2014. december 14., vasárnap

Mamutban, mamuton, elefánttal, pingvinekkel

Tegnap jó napom volt, enyém volt az unokám. A terv, hogy négyen összejövünk, megünnepelni lányom szülinapját, teljesen elmódosult. A tortát bajos a pláza egyik éttermében megenni, de azért fölkészültem. Nem is azért, mert szólnak, ott nem szólnak. De kellett volna kistányérokat, kisvillákat vinni, no meg gyertyát. Közben azonban idősebb lányom beteget jelentett, így a szülinapossal megegyeztem, hogy reggel hozzájuk megyek. Így csak egy megfelelő dobozt kellett szerválni, de ez is sikerült. Előre gondolkodó vagyok, így az idők során elteszek efféle kellékeket.
          Innen nem látható, de piskóta alapja van (ami most egészen jó lett, holott háromszor is kinyitottam a sütőt a tanultak ellenére), ezen egy vékony feketecsokoládé réteg. Soha nem használok tortabevonót, 70-80 százalékos csokoládét folyasztok össze kevés vajjal. A tortalapot nyolc helyen is megkéseltem, hogy belefolyjon a csokimassza, így a szélére már nem jutott. Akkor körben kis tejcsokidarabokat állítottam föl, és beleöntöttem az erdei gyümölcsös zselét, így szilárdult meg.
          Közben lányomnak dolga akadt, így enyém lett az unoka. Öltözés, aztán kis huzavona. Melyik állatát hozza magával a sok ezer közül? Megegyeztünk egy kis elefántban. Jázminnak szokása, hogy "megunja" az állatot, vagy "nehéz", és akkor vigyem én. 
          Hova menjünk? Lányom javasolt egy játszóházat a régi Skála helyén valami Alléban, de még sose voltam ott. Hirtelen ötletből épp ellenkező irányban szálltunk villamosra, és a Millenárishoz mentünk. Megnéztük a tavacskákat, benne a kacsákkal, a víz alatti óriási rózsaszín és piros halakat. Jázmint lefotóztam a mamuttal. Föl akart rá mászni, de nagyon magas, és semmi kapaszkodó rajta, én meg nem bírom el a gyereket. Így csak fogta az ormányát a fotózás alatt. A másik szobrot is rögtön azonosította, almacsutkának, szerintem is az.

Érdekes megfigyelni, hogy bár előre nem tudtuk, hol kötünk ki, az elefántot hozta. Így a Mamutban rögtön elmagyarázhattam, miben különbözik a mamuttól az elefánt. Kár, hogy ma már nem élnek mamutok, mondta Jázmin de így legalább meg lehet lovagolni őket.
        Délfelé járt, éhesek lettünk. De előbb még fölfedeztük a mozit, fél óra múlva kezdődik egy pingvines film. Korhatár 6 év, de nyugodtan bemehetünk, ezt minden film alá odaírják, mondta a jegyeladó kislány. Vettem is rá jegyet (szemem se rebbent az árára), aztán leültünk az egyik étkezde előtt. De olyan sokára jött a sült krumpli (nem Mcdonalds, csak kétszer annyiba kerül), hogy indulni kellett az előadásra, becsomagolták nekünk. 
         A moziteremben összesen hárman ültek, mi egészen hátra mentünk, ilyen helyeken ez a legjobb. Így is fülsiketítő robajjal kezdődött - volna - a film, de még mindig nem az, hanem sorra jöttek az ilyen-olyan reklámfilmek, legalább félóráig. Gondoltam, ha legközelebb ugyanide jönnénk (ami korántsem valószínű), nyugodtan lekésünk vagy fél órát. A dübörgést a gyerek is alig bírta, fél kezével a fülét fogta, másikkal a krumplikat dugdosta a szájába. Isteni szerencse, hogy most nem kért kecsöpöt.
        Végre-valahára elkezdődött a "nagyfilm", a hangerőt valamelyest csökkentették. Időközben bejöttek azok is, akik már ismerhették a szokást, vagyis a reklám előjátékot. 
         Madagaszkári pingvinek volt a film címe, de semmi madagaszkári. Egy rendkívül zavaros akciófilm volt, pingvinekkel, polipokkal. S némi pszichológiai tartalommal (miszerint a gonosz polip azért lett gonosz, mert kicsi korában nem szerették...).
        Jázmin már fél óra múlva kérdezte, mikor lesz vége, miközben a nagy dobozból szorgalmasan eszegette a sült krumplikat, az én adagomat is, merthogy egy dobozba öntötték össze. Néhányat azért én is ettem. 
         A filmet éppúgy untam, ahogyan ő. De mehetünk, ha gondolod, biztattam reménykedve, de "még van sült krumpli, és szeretném látni, lesz-e valami ebből", mondta. Föllélegeztem, mikor kialudtak a lámpák. 
        Úgy jártunk ezzel a filmmel, mint nyáron a margitszigeti vattacukorral. Még nem próbálta, hát megkapta, így meg is tudta, mi az, amit legközelebb nem kér. Összességében persze jól szórakoztunk egymással. 
        Kint még vettünk kürtőskalácsot, mert "mama, ilyet sem ettem még!" Rendben, de utcán nem eszünk, a villamoson kapta meg. Bele sem tudott törni, segítenem kellett. Egy harapás után azt mondta: "ez bizonyára egészen finom, mama". De az ábrázatát jó lett volna lefotózni, a második falatról csak nyalogatta a cukrot, egészen hazáig. Hát ez a kürtőskalács nem az a kürtőskalács, ami régen volt, diós cukorba már régen nem forgatják. Nem csodálkozom én ezen, öt éve Székelyföld utolsó állomásán olyan kürtőskalácsot vett a nővérem (csak hogy az is legyen, jó drágán), amiből egy falatnál többet nem kértem. Édes istenem, hol vannak a régi szép idők...


3 megjegyzés:

Roza írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Roza írta...

Isabel, Jázmin is és a lánykád is nagyon helyes, csinos teremtések!:)
Jók a képek, milyen jó, hogy nem oda mentél, ahova tanácsoltak... Itt láthatóan nagyon élvezi Jázmin a helyzetet...

(Kérlek, ne haragudjál, hogy bő lére engedem a mondanivalómat, de bennem van rekedve - nincs kivel beszélgetnem - és ha adódik valaki, rázúdítom:(

A tortád nagyon guszta lett! Még elkérem a receptjét:)) Ámbár, ahogy leírtad, az alapján is elkészíthető lehet:)

Utólag is sok boldogságot az ünnepeltnek!!

Isabel írta...

Köszi, Rozám! valóban, ahogyan leírtam, bízvást el tudod készíteni.