2014. december 27., szombat

Karácsonyi képriport

Az alábbiakban néhány fotóval számolok be idei karácsonyunkról.  Az elsőn természetesen a fám látható, saját készítésű gyékényőzikével, csuhéjangyalkákkal, egyéb díszekkel. 



Unokám, Jázmin már az ebéd utáni mézes süteménnyel, teával. Balra a háttérben kicsit rosszul látható a papírgurigákból készített "karácsonyfa", lejjebb a virágzó bromélia. Jázmin leeszi a méz-napocska fekete mazsola-szemeit, dióból kirakott szájacskáját. 



Jázmin sárga gerberákkal a copfja fölött, nyakában a Jézuska hozta kláris (nem tőlem). Ezekkel a virágokkal játszott a legtöbbet, míg itt volt.  

Három mesét játszottunk el ketten. Piroskát és a farkast gyorsan megette a nagymama, aki én voltam, aztán jött Hamupipőke, majd Hófehérke. A képen egy régi indiai szárong van rajta, amit még táncos koromban hordtam, ma már lepelnek használom például a vasalóállványra. Egy régi levendulakoszorú került a fejére koronaként. A gonosz mostohát, a vadászt és a törpéket is én játszottam, de folyton bakiztam, Hamupipőkének szólítottam, miközben ő rég Hófehérke volt. Ezen elnézően nevetgélt. Nem tudott a mérgezett fésűről és Hófehérke derekát elszorító övről, csak a mérgezett almából kellett harapnunk, amit egy óriás jonathán képezett. Jázmin-Hófehérke boldogan hanyatt vágta magát a szőnyegen, és közölte, hogy addig ne jöjjön a királyfi, amíg nem nyeltük le az almadarabkát. A királyfit szintén én játszottam, belovagoltam a felmosó rúddal, ami a kardot jelképezte, s már szerepelt Hamupipőke királyfijaként is. Mindkét mesében jót keringőztünk a nagyszobában. Szörnyen élvezte a megölős jeleneteket, de végül a lakodalmon mégsem akart megölni mint gonosz mostohát.     

Csodás nap volt ez is, csakúgy, mint a többi, vele töltött idő. Alig várom a következő alkalmat, amikor, remélhetőleg még a jövő héten, ismét egymáséi leszünk Jázminnal. Mert sajnos, illetve az én szerencsémre, most senki nem viszi, öcsikéjével vannak elfoglalva.

3 megjegyzés:

Névtelen írta...

Ilyet igazán csak a nyugdíjas élhet át. Jókai könyv címe jutott eszembe: "Mire megvénülünk". Jó végre élni. Puszi Nektek, szeretettel Szucsi

Isabel írta...

Szia Szucsi névtelen! ki beszél itt vénülésről?:-)

Isabel írta...

Köszi, Pepita. Életem egyik nagy ajándéka, hogy még tudok játszani.