl. Kis só, összekeverte a spenóttal, és tálalta. Én nagyon szerettem, a sóskán, a krumplifőzeléken és a paradicsomos káposztán kívül ez volt az a főzelék, amit még megettem. 
                Mikor munkába álltam (ne tudd meg hány éve, mert most nekem is számolnom kellene), az MTI konyháján ismerkedtem meg a nagyüzemi spenóttal. Először föl se ismertem. Nemhogy a tej hiányzott belőle, így persze sötétzöld volt, és rettenetesen borsos-fokhagymás. Ennek ellenére később én is csináltam így néha sokkal kevesebb bors és fokhagyma fűszerezéssel, bár a gyerekek inkább a sóskát szerették. Naná, az édes volt, mert ehhez szoktunk. Anyám úgy csinálta, hogy a felvagdalt sóskát zsíron (később olajon) megfonnyasztotta, mikor élénk zöld színe eltűnt, rápörgetett két kanál kristálycukrot, amikor az elolvadt a tetején, az egész szépen fénylett, öntötte fel tejjel. 
                 A két zöld zöldség közül a spenót az, amivel még sok mindent lehet csinálni, mert már közel két évtizede, hogy parajból - sem - főzeléket csinálok, inkább csak megpárolom az alapanyagokat. A sóska főzeléken kívüli elkészítési módját nem ismerem, legfeljebb hallottam, hogy salátának jó, de mi azt mindig csak úgy ettük a kertből.
                Nemrég egy házias konyhát vivő kajáldában fedeztem föl a spenótos rizst (800 forint egy adag!), lányom Anikónak is nagyon ízlett. Legközelebb én is ezt csinálok majd, most már lesz nemsokára kerti spenót is. Egyszerűen a kész rizsbe bele kell keverni. Aki gyerek nem szereti a spenótot (szinte szállóige, hogy valóban nem), annak a szülei bizonyára még nem fedezték fel ezeket a másféle elkészítési módokat. Én mindig kész voltam az újdonságokra, főleg ha az ember az unalmas kajákat akarja felváltani, mert fel lehet, és szerintem föl is kell. 
               Talán tavaly, tavalyelőtt, már mindegy is, hogy ne főzeléket kelljen csinálnom, kifőtt tésztához kevertem a spenótpürét, a tésztalébe tettem a fokhagymát, némi feketeborsot, és persze a sót, utána már csak olivaolajat kellett hozzákeverni (vagy az aranyárban kapható tökmagolajat). Mennyei étel, reszelt sajttal a tetején. Vendégem erre sose volt, úgyhogy nem érkezhetett reklamáció. 
              A tésztát én mindig fogkeményen szerettem, ösztönösen, hogy az olaszok találmánya ez, a kifejezést csak később ismertem meg. De én mindig utáltam, ha a tészta elázik, azért van foga az embernek, hogy érezze, mit eszik.               
             Tegnap megint spenótot akartam a szokott formában, de készen volt már némi palacsintatészta. Egy kis részt ebből összekevertem némi kiolvasztott spenóttal, - fűszerként csipet bors és szerecsendió, pici fokhagyma -, mivel a kiolvasztott spenót elég vizes, kevertem hozzá egy-két kanál lisztet, majd be a serpenyőbe, mellette megsült néhány szelet sárgarépa. Ezt is anyámtól tanultam, sütni a sárgarépát, ha krumplit sütök, mindig sül mellette egy-két szál a sárgából is. Szeretem a vidám színű ételeket, holnap amúgy is nemzeti ünnep van. Fehér tányéron zöld paraj, egészen sötétsárga, szinte piros répa, fehér sajtreszelék. Ez az én kokárdám, mert nem megyek sehová, utálom a tumultusokat, majd megnézem a tévében az ezzel kapcsolatos műsorokat, filmeket. 
             Annyira jó volt ez a spenótos omlettféleség a ráreszelt sajttal, hogy még egy adagot kreáltam vacsorára. De még mindig maradt a zöld püréből, így ma a sajtos-sós sütimet tupíroztam föl vele. Íme a két étel, még a serpenyőben, illetve a sütőben fotóztam le. Igaz, a tányéron kellett volna, mert így nem látszik rajta a sajt.

Nincsenek megjegyzések: