2017. augusztus 5., szombat

Újra mosolyszünet lesz?

Gyerekvigyázás után szerdán leugrottam a Balcsira, három este egymás után óriási fürdések. Nem ettünk mást, csak dinnyét, péksüteményeket, nappal játszottunk, na és az esti fürdések után is játszottunk, akármilyen fáradt voltam. Mert a tévé teljesen kipurcant.
                 Mivel ma a reggeli meseelőadásra elvitte az unokáját, este pedig a Rejtő-darabra készültek a nőklubbal (takarítás, jegyszedés, irányítás a dolguk azoknak, akik vállalkoznak, majd ingyen megnézhetik az előadást, persze a befejezést is meg kell várni, helyre rakni a dolgokat), elhatároztam, hogy szombat reggel megint elhúzom a csíkot.
               Nappal neki kellett unokavigyázni, de én is mentem vele. Egyrészt mert nagyobbik unokája több hete nem javítja meg a biciklit, gyalog meg hosszú az az egy kilométer. Mivel az én régi biciklim (eladtam Katának, de az lesérült és nem akar többé fölszállni rá) is még itt van nála a pincében, együtt toltuk el a benzinkúthoz, föl is pumpáltuk. 
               A kertben hatalmas medencében (állandó vízkeverő és tisztítóval felszerelve) lubickoltak, én is megmártóztam. Dél felé játszottak a legjobban, kimentem, hogy miért nem vesztek föl sapkát, óriási az UV-sugárzás. Nem tetszett, hogy szóltam, pedig tényleg udvariasan, szépen mondtam, azt mondja: vízben vagyunk! (hogy nem tudja, vízben a leghamarabb ég le valaki, le is égett este pecsenyére). Jó. Bementem a hűs kis lakásba, rejtvényt fejtettem, majd megfürödtem, fejet mostam. Ugyanis Mari mindig tele káddal fürdik, a víz napokig benne marad, azzal öntjük le a vécét, mert "Isti majd csak ősszel ér rá megcsinálni, vagyis erre sincs pénz". Ha ott vagyok, maximum úgy tudok zuhanyozni, hogy beleállok az ő mosdóvizébe, majd kijőve a lábamat még egyszer lezuhanyozom. Ő annyira érzékeny, hogy ha valaki után iszik vagy étteremben nem tiszta a pohár, azonnal kiüt a száján a herpeszvírus. Gondoltam, én is megengedem magamnak, hogy ne az ő vizében kelljen fürdenem, így többször el is passzolom, úgy fekszem le:-( 
                  Annak köszönhetően, hogy a szülők éjt nappallá téve dolgoznak és már végképp nem tudják irányítani a gyerekvigyázást (múltkor se vállaltam), délután elvittük a 9 éves gyereket a könyvtárba, hogy amíg a 3 órás játszóklub van (scrabble), fölmehet játszani, rengeteg játék várja a várakozó gyerekeket. De most a fél könyvtár le volt zárva leltár miatt, csak az olvasóteremben lehettünk. A gyerek végignézett két újságot, majd odaült mellénk és egy játékot végigasszisztált. Utána hármasunkból egy öregnek el kellett mennie, Ádám beülhetett. Nagyon élveztük, ügyesen csinálta, sok felnőttnek is becsületére válna. 
                  Az esti fürdéshez is elvihettük (ama kikötéssel, hogy utána visszavisszük, de mindhárman bringával könnyű lesz). Két órát labdáztunk a langyos vízben, a gyerek iszonyúan élvezte, mert egyébként ezt az évet kivéve még soha nem volt a Balatonban! apja a 20 éves nagyfiút is ugyanígy nevelte, otthon minden megvan, ezért fúratott kutat és vásárolt medencét. Ne fürödjön a koszos vízben! Igaz, húsz éve tényleg szörnyen nézett ki a Balaton a behurcolt és elszaporodott, majd tömegesen elhullott angolnáktól, de már szépen rendbe hozták, néhány éve szép tiszta a víz, csakhogy ő úgy tűnik, ezt nem tudta. Ámbár lehet, hogy van benne egy félelem is, mert mikor óvodás volt és sétálni mentek, beleesett a vízbe. Nyilván a kikötőnél lehetett, mert ott ma sincs korlát. Tél volt, az óvónő rohant vele haza. Úgyhogy a szülők nem fürdenek a Balatonban, és nem mennek sehová, se egy mozi, se egy kirándulás.
                 Fél kilenc után már kezdett sötétedni, amúgy vizesen rögtön a pincébe mentünk a biciklikért. Én megelőztem a gyereket, ő meg leállt a nagyanyját várni a sarkon. Én a forduló után a bicikliút sarkán várakoztam. Mari jön, Ádám még sehol, kiabálok, hogy álljon meg, várjuk a gyereket, vagy egyikünk menjen vissza érte a sarokra. Mint az őrült, megy lefelé azzal, hogy dehogyis, már régen el kellett mennie. A gyerek persze hogy ezután jött, utolértük Marit, aki már tajtékzott, és vele veszekedett hazáig, hogy hol várt. A kapuba érve aztán elvágtam egy mondattal, menjünk most már haza, a gyerek nem hibás, és én sem. Persze megértette, de lenyelte, nem akart vitatkozni, hiszen igazam volt. Na mondom, addig nem szólok, amíg ki nem fújja magát, meg hogy belássa, megint ő a ludas valamiben. Így is lett. Lezuhanyozott, utána én is, aztán megvacsoráztunk. Mentem a vackomra arcot kenni stb., jön, hogy játszunk akkor még vagy mi lesz? na mondom, vége a dalnak. De hogy harmadszorra is megnyertem, méghozzá fölénnyel, már csapkodni kezdett. Bírtam, pedig legszívesebben jól kikiabáltam volna, hogy a saját hülyeségei szaporodnak, és ezt nehezen viselem. Még két játékot játszottunk, végre ő nyert, mert lazábban játszottam. Meg is nyugodott. Mivel másnapi teendői tudatában még közöltem, hogy másnap hazautazom, láthatóan megkönnyebbült. 
                  Régen többször áthajóztunk a túlsó partra, nagyon élveztük, de az idéntől "drága", és ha valaki (én) nem fizeti be, "majd elmegyünk valamikor". Ezt most megoldottan, egyedül áthajóztam Füredre, megebédeltem egy olasz bisztróban, magamhoz vettem két liter savanyúvizet, szörnyülködtem egy ideig a partra kialakított fémvázas szerkezetekben, ami teljesen elrontotta a panorámát a Tagore-sétánytól, aztán irány a Tekergő, Tapolcától Záhonyig, én persze kiszálltam Kőbánya Kispesten, onnan már csak félóra egy busszal. Így is háromórás úton vánszorgott a rozoga vonat, viszont alig volt utas, így jót alhattam fölrakott lábakkal, nyitott ablakok mellett. 
                 Röviden még annyit az előzőekhez, hogy már szinte tendencia, csak három napig bírjuk egymást Marival. Legújabb, hogy ha enni akarok, vásároljak, de úgy, hogy neki is jusson. Aztán ez se jó, az is ízetlen, a legdrágább jégkrém "nekem nagyon zsíros". Négynapos erdélyi útja ötvenezerbe került, de a macskára, akit imád, a kaján kívül egy garast nem áldoz. Ha az állat havonta szenved, mert "nincs pénz" miskárolásra, és láthatóan nem eszik, depressziós, sajnálja egy kicsit, aztán annyi. Tavaly előtt részletre vett egy mobilklímát nem tudom, mennyi idő alatt fizette ki, a tévé (amit alig néz), az internet (amit szintén, mert nem ért hozzá) és a telefon is több mint tízezer havonta. Most állandóan járt a klíma, ami egy kályha nagyságú tünemény, de nem ad több hűvöset egy normál két ezer forintos ventilátornál, kíváncsi lennék, mennyi áramot zabál. 
               Egyszóval teljesen természetes, hogy mivel neki kevés a nyugdíja (saját hibájából, mert mikor anno vállalkoztak, több évig nem fizettek adót és tébét, elutazták és minden vacakra elfolyt a pénz, utána kiderült, hogy egy millió adótartozásuk van, de nem tudták kifizetni, évekig ment a huzavona, végül elengedték..., talán lejárt a tartozás szavatossága). Később sok évig nem volt munkája, mert megszűnt a Sió áruház, ahol pénztáros volt, bejött a Jéé, aztán a Spar és egyéb külföldi cégek, melyeknél fillérekért dolgozott, vagy maszek cukrászdákban szintén fillérekért. Aztán anyánknál lakott hét közben, hogy ne legyen egyedül és elvigye orvoshoz stb. és a közeli iskolában takarított, de nagyon kevés pénzért. Negyven év után munka után nevetséges nyugdíjjal ment el, második férje viszont dolgozott a nyugdíja után is egészen addig, amíg bele nem halt a sok betegségbe, ami volt neki. Mari folyvást panaszkodott rá, miközben elszedte a pénzt és szinte hetente ment kirándulásokra illetve több napos külföldi utazásokba. Nem a saját nyugdíjából.

              Mikor a férje meghalt, persze azonnal lecsökkent a pénz, el se tudta temettetni. Ezt Siófok-szerte terjeszti, elhunyt gazdag barátnői ruhatárából öltözködik, néhány éve pedig leköltözött a  szintén gazdag, egyedülálló Kata, aki "mindig hoz valamit". És, csekély nyugdíja ellenére még mindig havonta veszi a Readers Digest hatalmas könyveit, amitől tele a lakás, ahogy a számolatlan, ott porosodó Tupperware-edények, a termékbemutatókon összevásárolt hihetetlen mennyiségű és méregdrága gyapjúágyneműk, masszírozógépek, két évig fizetett Bioptron lámpa (fényterápiával), legutóbb a mobilklíma. A mosogató alá szerelt, szintén méregdrága víztisztító azóta nem működik, amióta megvan, mert a csatornába engedte a vizet, iszonyatos vízszámlák érkeztek. A mostanában kivonuló Zepter csak ígérgette a kártérítést, a javítást, most egy onnan kilépett és azóta maszekban működő ifjú átállította (majd valakitől kérek kölcsön, mert ez is kb. 30 ezer, mondja Mari). 
                  Ezúttal nem szóltam egy szót sem, évekkel ezelőtt ajánlgattam neki, adok kölcsön, hogy a fogsorát megcsináltassa, de nem kért belőle. Élt benne egy büszkeség, hogy tőlem nem kér illetve nem fogad el. "Utálja, ha a szájában turkálnak", étkezése miatt cukorbeteg lett, mert csak a süteményeket meg a tejet tudja elmajszolni. Most azonban éreztem, elfogadná, de nem ajánlottam fel, mert bőven elég, ha gyermekes lányomat kell néha kisegítenem. Valahogy tavalyig még elég volt a nyugdíjam, de mostanában mintha éppencsak kitartana. És nálam is várhatóak beavatkozások, de erről majd később, kell a pénz. Mert más forrásom nincs.
               Nos hát, ezek a tendenciák, amitől kifekszem. Meg az, hogy mindenki ilyen meg olyan, közben ő dettó ugyanazt csinálja. Folyton játszani akar, de ha háromnál többször nyerek, már ideges, sose tudott veszíteni. Mikor az első férje még udvarolni járt és mindig kártyáztunk, persze hogy mindig veszített, odavágta a kártyát a szoba sarkába, hogy ő nem játszik. Mindenki rosszul csinál mindent, kizárólag ő a tökéletes. És neki mindenről tudnia kell, ráadásul mindenre megjegyzéseket tesz, például a parton ülve naplementézünk, mi a fenének sétálgatnak itt az emberek, nincs jobb dolguk? és ehhez hasonlóak. 
                Egyre többször felejt és hibázik a számolásnál, de azért mindig ő számol, hiszen évtizedekig számolt, csakhogy mostanában többször elvéti. Ha én néha kieszközlöm, hadd számoljak, amiben még kissé lassú vagyok, árgus szemekkel javít ki.
                 Megtaláltam a lakásban (kiállítva a többi firlefánc között olyan ékszereket, körömlakkot, rúzst, amit a tavalyi jótékonysági vásárra vittem el - nem használja, de minden kell neki). Na ezt azért már nem tűröm, gondoltam, és elhoztam, unokámnak talán jó lesz az a nagyon szép kis nyaklánc, egyébként is gyerekméret, és a rúzst is elhoztam. 
                Na ez is jó hosszúra nyúlt. Azt hiszem, jó lesz ez a hét, szombaton úgyis megint verseny, az ő példáját követve úgy csinálok, mintha mi se történt volna.

2017. augusztus 2., szerda

Macska- és gyerekgondozás

Előzőleg már írtam arról, hogy nővérem macskájának ellátását vállaltam négy napra, azzal a feltétellel, hogy csak ellátom, és dolgom után nézek, Mari ezt el is fogadta. 
Picur egyre soványabb, kedvetlenebb. 
Fentebb néhány utasítás, hogy még mi dolgom van a lakásban. 
                  Most néhány kép Mari szobájáról. 





 Fenti képek csak nővérem gyűjtőszenvedélyéről tanúskodnak.
                  Azt hittem, kedden jönnek haza, mert péntektől számítva nekem a 4 éjjel, 5 nappal kedd esti befejezést jelent. Ezzel szemben hétfő éjjel vadul dörömböl valaki, persze hogy ők voltak. Mivel a barátnő lakása épp ki van adva, természetes, hogy ő is ott aludt, szerencsére hamar elrendezték a nagyszobában, ezért én is tudtam aludni néhány órát. Kimerülten jöttem haza, és mentem azonnal Jázminért. 
                 A kislány tegnap meg ma fél délelőtt is egész rendesen viselkedett, bár szokásos heppjeit most is hozta. De nem akar inni! Mivel tavaly előtt nyáron egyszer elájult a melegben, mert anyja elfeledkezett az itatásáról (akkor még csak 5 éves volt), jött a mentő, bevitték megfigyelésre. Persze hogy semmi más baja nem volt, viszont nagyon élvezte ezt az élményt. Hogy szinte könyörögni kell neki, valami azt súgja, önkéntelenül is ezt akarja velem is megismételni. Úgyhogy kicsit most összerúgtuk a port, de már csak két óra és búcsút veszek tőle, megyek ismét le, hogy még ma megmártózzam a Balatonban.
                Az, hogy bármit megköszönjön, amit kap, eszébe sem jut, nyitja a hűtőt, mint otthon, veszi elő a jégkrémet. Azért azt elértem nála, hogy nem evés helyett, hanem utána. Mari ugyanezt meséli a saját unokáiról. 
                Anyával többször is beszélünk arról, otthon is ötvenszer kell szólni, rakodjon el, öltözzön fel, egyen, igyon stb. Ez főleg iskolaidőben elég kellemetlen volt. Múltkor dicsértem, hogy ezúttal tényleg rendesen viselkedett, szépen elrakodott maga után, úgy tűnik, használ kicsit a nevelésem. Erre azt találta mondani: úgy látszik, mindenki visszakapja a saját gyerekében azt, amit ő csinált.
                Hát legalább belátta. Mert vele aztán még különb dolgok is történtek, bár jobbára csak a kamaszkorától emlékszem.

2017. július 27., csütörtök

Jázmin első szivárványa

"Mama! én még ilyet sose láttam! mondta tegnap délután a kislány, amikor az esőben kitártam az ablakot. Minden falevél külön ragyogott, merthogy a nap sütött, míg az eső zuhogott, illetve el is állt nemsokára. Annyira megható volt a kislány öröme, mert ugyan hol is láthatott volna a hatalmas belvárosi házak között így szivárványt. A szülők még a gangra sem engedik ki őket, így, ha én nem vagyok ott rájuk vigyázni, a szobában kell tölteniük az időt. Persze anyja gyakran viszi őket játszóra, na de nem esőben.
 Ezen a másik képen a szivárvány másik fele látható, tán kivehető, hogy dupla, csakhogy a külső sáv halványabb. Az ég csodája egyre élesebb lett, Jázmin meg kiáltozott, hogy mama, már lila is van, és miért van? elmagyaráztam neki az ő szintjén a csakrákat, igen csodálkozott, de tovább nem kérdezett róla.
 Most ugyan csak déltájban hozta el őt Anikó. Előbb úgy volt, hogy én megyek a közös talira, de mivel előző nap főztem kedvencüket, borsólevest és palacsintát is akartam csinálni, sőt elvinni, meggondoltam. Úgyhogy 9-kor föl is hívtam a lányt, nemsokára meg is jelentek. A leves után hárman álltunk a hosszú, de vékony konyhában, a palacsintákat én sütöttem, ők mellettem a saját tányérjukon sorban kenték és ették a mindenkor imádott desszertet. Jázmin az anyjának is félrerakott egy dobozba, Anikó a párjának. Én egy darabot nem ettem, egész délutánig hányingerem volt, ez sűrűn előfordul mostanában, kicsit pánikolok is tőle. Tudom ugyanis, mitől lehet, és előre félek a vizsgálattól.
                  Jázmin aztán gyakorolta az olvasást, mert hiába végezte el jól az elsőt, egyáltalán nem tud olvasni. Nem tudom, miféle firnyákos módon tanítják az olvasást újabban, de a nővérem is mindig arról panaszkodott, hogy az ő unokája sem tanult meg rendesen, pedig már 18 éves, és a másik, a 10 éves se nagyon tud folyékonyan olvasni. Én 1957-ben végeztem az első osztályt, a záróvizsgán, melyre a tanfelügyelő, az igazgató és minden szülő is hivatalos volt, a katedrára ültettek és felolvashattam egy írást az olvasókönyvből, egy másik délutáni ünnepségen pedig színpadon mondtam verset. Nemhogy tudtam olvasni - a többiek is -, hanem nagyon jól tudtam. Visszatérve, Jázmin az épp elöl lévő Kovács Margit album képszövegeit olvasta (pontosabban makogta el, segítséggel olvasva aztán össze), közben pedig a képeken próbálta azonosítani a címet. Szerintem ez nagyon jó! később gondoltam, előveszek egy mesekönyvet, de már hosszúra nyúlt, unalmas és erőltetett lett volna a tevékenység.
                  Közben Anikóval próbáltunk néhány szót váltani, de mindannyiszor leintett minket, hogy ő most olvas, maradjunk csöndben, mert az iskolában... stb. stb. Úgyhogy Anikó aztán elment, amikor Lacija érte jött, mi maradtunk. Közben hatalmas felhő közeledett, úgyhogy nem siettettem aa gyerek visszavitelét, egyébként rollerral volt. Elképzeltem, hogyan oldanám meg az esernyőkkel, táskákkal, rollerral való hazaközlekedést, és úgy határoztam, megvárjuk, amíg a zivatar elvonul.
                 

Jázminnak ezt a kis sarkot alakítottam ki a nagyobb szobában. Azelőtt a kisszobában játszottak, de múltkor átvittem az ebédlőt, jobban elférünk. Már a múltkor is így volt, és Jázminnak annyira tetszett, kérte, alhasson is majd ott. Úgyhogy esti tévénézéseimnek fújtak, de nem is volt fontos. 
                      Az eső után újabb eső jött, úgyhogy eldöntöttem, aznap megint itt alszik, egyébként is nagyon rendes lett, sehol nem volt az engedetlen kislány, aki a múltkor. Este még nézhette a meséket, majd a hasát kezdte fájlalni. Na ettől megijedtem, mert az anyja már többször is említette, hogy "el kéne vinni megnézetni", mert otthon is szokott panaszkodni. Nem is csináltam belőle gondot, hogy 10 órakor fölhívjam a lányomat, mi legyen. Láza nem volt. Nem tettem hozzá, hogy már rég el kellett volna vinni a gyereket az orvoshoz, mert Judit elég gondos anya ilyen tekintetben, csak ezt az egyet hanyagolta, ugyanis a hasfájás nem volt állandó. Most is megoldódott két, egészen kis hasmenéssel, aztán lefeküdtünk, de most az én ágyamban. Ezt azért tettem, mert Jázmin a másik mamával is együtt alszik, én erre eddig nem voltam hajlandó. Most úgy éreztem, jobb, ha összebújunk, és vagy háromnegyed órát beszélgettünk is, szigorúan kihagyva a "fáj még a hasad?" kérdést. Nem is panaszkodott, megnyugodott, az éjszakát is viszonylag jól töltöttük az elég széles ágyban. Persze én többször is fölébredtem, mert a kislány hol a karjait pakolta az arcomra, hol az ágy közepére gurult, én meg lapjával feküdtem a szélén. Az ágy egyébként egy régi rekamiénak csak a legfontosabb része, vagyis rég leoperáltam alóla az ágyneműtartót, oldalairól a támlákat. A támlákból egy külön kis ágy lett. Tavaly előtt egy ismerősöm meg is jegyezte nagy csodálkozva, hogy "te a földön alszol?" én szeretem. 
               Nagyon jól telt az ezt követő reggel és délelőtt is, déltájban pedig szépen elmentünk anyjához a kozmetikába, én hazajöttem, bár a bankfiókban is lett volna dolgom. Tán a jövő héten. Sokkal jobban érzem magam, mint a múltkor. Judittal is tudtam kicsit beszélgetni a problémákról, Anikó pedig este hosszú levelet írt arról, amit nem tudott elmondani.
*
               Este hív a nővérem, mindjárt fekszenek a barátnőjével, mert hajnali 3-kor indul velük a busz Erdélybe, majd le a Vaskapuhoz. Ötnapos út, utazással együtt. Még régebben elvállaltam a kiscicát, mert a nőnek, aki azelőtt már elvállalta, édesanyja nagyon lebetegedett, közben meg is halt. Mondtam neki, hogy nem leszek azért állandóan itt, mondta is, hogy elég kétnaponta etetni. Holnap péntek, én szombat este akartam lemenni egy psoris találkozó után, ennyi időt versenyek alkalmával is egyedül van a cicus, nincs vele gond. Bár, még most is nagyon szomorú, depressziós lett, talán beteg is, alig eszik. 
             Egyszerre azt mondja Mari, hogy vasárnap este majd hívjam fel a menyét, mert hétfőn feltehetően vigyázni kell a 10 éves unokájára. És majd kelteni kell déltájban a 18 éveset is, merthogy déltől dolgozik a szálloda konyháján mint cukrász, de éjjel mindig dartsoznak, szórakoznak, és általában reggeltájt ér haza. Erre már nevetve közbevágtam, hogy még ezt is? Mari nem kapott észbe, hogy velem nem, de velük megbeszélte, hogy én elvállalom a gyereket. És hogy majd akkor én hívjam fel még őket ez ügyben! Az idén ez a harmadik intézkedése, hogy én mit akarjak. Először erre a vaskapuira jelentett be, ezt később lemondtuk azzal hogy nem olvasta el az apróbetűset, és 80 euróval többe kerül, mint ahogy először tudta. Pár nappal később azt mondta, hogy ő mégis elmegy, mert a Kata befizeti, utál ugyanis másokkal aludni, így lesznek egy szobában. Később egy másik hasonló eset is volt, azt se vállaltam, most meg ez. Ő elképzeli, és amit elképzel, arra már mérget is vesz. Még azt is mondogatta, hogy majd legalább ürül megint a mélyhűtő, erre azt mondtam, dehogy főzök, majd elmegyek egy bisztróba, ha enni akarok
               No, mindig is ilyen volt, csakhogy én sem estem a fejem lágyára. Közben pedig ő mondja egyes nőklubosokról, persze más ügyekben, hogy mit intézkednek, amikor nem is kérték őket fel rá. Nem röhej? persze nem fogom a gyereket elvállalni, mert vasárnap reggel már haza akarok jönni és maximum hétfőn délután akarok lemenni újra. Nagyon kíváncsi vagyok, mi lesz, ha Hugi, nővérem menye fölhív ez ügyben (merthogy én nem fogom, az biztos), kikötöm, ha a gyereket másnap reggel odahozzák és elhozhatom Pestre, akkor elvállalom, mert nekem is vannak unokáim és velük is foglalkoznom kell. Ez nagyon jó lenne egyébként, mert szeretném azt a gyereket kicsit kimozdítani, neki is nagy élmény lenne, no meg Jázminnak is, összeismerkedni. De, az előzmények ismeretében, ebből sem lesz semmi. 



 

2017. július 22., szombat

Élmények a kánikulában

Kedd délután mentem le Siófokra, egyenesen a szabadtéri színpadra. Már összegyűlt a csapat, a színpadon bőven próbált az Experidance és a 100 tagú cigányzenekar. Ugyan ezeknek a nagy csapatoknak csak egy része fért el a színpadon, épp ezért be is töltötte azt. A színjáték egy királyról, egy cigánylányról és egy királylányról szólt, persze szerelem témában. A műsorban Drincu Pacsirtája után Liszt Magyar rapszódiája, Strauss Radetzky indulója, Erkel Hunyadi Lászlójának Palotása után a Cigánybáró nyitánya, Éljen a magyar, Tere-Fere Polka. Montovari Spanyol cigánytánc, Lorionov Kalinkája, Brahms V. magyar tánca, Vittorio Monti Csárdása zárta az első felvonást. Aki egyszer is látta Román Sándor együttesének műsorát, vagy hallotta a száztagú cigányzenekart, aki kották nélkül játszik, sose felejti el. 
                   A szünet után Sarasate Cigányosan című tánca, Brahms I. magyar tánca, Strauss Villámlás mennydörgési polka, Rossini Tell vilmos nyitányát a Balkán cigány-a követte. Ezek után Brahms VI. magyar tánca, Sarkantyús "néma rész" 3 percben (zene nélkül). Követte ezt Hacsaturján Kardtánca, Strauss Kék Duna keringője, ismét a Pacsirta, Hunyadi Palotása, legvégül Kubányi György Most kezdődik a tánc. 
                   Ötször tapsoltuk vissza a tánc- és zenekart, akik egy-egy rövid ráadást adtak, a cigányzenekarból a prímhegedűs, a citerás és még többen mások is játszottak egy-egy percet. 
                   Hatalmas élmény volt! fényképet nem lett volna érdemes készítenem,  hiszen a gépem nem tud sötétben-fényszórókban működni. 
                   * 
                   Tizenegy után úgy zúgtunk az ágyba, hogy másnap szinte egész nap aludtam. Alig vártuk az estét, 7 órakor már ingyen lehet strandolni, amellett akkor már a leégés sem veszélyezteti a langyos vízbe vágyót. Egy óra pancsi a naplementében. Még a pénteki játékklub után is leszaladtunk, tehát három egész estét töltöttem fürdéssel, utána olyan finom volt a bőröm, hogy be sem kellett krémezni.  Miután most már évek óta nagyon tiszta a tengerünk, megkockáztattam, hogy nem fürödtem le utána a klóros panelházi vízzel. 
                   Ma aztán, nemcsak az eső miatt, de már vágytam haza, délre itthon is voltam.

2017. július 18., kedd

Másnap jött a hír

szombaton legalább négyen ültek az autóban, amikor karamboloztak egy kamionnal - kaptam a hírt vasárnap délután. 
                      Az alábbi képen a hosszú fekete ruhás Rozika a helyszínen, azonnal meghalt, mivel arra az oldalra érkezett a támadás. A mellette álló ősz férfi is megsérült, a másik kettőről egyelőre nincs hírünk. 
                      Nem voltam különösebben szóviszonyban Rozikával, de mindig találkoztunk a kelenföldi klubban és a ROE-versenyeken is mindig ott volt. Az alábbi kép a legutóbbi Szenior Kupán volt, haladó kategóriában nyertek valami díjat. 

2017. július 16., vasárnap

Jászjákóhalma

Szombaton 9 előtt már az indulás is kedvezőtlen volt. Zsúfoltság, már csurig volt a busz és még mindig szálltak föl. Ilyenkor más autóbusz-pályaudvarok másik buszt is beállítanak, nemegyszer tapasztaltuk, de ezek nem, tavaly hazafelé álltam majdnem végig a berényi járaton, reggel meg egy rejtvényfejtő társam. 
                Már állóhelyek is alig voltak, egy vékony fiatal anyuka 2-3 év körüli kisfiával ácsorgott. Mi kb. tizennégyen utaztunk a versenyre, legtöbben 65-70-en felüliek. Közülük jó páran felajánlották, hogy ölbeveszik a kisfiút, ő azonban senki ölébe nem akart ülni, érthető módon. Szóltam a mellettem elterülő fiatal fiúnak, hogy esetleg ő átadhatná. Azt válaszolta, nem, mert fáj a térde. Utána hozzátette, hogy igaz, a sérülése már régen volt, de azért még érzékeny, nem szívesen állna. Gondoltam magamban, egyszer lennél egy ilyen anyuka helyében, féllábról is átadnád a helyet. 
                Jákóhalmára nem lehet buszozni, pontosabban van busz, csak nem akkor, nagyjából dél körül befejezik a járatok indítását. Ezért már tavalyelőtt is kijött a vonat és a busz érkezéséhez a polgármester egy furgonnal. Fél 11 volt, tekergett velünk a rozzant furgon, mert a polgármester nagyon körültekintő, igazi honatya, és minden szobrot külön be akart mutatni, minden eseményt elsorolni. Persze már délre ott voltunk, regisztráltunk, kaptunk megint ávizet, kis sportcsokit és egy zsömlét, ezúttal iszonyú kemény rántott hússal. Ezenkívül egy kiló helyi lisztet, ez is hagyomány. Hevesi dinnyét szintén fölvágtak egy csomót, bár most előre közölték, sajnos, a dinnye nem olyan jó, mint amilyen tavaly volt (időjárás miatt). 
                    A versenyt előbbre hozták egy órával, hogy a délutáni 5 órás vonathoz-buszhoz kiérhessünk. De megint késett a kezdés, mert megvárták a képviselő urat, aki szintén késett. Akkor még aláírt okleveleket, ezzel sok idő eltelt. 1.16 perckor kezdtük, én a sajátomat 3.10-kor adtam le, öt hibával. Sokáig szöszmötöltek a javítók, kezdők 37-en, haladók szintén, mi jelöltek 23-an, mesterek kb. húszan voltak. Az ötórás buszt lekéstük, mentünk a vonathoz, ott szerencsére még volt 18 percünk. Persze vannak hisztis hölgyek, akik minden változástól ki vannak akadva. És amikor én lekéstem tavaly Ózdon az utolsó buszt Pestre? no persze óriási szerencsémre összefutottam a régi ellenséggel, aki Marival meg még egy társunkkal együtt befogadott minket éjjelre Kazincbarcikára.
                   Pont verseny idején szakadt le az ég iszonyatos erővel, de akkor mi már benn ültünk, én meg éppen ebben a kissé hűvöskés időben érzem jól magam. A rejtvény nem volt túl nehéz, de könnyű sem volt, én előbb adtam most be, és Mari utánam is végzett, kétszer annyi hibával. Nem árt néha a szarvait letörni...:-) ez a gonoszkodás nagyon hiányzik nekem, mert Mari egész életünkben adta az okosat, holott nem is érettségizett, a tudása nem empirikus, amolyan rejtvényfejtő-tudás.
                   Hacsak jövőre nem rendezik a versenyt még előbb, vagyis 12 órakor, nem fogunk menni, határoztuk el most keményen. Nem is csoda, hogy az ország más részeiből, például Győrből sem jöttek el, Siófokról is csak egyedül Mari jött. 
                   Két nap múlva lesz Siófokon a géppuskalábú Experidance (vagy lehet, hogy a nagy Flatley?), feltétlenül lemegyek délután, 6-ra kell menni segíteni az előkészületekben, utána nézhetjük őket.

2017. július 13., csütörtök

Jázmin kedvenc szárongjában

Ami persze az enyém, csak mindig elkunyerálja, ha itt van. Legújabb kis vackában áll a képen, amit nemrég alakítottam ki, csak hogy ne az egész lakás legyen tele elhajigált játékokkal. 
Pózolni nagyon imád, ezt anyjától tanulta, aki egykor modellnek tanult. Szerencsére a fiú, akivel járt, lebeszélte, és ezzel az én szívemről is egy nagy kő esett le.
Judit a két gyerekkel 2015 novemberében

Ma megint felbosszantott egyébként. Nem eszi meg a reggelit, nem iszik, hiába teszem eléje, mikor langyos, akkor már persze annyi. Aztán azzal bántott meg nagyon, mikor sorolni kezdte, hogy "a másik mamánál sokkal finomabbakat eszik (például kiflit, amit együtt reggeliznek), több mindenhová elviszi (hazugság, mert csak a bevásárláshoz viszi el), jobban lehet vele játszani. Dél felé mondtam, egye meg a reggeli maradékját, hosszú huzavonák után meg is ette, de akkora pancsot csinált az asztalon, ami - mondjuk, náluk szokott lenni. A vizet csak nem issza, de nemcsak azt nem, hanem a málnalé se kellett neki, hosszas könyörgésre iszik egy kortyot, aztán annyi. Mondhatják az orvosok, hogy legalább egy litert igyon egy ekkora gyerek, ha meleg van, még többet. De mit csináljak, ha semmi nem jó neki? 
            Csak magamat hibáztathatom, hogy még egy napot kértem. Tegnap haza kellett volna vinni, aztán pihenhettem volna egy hétig. Nem használ a szívemnek ez a sok huzavona, elég volt a saját gyerekeimnél, bár arra már kevésbé emlékszem. Egy óra, és indulunk, utána utánam a fáklyásmenet, nem fogom elvállalni, menjen a másik mamájához egész nyárra, vagy legyen a kozmetikában egész nap. Mi is csapódtunk ide-oda, ámbár akkor más szelek fújtak, nem volt autó, az utcákon csavarogtunk a szomszéd gyerekekkel. Ha éhesek voltunk, száraz kenyér után kutattunk a spájzban (már ha nem volt kulcsra zárva). 
                 Judit már előre jelezte, hogy a jövő hét a mamáé. Előre tudom, hogy utána, ha kell, megint el fogom vállalni, csak azt nem tudom, hogyan lesz, ha augusztusban Dani bölcsődéje is bezár. Az biztos, hogy ezek az izgalmak egyre jobban rongálják az egészségemet.