2015. február 10., kedd

Morgok

most azt csinálom, amit már nagyon régen. Morgok. Megint zűr volt a versenyhelyezésekkel, a mára fölrakott internetes táblázatban más látszott, mint ami vasárnap az eredményolvasásoknál. Úgy látszik, mostanában nagyon kihegyeződtem a kellemetlenségekre, vagy már túl sok, és nehezen bírom. Végül megoldódott ez a probléma, számomra nem pozitívan, de legalább igazságosan. 
             Végül is nagyon jó hétvégém volt, de írhatnám többes számban is. Megvolt a vasárnapi rejtvényfejtők versenye, melyen több mint kétszázan vettünk részt. Csomó ismerősömmel nem is futottam össze, a szálloda kiszemelt részének termeiben mindig zsúfoltság volt. 
             E blognak, pontosabban nekem nem feladat, hogy e jeles nap eredetéről beszéljek, lényeg, hogy már hagyomány ez a február harmadikára datált esemény. Hogy mégis nyolcadikán volt, nyilván annak köszönhető, hogy harmadikán talán kevesebben jöttek volna el. Akkor is, ha a társaság nagyobb hányada láthatóan túl volt a nyugdíjkorhatáron, tehát hétköznap is belefért volna. Mindenesetre a zord időjárásban mit csinál az okos ember - bent tartózkodik meleg helyen, és rejtvényt fejt.
            Tizenhét kategóriában lehet versenyezni ilyenkor, a teljesen kezdő, számomra unalmas skandináv rejtvényektől egészen a teljesen kevert, mesterfokú gyakorlatokig. Én ebben az életemben már nem pályázom utóbbiakra, folyvást romlik a memóriám, de hát ez életkor-ártalom, mint tudjuk, nem én vagyok az egyedüli. Persze NEM CSAK életkorártalom, hiszen a fiatalok se mindenhatóak.
            Hat helyezésig tudtuk meg egymásról, ki az, ki a nem említetteknél jobban tudott, a 6., 5., 4. versenyző kapott oklevelet, a 3., 2., és természetesen az 1. helyezett érces-sárgán csillogó tárgyakat vihetett haza. Némelyikük többet is.
            Kiértékelték még a tavalyi évet több szempontból is, kaptak emléklapot a rejtvénykészítők, az adminisztrációban részt vevők és még ki tudja, milyen címen. 
            Azért végeztünk nagyjából öt órakor, mehettem haza. Egy, az enyémnél legalább kétszer olyan tudású lánnyal lesétáltunk két megállót, közben jót beszélgettünk, ismerkedtünk, mert eddig csak futólag futottunk össze hol a klubban, hol versenyeken.
            Klubnap is volt tegnap, és most végre azzal kezdte vezetőnk, hogy mindenki más rejtvényt kap (választ), és csöndben, egyedül fejt. Hihetetlenül boldog lettem erre, mert nehezen bírom, ha egy kis, túlfűtött teremben ülő harmincvalahány ember egyszerre kiabál és összevissza - márpedig eddig ez így ment. Persze most se bírták sokáig, először csak halk sutyorgásokat lehetett itt-ott hallani, később megemelkedett a decibel. Szerencsére mire elszabadult volna a pokoli lárma, véget ért a foglalkozás, még válogathattunk rejtvények közt, melyeket hazahozhattunk, aztán mehettünk a hideg, hűvös estébe szellőzködni.
            Itthon pedig, jó kis vacsora után mi mást is csinálhat egy profiságra törekvő játékos? természetesen a számítógépet azonnal bekapcsolja, a szájában lévő utolsó falatot már menet közben rágcsálja. Megfejtettem néhány rejtvényt, de isten bizony nagyon fáradtan. Nem tudom, mi lesz, egyre fáradtabb vagyok már, utóbbi három napban már 11-kor lefeküdtem.
            Holnap lesz a napja, hogy kapcsolatba lépek sarjaimmal és Jázminnal. Múlt szombaton azért nem tudtam ott lenni a közös találkozón, mert csak vasárnaptól volt bérletem, márpedig a buszjegyek aranyárban vannak, ha egy nap hatszor át kell szállni. Most még a tanulásban vagyok nagyon benne, másfél hónap múlva lesz az első pontszerző verseny Székesfehérváron, ahol tavaly még kezdőként aranyérmet nyertem. Addig rengeteget tanulhatok, a szemem pedig egyre rosszabbul lát. Pedig a mai képernyők már egészen mások, mint amilyenek a kilencvenes évek elején voltak.

 
 

Nincsenek megjegyzések: