2016. december 4., vasárnap

Hogyan kell társaságot építeni?

(Holdgyöngy egyik írása gondolkoztat el, valamilyen könyvklubról beszél, egymásnak adnak körbe olvasni valókat.) 
                       Bármilyen érdeklődésű társaságra gondolok. Most nem akarom ebbe a témába bevonni a rejtvényfejtőket, mert azokkal is csak a versenyeken illetve azok kapcsán érintkezem. 
                       1982-ben költöztem ide a panelba, és mert állandóan futkostam, gyereket (meg férjet) neveltem, dolgoztam megállás nélkül, mindent elvállalva, nem volt időm a házban kapcsolatokat kiépíteni. Mások sem próbáltak közeledni hozzám. Mikor lányaim kirepültek, már késő volt, megmaradtak a köszönés szintjén ezek a kapcsolatok. Pedig próbáltam így-úgy, legalább a magam sorsához hasonlóan élő (elvált, vagy másért egyedülálló) nőkhöz közeledni. Ha az utcán találkozunk, láthatólag szívélyesek, sőt nem egy közli is, hogy rendkívül egyedül van, azonban javaslatomra, miszerint összejöhetnénk párszor jobban is beszélgetni, máris egy falba ütközöm.
                       2000-től egy érettségi találkozó után keresett meg régi osztálytársam, van-e kedvem péntekenként "zsugázni". Römit, elsősorban rablórömit játszottunk a Globe Royalban (budai vendéglátóipari egység), az emeleti biliárdteremben kaptunk ingyen egy sarkot, és persze ott vacsoráztunk mindig, üdítő és egyéb italokat is fogyasztva. Ez nekem nagyon jó volt, mert az MTI-ben sem sikerült társaságba kerülnöm, feltehetőleg azért, mert a szerkesztőség többi tagja mind diplomás, fordító, újságíró, szerkesztő volt stb. Én ugyan kulcsembernek számítottam, hiszen mindent csináltam a szervezéstől a gépelésen át a konyhatakarításig, de nyilván ez volt a titka annak, hogy bárkit próbáltam akár egy kirándulásra beszervezni, mély ellenállásokba ütköztem. 
                       Jóval később, mikor az internet használata kezdett jobban elterjedni, a fórumokon (főleg az Elixíren) jött össze végül egy hasonló érdeklődésű társaság, szerveztünk is összejöveteleket, és ez is jó volt. A Mantra egyetemet is ekkortájt végeztem, néhányan oda is jártak. Egyetlen barátnőm maradt meg ebből a korból, néha meg is látogattuk egymást. Vele kétszer is mosolyszünetet tartottam, különféle képzelt sérelmek okán, ma ismét levelezünk, de nem valószínű, hogy nagy találkozások lesznek még köztünk. 
                       Azért írom ezeket ide, mert odáig jutottam, hogy csak magamat okolhatom, amiért nincs társaságom, illetve csak nagyon felszínes, mind a rejtvényfejtők, mind pedig a siófokiak körében. És csodálom azokat, akiknek ez sikerül.  

2016. november 27., vasárnap

Városnap Siófokon

Siófokot 48 éve nyilvánították várossá, november végén van az évforduló. Minden évben megünneplik, összekötve jótékonysági vásárokkal, az advent indulásával, gyertyagyújtással, mindenféle díjátadásokkal. Avattak a kultúrközpontban egy jégpályát is, hogy ha nem fagy be a Balaton az idén sem annyira, bárki korcsolyázhasson.  
                       Ami az én szerepemet illeti ebben, a jótékonysági vásár volt, amire bőröndnyi cucc felajánlásával mentem, ahogy sokan mások is. Természetesen csak olyan tárgyakat ajánlott fel mindenki, amit ő is szívesen megvenne, jó állapotban lévő értékes akármiket. Amit tudtam, segítettem a ki- és berakodásban is. Óriási öröm volt este, mikor összeszámolták a pénzt, a tavalyi összegnek majd a dupláját adakozták az emberek, ezúttal a gyógyító ferences nővérek javára. 
                       A 17 civil szervezet fehér pavilonjai közül a Nőklubét fotóztam persze, Marival a baloldalon.  A nőklubosok mindegyike párban vállalt egy-egy órát az árusításban.
                         Mari iszonyú sokat dolgozott (ahogy egyébként máskor is a szervezésben), reggel 8-tól 11-ig, közben én elintéztem egy-két dolgot, bevásároltam például. Úgyhogy mikor fél 12-kor beestünk a lakásba, épp csak ettünk valamit, lehevertünk. Mari fölhúzta az órát fél 3-ra, hogy a könyvtárban 3-kor kezdődő klubnapjára beérjen. Oda is rengeteg cuccot szokott vinni, most ebben is tudtam neki segíteni. Egyre többen járnak ide, több csoportban scrabble-t játszanak a nők legszívesebben. Én eleinte rejtvényt fejtettem, s egy kezdő versenyzőnek adtam ebbéli tanácsokat. Aztán ő is inkább játszani akart a szókirakóssal, úgyhogy ezután már csak azon törtük a fejünket. 
                        Hazavittük a cuccokat és ismét kimentünk a pavilonunkba. Általában nem tartották be az egy óra eladási ügyeletet a többiek sem, mindenki fel volt ajzva. De mire fájrontot hirdettek 8 órakor, már mindenki örömmel pakolt. A tömérdek cucc közül persze sokat vissza kellett csomagolni, ezeket a Nőklub Mikulás-ünnepén fogják tombolán sorsolni. A könyveket a könyvtárnak ajánlják, a ruhadarabokat egy börzére viszik. Ha még mindig marad, azt a hajléktalanoknak vagy a Vöröskeresztnek ajánlják fel. 
                        Este még játszottunk ketten is otthon, szombaton azonban a pihenés következett. Jó későig aludtunk, reggeli után pedig lementünk a Balatonhoz. Csodálatosan sütött a Nap, a víz kristálytiszta, a már megszokott hattyúk, vadkacsák üdítő élményt nyújtanak mindannyiszor. 
Ilyen tiszta a víz újabban mindig


Homályos a látóhatár, eszerint másnap is napos időre lehet számítani
Ez a "rút kis kacsa" itt ácsorgott, lábán sárga "jegygyűrűvel". Egészen közel lehetett menni hozzá, kicsit sipogott, de nem mozdult. Azonban egy méterre kinyitotta a csőrét és ránk lehelt. Tudtuk, hogy ez a határ. A vízen úszkáló szülei is észrevették közeledésünket, és sürgősen kifelé igyekeztek. Nem vártuk meg az esetleges kravált. Ami az érdekes, ez a "gyerekhattyú" sokkal nagyobb volt, mint fehér kifejlett társai, akár szülei. De az sem lehetetlen, hogy valami más fajta.
Siófok e partján van a Rózsakert is, de azon kívül is mindenütt rózsák. Ezt a gyönyörűséget a mólóról befelé vezető úton fotóztam le, a bokron már csak ez az egy tündökölt.




Ne hagyjuk ki a cicákat! A fehéret már többször fotóztam, de van a nővéremnek egy régebbi macskája is, kétszer annyi idős a fehérnél. Barátságtalan, a kicsit is nagyon nehezen fogadta el, de hónapok se teltek bele, már annyira megszerette, hogy ha Hófehérke néhány percig nincs a láthatáron, már keresni kezdi. Egyébként pedig így alszanak. Én a kisszobában alszom, csukott ajtónál, de volt rá példa, hogy rosszul csuktam be ajtómat, és néha én is az ágyneműn találtam valamelyiket. 
                          Nagyon jól éreztem magam a sok vidám "lány" között, és persze a Balatont mindig imádtam. Alig várom, hogy néhány hét múlva újra lemenjek.

                     

2016. november 23., szerda

Pécsi ismétlések

A cím arra utal, sokszor voltam már a kultúra fővárosában, de igazából több napra-hétre kellene elmenni, a csodálatosan szép épületek igazi megnézése céljából
                        19-20-án Tiszai László Kupa volt, én most is az utolsó helyen végeztem a saját szintemen, kb. 80 hibaponttal (ami azért mégsem 300 valahány, mint Kiskunhalason volt). Nem tudtam elszakadni az almásderestől, hogy helyette almástarkát írjak, így persze keresztbe sem stimmeltek a szavak.
                        Megint a Pollack Mihály kollégiumban aludtunk, ilyen szobában. Igaz, a fotón nem látszik, hogy asztal nincs a szoba közepén. (Mari itt sem tud elszakadni a rejtvényektől.) Ettük a maradékjainkat, majd bekopogott Jánosunk, a szokásos laposüveggel és a szintén szokásos doboz süteménnyel. Felesége minden alkalommal annyi sütit pakol, hogy nekünk is jusson. Ezúttal isteni finom gyümölcskalácsot ehettünk szendvicseink után. Felköszöntöttek névnapom okán, aztán kivonultunk a portásfülke előtti térbe, asztal és fotelokban scrabbleztünk vagy fél 11-ig. Kata ezt se szereti csinálni, de hősiesen jött és ki is tartott, a társaság kedvéért. 
Kata szörnyen utálja a fényképezést, de nincs kegyelem.


              Az éjszaka kollégiumi hangulatban telt: még éjjel fél kettőkor is a folyosón beszélgettek, utóbbi elég visszhangos. Jórészt üres ilyenkor minden más kolesz is (ezért is kapunk ilyen helyeken korlátlanul szállást), de mindig van néhányan, akik nem mennek haza hétvégére. 
               Reggel kilenckor indultunk a csapatversenyre. Én újfent megkaptam a Szigetest, mert abban jó vagyok, meg is csináltam hibátlanra, bár most több idő kellett hozzá. Mesterünk fejezte be haladó Jánosunk fejtvényét, sajnos, sikerült 3 hibát előállítaniuk. Nem örültem, mert tudni kéne, hogy Asgabatnak nem d az utolsó betűje. Ha ez nincs, csak 2 hiba van (és ha egy perccel korábban adjuk be) dobogóra kerülünk. Így azonban a 4. helyen végeztünk, de itt is az a szokás, hogy már innentől oklevél is jár.
              Örültünk azért, mert János kezd jobb lenni, és ez a jövő évre nézve ígéretes. Aztán szépen kibattyogtunk a volánállomásra és vártunk két órát a buszunkra. Bár kaptunk több nagy füzet rejtvényt, elő se vettem, vidéknézés, majd alvás következett a több mint 2 óra alatt. Este még itthon is scrabble-ztünk és macskáztunk, miután én szépen megettem minden maradékot, hogy hétfőn is szép idő legyen.

                 Mivel pénteken a siófoki nőklub jótékonysági piacot rendez, holnap megint leutazom, egy jól megpakolt bőrönddel. Ez nálam lomtalanítás is, persze nem ócskaságokat, csak számomra szükségtelen tárgyakat ajánlok fel, hogy a befolyt pénzt szép dolgokra költhessék így karácsony előtt. A nyugdíjas klub is csinált ilyet kedden, de Marinak tonnaszám van felajánlani való csecsebecséje.
                


2016. november 16., szerda

Megpróbálok rövid lenni

vagyis tényleg csak a lényeget írom ezután. Persze még mindig dúl bennem az "író", és mivel tavaly abbahagytam életem regényét (miután Laci letarolta a winchestert, vele együtt a már meglektorált Életemmel), most is írnék, de nemigen van hova. 
                   Tegnap eljött a nagyobbik lányom megünnepelni, hozott csomó olyat, amit csak ritkán eszik-iszik a magamfajta, aztán eldumcsiztunk pár órát. Akkor, mivel Laci jött érte kocsival, rájuk sóztam megint egy csomó dolgot, például azt a mózeskosarat, amiben még Anikót vittük újszülöttként (40 éve!), azóta mindig mindenfélét tartottam benne, később ruhát is varrtam neki, mert kezdett itt-ott töredezni. De én sosem dobok ki vesszőből, gyapjúból, gyékényből készült holmikat, utóbbiakat egyébként is én gyártottam még a Hagyományok házában. Pedig ezeket szinte nem is használom. 
                   Aztán gyűjtöttem a 15 darabos tojástartókat, hogy majd kitapétázom vele a kisebb szobát, amolyan "művészmódra", ahogy a lakásomat szoktam dekorálgatni. De már erről is letettem. Mivel Anikóék tüzelnek a házban, meg a méheket is kell néha füstölni (és mondta, ilyen tojástartókkal füstöl egy méhész), még direkt jól is jött. Most megint felszabadult egy csomó tér, aztán jön a karácsony, jó néhány ruhától is meg fogok szabadulni, vagy Berettyóújfalura küldöm az Igazgyöngy alapítványnak vagy a Mikulásgyárba. Utóbbi a legegyszerűbb mostanában, bár azokba a csomagokba inkább játékokat kell tenni. Egyelőre azonban a babáimat, plüssállataimat kiraktam, szeretgetem. 
                  Más nincs, húzom-halasztom az influenza-oltást, mert bár sok év eltelt, és nem voltam beteg, az orvos szerint jó lenne, lásd múltkori tüdőgyulladást (ámbár az nem fertőzés útján terjedt, gondolom). De nem merem az évi utolsó verseny előtt beoltatni magam, ki tudja, hátha belázasodom vagy egyéb rossz mellékhatása lesz.
                 Már ingyen utazhatok, úgyhogy pénteken le Marihoz, ott alszom, másnap pedig onnan buszozunk Pécsre. Verseny után ott is alszunk (vagy nem, most intézzük a szállást), és vasárnap csapatverseny (ha lesz, mert ezek mindig rizikósak). Aztán vasárnap megint Marihoz megyek vissza, mert vinni akarok az unokájának ásványgyűjteményeket a szülinapjára. Egy régi osztálytársnőmnek is ígértem egy szívességéért gyűjteményt, hát csak elfogy már. Ami marad a vitrinben meg szép dobozokban, azt már nem dobják ki, ha elmegyek, mert elég szépek, némelyik nagyon értékes is.    

2016. november 13., vasárnap

Péntek délután

Elfelejtettem gépet vinni, de amúgy is rengeteg kép van már a gyerekekről. Tegnap kisebbik lányommal és két unokámmal "ünnepeltek", szülinap okán. Mivel zuhogott az eső, de lányomnak volt egyórás munkája a kozmetikában, előre szóltam, hogy odamehetek hozzájuk, ne kelljen a gyerekekkel az esőben bumlizni, meg aztán kicsit veszélyesnek tartom, ha beviszi őket. Nem, menjek csak a kozmetikába, írta többször is, de mikor aztán megjelentem, éreztem, hogy valamiért ideges. Aztán kibeszéltük magunkat, az is kiderült, hogy otthon elég nagy a káosz, nem tudott készülni, bár az előző délutáni mozi helyett készülhetett volna. Az iskolás lány eléggé köhögött, náthás volt, büszkén mesélte, hogy éjjel még hányt is, az éjszaka második részét így a szülőkkel töltötte. Mindegyiknek elég szép karika volt a szeme alján. 
                      Mivel kiderült, hogy "semmi nincs otthon", úgy lett, ahogyan én is elgondoltam. Bementünk a plázába ebédelni, közben a kicsi el is aludt egy órácskára. Én még vettem egy csirkemellet, ami elég tetszetősen sajttal és paradicsomkarikákkal volt borítva. Evés közben kiderült, hogy kár volt ennyi pénzt rá kidobnom, az egész hús alig volt 5 deka, 3-3 falat jutott kettőnknek. Jázmin nem eszik húst, pontosabban hamburgert eszik, mert "az nem hús". Meg nagy néha megeszi a rántott húst is, de az elég ritkán van otthon. Dani aztán fölébredt, s mivel hagytunk neki egy jó adag sült krumplit, be is dobálta, utána meg bementek a játszókába. Mi jót beszélgettünk Judittal régi családi dolgokról, meg persze a jelenről is. 
                     Kiderült, torta nem lesz, amúgy is répatortát akartak (hogy én mit kérek, az valahogy elmaradt), mert már nagyobbik lányom szülinapján is szó volt róla, de akkor sem azt ettünk, mert a húga vett egy csokitortát. Na de most nem volt répatorta, és mivel azt Judit akarta megvenni, elmaradt. Viszont "enne egy somlói galuskát", Jázmin meg palacsintát kért. El is mentem megvenni ezeket, elég drága pénzért ahhoz képest, hogy ez a palacsinta nem az a palacsinta, amit Jázmin otthon vagy a strandon megszokott, így csak belenyalt a vastag csokimártásba, közölte, hogy ez rossz, majd visszament játszani. A palacsinta aztán ment is a tálcatárolóba, mert mi ketten se bírtunk egy falatot lenyelni már. Akkor Judit közölte, vesz Jázminnak akkor egy muffint, na és a párjának is, aki aznap iskolában volt, csak este volt várható. Na és imádja az édességet. 
                    A gyerekek még villamosoztak. Ez volt a pláza legjobb találmánya a gyerekeknek, akiknek a játszószoba nem különösebb, persze azért jót viháncoltak. A villamos olyan két méteres ovális körben fut, nem is drága. Ráadásul mivel volt benne egy fiú, aki nem akart kiszállni, az apja kifizetett két kört, mert hárman is befértek. Aztán mi fizettünk egy kört, utána viszont jött egy asszony a lányával, az is fizetett egyet. Jót köröztek tehát, de aztán már el is jöttünk. 
                   Judit még be akart térni a CBA-ba, mert "tényleg semmi nincs otthon", be is vásárolt alaposan, és mivel mindig megérzem, mennyi pénze van illetve nincs, én fizettem. Aztán tényleg már az utca, az eső, mintha dézsából öntenék. 
                   A vizemet is megitták a gyerekek, mert jobban szeretik a vizet, mint az idióta cukros teákat meg gyümölcsléhez hasonlító löttyöket, amiket anyja sem helyesel, mégis vesz nekik, ki tudja miért. Tehát még fölmentem hozzájuk, kávéztunk, aztán elhúztam hazafelé. Ajándékot nem kaptam, persze nem is hiányzott, bár kicsit azért furcsa volt.
                                                      *
                   Ma mégis elmentem a Szenior kupára, pontosabban azért, mert Mari fölhívott, hogy elhozná az ajándékomat, és lehet, hogy nem tudják megvárni az eredményhirdetést. Ott aztán kiderült, hogy "hiányoltak", mert föl voltam írva a listára. Mondom, nem tudom, ki akart helyettem dönteni, menjek-e vagy nem a versenyre, hát talán azt hitte valamelyik buzgó szervező, talán elfelejtettem feliratkozni. El is jöttem, mert közben Mari megváltoztatta a szándékát, hogy ha el is mennek a többiek, ő marad, hogy elvigye a feladatlapjaikat. Vicces, azt hiszi, nem látok át a szitán, meg akarta nézni "lányai" munkáját, inkább elmegy egy későbbi vonattal. Meg számított valamilyen díjra is, azonban csak hatodik lett a tizenkettőből, tudtam meg ezt nemrég, mikor felhívott. 
                  

2016. november 10., csütörtök

Ma hatvanöt

Ma vagyok 65 éves, ezzel kapcsolatban csak egy érdekes megfigyelés. Mióta a mobil és a Face létezik, nem kapok telefonhívásos köszöntést, saját családtagjaimtól sem. Pedig az élőszó sokkal többet érne. De ez van, haladni kell a korral.
             Viszont jó programokat találtam ki magamnak. Például lefényképeztem a macskáimat. Az ötlet Holdgyöngytől származik, aki ugyan élő cicákat fotóz, nekem nincs ilyen. "Ne ócsárold a dolgaidat", szólt rám mindig anyám. Pedig mégis ez lesz, sajnos, nem kivehetőek normálisan a bábuk. Még nem tudom, lesz-e energiám és időm újrafotózni, bár igazából a tökéletes lenne a jó. 

Hátul Garfield, egy ülő macska, fekete macska és egy fekvő. Még közéjük raktam egy sötétben foszforeszkáló kutyát (baloldalon hátul), aztán egy cuki jegesmedvét jobbra, valamint egy valódi szőrméből készült tengerimalacot.

A valódi gyapjú ilyenkor télen a leghasznosabb, ez béleli fotelomat, s persze máshol is van a lakásban ilyen anyagú takaró. Nehezen kivehető ugyan, de balra egy nagy párna, fölötte sajnos, kevésbé látszik egy saját gyártmányú, irhabunda-darabból készített pici válltáska. Baloldalt egy nagyobb barika, hátul zippzáros, ki lehet bélelni párnának, mellette egy nemez szütyő. Kismalac a kakukktojás a bárány feje fölött. A kis barikák közül a legcukibb nekem a baloldali, fekvő.

Babáim. A baloldali pólyáshoz komoly esemény fűződik (egy meg nem született gyermek emléke), középen tán jól látható egy cumizó babapár. Nagyon kedvesek nekem ezek a rongybabácskák, jó részüknek nincs lába, tehát bábnak használható.

Ha már belejöttem a fotózásba, itt egy, sárga fotelban ülő macicsalád, még Berlinben vettem 2003-ban. Az elöl tán jobban látszó plüssnyulat Anikó lányomtól kaptam egyszer. A tigris ugyan kicsi, de az előszobában szokott tartózkodni, védelemül. Micimackó természetesen, a nagy nylonból készült elefánt alatt egy szőrteve, alatta pedig egy nagyon elhízott egér:-) 

2016. november 8., kedd

Kiskunhalasi hétvége

Úgy készültem Kiskunhalasra, hogy még aznap visszajövök, de Kata előre kifizette hármunk számára a szállást és rávettek, hogy maradjak. Hagytam magam rábeszélni, mert már az odautazás is meglehetősen kavarcos volt. (Na és meglehetősen drága, mert pont a szülinapom előtti hétre már elfogytak a kedvezményes pecséthelyeim, ahogy átszámolom, kb. 6 ezerbe került az utazásom.) Azt hiszem, ebbe a városba a jövőben nem jövök versenyezni.
               Nekem a 8.10-es vonat túl korainak tűnt, mikor 8.40-kor indul busz is, méghozzá sokkal közelebbről. Azért is lett volna jobb a busz, mert Halason csak 200 méter a Csipke Hotel, míg a vonattól hosszú az út. De bár inkább előbbit választottam volna, csakhogy minden más vonat és busz csak átszállással volt beírva. 
               A busz eleve 7 perccel később indult a sok utas miatt, de beérkezve Kecskemétre, órája szerint még volt 4 perc a csatlakozásig. Nem lehetett több fél percnél, amíg átmentem és a halasi buszt megláttam, sajnos, épp kifutóban a drosztjáról.
               Most mi az istent csináljak? átbattyogtam a vonathoz, ott egy órát rostokoltam, négy társammal együtt, mire egy vonat fél 1-re be is cammogott velünk Kiskunhalasra. Mivel a verseny 1 órakor kezdődött, kijöttek elénk autókkal, így még egy kávéra is volt idő. 
               A feladványokat B. V. készítette, aki már több esetben bebizonyította, hogy mester létére képtelen egy alatta lévő szinten gondolkodni. Nemhiába lettem utolsó a háromszázvalahány hibámmal, aztán még négy-öt ember következett több száz hibával, Mari sem csinált sokkal kevesebbet. Az első helyezettnek is volt vagy huszonhat. Nyeltünk egy nagyot, én már itt is elhatároztam, hogy ezentúl minden versenye előtt rákérdezek, és ha B.V. a feladványok elkövetője, egyszerűen nem megyek el. 
               Meggyőztek aztán, hogy aludjak ott, lesz este kvíz is, igaz, csak későn, 9-kor, de hát lesz idő aludni, mert másnap csak 11-kor kezdődik a csapatverseny. Azért is maradtam, mert kiderült, hogy egy fő hiányzik a jelölt csapatból. János haladó, viszont a negyedik tag mester. Ebben nagyon bíztunk. 
               Kollégiumban én aludtam elégszer, de ez csinált néhány meglepetést. Először is, nem abban a kollégiumban szálltunk meg, hanem egy másikban. Másodszor, ötágyas szobába tettek, bár sok vizet nem zavart a két másik hölgy, ők is versenytársaink. Jánosnak itt is marha mázlija volt, hiszen férfiként külön szobába tették. 
               A két nő korán elment, mert ők vacsoráztak is a Csipke Hotelban. Nekünk nagyon elég volt a magunkkal vitt étel, nekiálltunk játszani. Kata eleve nem akart a kvízre menni, később már mi sem, ugyanis akkorra már nagyon zuhogott az eső, és több kilométert kellett volna gyalogolnunk, hiszen nem volt ki visszavigyen a Csipkébe. Fél 10-kor már ágyban voltunk, ami nálam alig fordul elő. Nagyon meleg volt, hiába nyitottam ablakot, nem bírtam elaludni. Pláne mikor hazajöttek a fiatalok (nyilván nem mentek haza hétvégére), pont a szemközti szobába. Üvöltözés a folyosón, ajtócsapkodás, ez ment még akkor is, mikor szobatársaink éjfél felé hazajöttek. Minden elismerésem a tapintatuké. Sötétben, nagyon halkan piszmogtak, aztán ágyba is bújtak. Én azonban később se nagyon aludtam, legalább tízszer fönn voltam. Még mindig zuhog az eső, még mindig. Az ágy olyan kemény volt, mintha a padlón feküdnénk. Na, valahogy túléltük, reggel kb. fél 8-kor mindenki fölébredt. Az eső szerencsére nem esett, mikor fél 9-kor elindultunk. Mari megint eltévedt, mert "ő tudja!", csakhogy rosszul, az útvonalat, de aztán persze sikerült 10-re befutni. Regisztráltunk, ittuk a kávét, reggeliztünk, majd jóval 11 után végre elkezdték a versenyt. 
               Csapatban mindenki csak egy rejtvényt kap. Én elkértem a szigetest, mert abból nagyon jó vagyok, és ez tényleg még könnyű is volt. Elsőnek lettem készen, Marinak még volt csomó kitöltetlen kockája. Oda is adta, pillanatok alatt kitöltöttem. Mesterünk még a sajátjával piszmogott! Akkor János adta oda az ő rejtvényét, hozzá se tudott fogni. Épp elkezdtem volna, de mestertársunk már befejezte az övét, és majdnem hogy kikapta a kezemből. Hagytam, végül is ő a mester, meg mit is csinálhatnék? Csinálgatta is, aztán csinálgattuk! együtt. Na ebből látszik, gondoltam, hogy nem mindig a szint számít. A végén a többi rejtvényt is mindenki még átnézte, adjuk be már, mondtam! na, kivitte. Nagyon reménykedtünk, és mikor mesterünk negyed óra múlva visszajött, már mondta is: jó hír, hogy hibátlanok vagyunk, rossz, hogy utolsónak adtuk be, és ötödik helyen végeztünk. Hiába, ami nekünk könnyű, az a többi jelöltnek is könnyű. Kicsit dühöngtünk, aztán még volt kis huzavona, hogy megyünk ki vonathoz, buszhoz, mert megint zuhogott az eső. 
                Nekem már minden mindegy volt, mindkét nap alatt akkora volt a fejem, a hátam is fájt persze. A vonatállomáson többedmagammal még két órát vártunk. Szörnyen unatkoztam, mert szemben lévő versenytársaim régebbi ismerősök, elkezdtek közösen egy rejtvényt fejteni. Én is fejtettem kettőt, de már untam. Pesterzsébeten le is szálltam, gondoltam, onnan sokkal hamarabb hazaérek. Igaz, kicsit keresnem kellett a buszmegállót, de aztán meg is találtam. Itthon első dolgom volt egy kis pohár vodkát legurítani, aztán már csak lazítottam, tévét néztem. 
                 Tegnap volt még klubnapunk, arra elmentem, közben egy nagy csomag ásványeladást is lebonyolítottam. De nem írtam föl magam a vasárnapi Szenior versenyre. Mi a fenének menjek, ez nem pontszerző. Inkább készülök a 19-ei pécsi versenyre, már a szállást is intézem. 
                 A gyerekeim eddig még nem tudtak összehozni egy ünneplési időpontot. Eleinte az volt a javaslatuk, legyen nálam (múlt pénteken), ők hoznak mindent, én ne készüljek. Közben valamiért megváltoztatták, és erre a péntekre áttették. De kiderült, hogy végül ez sem jó. Én előre bejelentettem a pécsi versenyt, erre most megint azzal jönnek, hogy 20-án, pedig Anikó tudta, hogy akkor még lenn leszek vidéken. Írtam a kisebbnek, hogy nem kell olyan ünneplés, ami ilyen huzavonás, kierőltetett. És tényleg így is érzem. Amúgy is folyton fáj a fejem, a hátam, a bőröm ugyan kezd javulni, de nincs kedvem több órás dajdajozáshoz. Most lesz sok időm készülni Pécsre, szerencsére nem B.V. rejtvényei lesznek.