2017. június 26., hétfő

Egy hét a Balcsin

Múlt szerdán mentem le (hajnalban, a hőség miatt) Siófokra. Mikor megláttam a pici cicát, majdnem elsírtam magam. A kétheti éhezés miatt felére fogyott szegény, de most már eszik. Mari azt mondja, nyáron mindig soványabbak, na de ez!... nem vittem a fotógépet, hogy megörökítsem, de úgyis visszamegyek, akkor majd lefotózom. 
                         Este 6 után ingyen lehet strandolni (más helyeken is ingyen, csak az messzebb van). A víz már akkor is jó volt, így másnap és harmadnap is ez volt az esti program. Kata két este is lejött, hazafelé megvette másnapra a sört (ugyanis most én vittem egy dobozost, nagyon jól esett), aztán pénteken már reggel lemondta azzal, hogy nagyon hullámzik a víz (előző este hullámzott kicsit a szél miatt), és őt elsodorja - azt a száz kilóját... Vicc, de Mari mindig meséli, hogy állandóan ezt csinálja. Ez lesz, az lesz, aztán lemondja. A péntek jó volt, igaz, én most nem játszottam a könyvtárban a többiekkel, helyette interneteztem, mert Mari számítógépe (még én vittem le anno tíz éve a régit) semmire nem jó, hiába van neki is már netje. Péntek estére tervezték a nőklubosok (a rejtvényklub után) az első idei nagytakarítást a szabadtérin, a másnap délelőtti gyerekprogram és az esti musical miatt. De nagyon fújt a szél, ezért lefújták, hogy hiába takarítanak, ha másnap reggelre esetleg ismét telefújja levéllel a szél a székeket.
                        A szombat emiatt Marinak rosszul indult, hajnalban kelt, 7-re már kinn volt takarítani. Beszéltük, hogy én is megyek, akkor este ingyen nézhetem az előadást. De éjjel alig aludtam, nem volt szíve szólni, bár ő ezt nem tudhatta, hiszen külön szobában alszunk, ezért volt egy olyan érzésem, hogy nemigen akart bevonni, én persze nem erőltettem. Legfeljebb lemondok az előadásról, vagy váltok hozá jegyet. 
                       Kilenckor hazajött, teljesen hullán, mert már akkor nagyon tűzött a nap és az ilyen évi első takarítások a legmegerőltetőbbek, minden csupa mocsok, pókháló, darázsfészek stb. Lefeküdt, én meg elmentem bevásárolni (egyébként is mindig én vásárolok be ilyenkor). Kata a megígért, de elmaradt esti sörözés helyett küldött vele két kiló meggyet és egy kiló barackot, úgyhogy a piacra már nem kellett kimennem. Mari mindennap elmondta, jaj de jó, ürül a mélyhűtő, mert egyedül "nem jut eszébe körülnézni", mit is egyen. No hát én meg a mindennapos bevásárlásokkal járulok hozzá, ha már ingyen lakom nála. Egyébként el is várja, ugyan nem mondja, de egyik nap elmesélte, Katának mennyi a nyugdíja (kb. négyszerese az övének), ezért nincs lelkifurdalása elfogadni tőle ezt-azt, az meg rendszeresen hoz is, gyümölcsféléket elsősorban. Azt ugyan nem tudja, nekem mennyi a nyugdíjam, hát nem sokkal több az övénél, mert ő János után is kap, elváltak meg persze nem kapnak, ezen sokat füstölgök is. 
                      Aztán játszottunk, ebédeltünk, 5-re meg kimentünk a szabadtérire, merthogy reggel hét padsor már kimaradt, nem győzték tizenhárman. Most be is fejeztük, már negyed 7-kor kiszaladhattam a strandra, megmártózni. Akkorra már olyan meleg volt a víz, mintha direkt fűtenék. Mari nem mert kijönni, nem tudom, néha olyan lehetetlenül fél valamitől, netán megszólják a nőklubosok? persze más szemszögből nézik azok is, a legtöbben nem is járnak le fürdeni, hiába laknak ott. No persze 7-kor már nekik feladatuk - lett volna, mert persze a jegyszedés és az elirányítás csak duma volt, egy-két nő csinálta, főleg a vezetőnő, no meg persze a rendezőbizottság. Belefért és ráfért volna egy jó kis félórás fürdés. Most már évek óta igazán szép tiszta a Balaton, erre nagyon odafigyelnek.
                      Az előadás frenetikus volt, a sok meló után meg is érdemeltük. A nőklubosok egyre jobban megismernek, persze van aki félszemmel néz csak, mit keresek ott, de a többség aranyos. Még az se lehetetlen, hogy egyszer közéjük fogok tartozni. Az Anconai szerelmesek musicalt adták, ami a szokásos félreértéses vígjáték, viszont rengeteg régi olasz dalt énekeltek a fiatal színészek. A szerzők Vajda-Valló-Fábri, nem ismerem őket, Mari szerint a Játékszín tagjai voltak (nem volt a színlapon feltüntetve, a szereplők sem). Én itt azt látom, hogy a Roxínpad volt lenn, de azt hiszem, teljesen mindegy. Végig dúdoltuk Celentano, Gianni Morandi, Toto Cutugno és a többi, hetvenes-nyolcvanas évekbeli énekes slágereit. Én néhányat kívülről is tudok, méghozzá olaszul, mert tanultam olaszt annak idején. Csodálatos este volt! 10-re értünk haza, lefürödtünk, majd "természetesen" korai volt a lefekvés, hiszen déltájban aludtunk néhány órácskát (ez is szokás szerint). Úgyhogy a legjobb olasz slágerek CD-i fölkerültek a hifitoronyra, mi meg játszottunk még fél éjfélig közben és énekeltünk. 
                      Éjjel már jött az eső, és bár utána kiderült az ég, nagyjából 2 óra felé óriási felhők jöttek, és le is szakadt az ég. Akkorra tudtam, hogy este nem lesz fürdés, irány tehát haza a 6 órás vonattal. Amúgy reggel úgyis el kellett intéznem az aktuális labort. A szemészetre mégse mentem el, majd talán szerdán, de már őszintén szólva nemigen bízom én ebben az sztk-s főorvosban sem. Amúgy bejelentkeztem augusztusra egy maszek szemészhez, aki állítólag olcsón operál, hát meglátjuk. 
                      Péntekre megyek vissza, este Padödö koncert lesz, ha nem is imádom őket annyira, azért kíváncsi vagyok rájuk. A nyáron még rengeteg program lesz, nem is beszélve arról, amikor Mari ötnapos erdélyi körútra megy és aki elvállalta az akkor még két macska gondozását, lemondta, mert az anyja nagyon beteg. Úgyhogy nekem kell lemenni, ellátni, és én ezt alig várom.

2017. június 17., szombat

Macskahalál

Nővérem ma telefonált, kerek egy órát szenvedett a telefonba, megdöglött a 13 éves macskája. Már két hete furán viselkedett, én mondtam is, hogy te ez a végét járja, meglátod. És tényleg. A pici, hároméves az utóbbi napokban szintén nem evett, nem ivott, és máshová pisilt, nem a vécéjükbe. Mari totálra kivan, mert a haldokló macska állandóan elbújt a lakásban, folyvást azt kellett keresnie. Ma aztán eltemették a barátnőjével egy orgonabokor aljába. Persze én nem ezért nem tartok macskát, kutyát, mert akkor magamat se tartanám, ha úgyis végem lesz egyszer. Megviseli az embert az ilyesmi. Meg ez az idő is, fáj a fejem, és ha kicsit tovább ülök a fotelban és olvasni akarok, egyszerűen elalszom. 
               Ez a macska csak úgy odakerült, és őt megelőzően, pont anyánk halála után egy héttel egy másik pici macska került hozzájuk, mintegy vigaszképpen, gondolom én, és ő is. Úgyhogy kicsit lefoglalta a gyász mellett akkor, a férje is még élt, nagyon megszerették, pedig állati ronda egy állat volt. De tudom, nem ez a lényeg. Az a kismacska két éves korában kimászott az erkélyre és leesett a hetedik emeletről. Otthon voltak, érdekes mód János gyorsan fölfigyelt, hogy hol az állat, mindenhol keresték, hát ott lenn döglődött. Lerohantak, a macska gerince kettétört, Jánosnak az ujját azonnal átharapta fájdalmában, mikor be akarta emelni a hordozóba. Az állatorvos azonnal elaltatta, Jánosnak meg összevarrta az ujját és bekötötte. No és ez a 13 éves szintén egy héttel később megtalálta Mariékat, a ház előtt szedte föl az unokája és fölvitte neki. 
              A kis fehér cica, akiről itt már annyit zengedeztem, ma már evett kicsit. Mari annyira kivan, hogy még sírt is, persze rögtön abbahagyta, mert nem az a fajta. Akármilyen nagy bánat éri, mások előtt soha nem engedi meg magának a sírást, remélem, magában azért megteszi, enyhülésért. Persze most a sok nemalvástól, mivel a macskát éjjelenként is állandóan keresgélnie kellett, annyira legyengült, hogy ő se nagyon evett, semmi energiája.  Közben egy vihar totálkárossá tette az egész telefon-internet-tévé rendszert, azután is folyton rohangált, mire végre megoldódott a probléma.
             Mondtam neki, pár nap múlva egy kardiológiai vizsgálatom lesz, de utána azonnal lemegyek, és hát muszáj visszatérnie mindennek a rendes kerékvágásba. 
              Emlékszem néhány barátnőmre illetve ismerősömre, aki macskája illetve kutyája halála után kissé összeesett, vagy amikor az állat súlyos betegségével mindennap az állatorvoshoz kellett menni. Nem könnyű esetek sem, úgyhogy bennem újra erősödött az az elhatározás, hogy soha nem tartok semmiféle állatot. Egyetlen egyszer, még a gyerekek kiskorában egy hörcsög teljesen eltűnt a lakásból, nyilván valamelyik rejtett csövön leesett valahová, utoljára akkor volt ilyen izgalom, mert amiről nem tudunk, az a legrosszabb. 
             Anyám kertes házában is sorra döglöttek az állatok, volt amelyik egyszerűen csak nem jött haza, valami elüthette valahol. De amikor anyánk nem találta Szüri macskáját, csak néhány nap után a kamrában, már a férgek ették, hát nem jó élménye lehetett. Azt a macskát én temettem el , ahogy sok aranyhörcsögnek és tengerimalacnak is a kertjében volt a temetője. Meg is jelöltük azt a területet, így a Szüri macska fölé került aztán a vén, vak husky is, akit az ölemben altatott el az állatorvos, úgy múlt ki. Ezt is én temettem el, verset is írtam róla.

2017. június 13., kedd

Pauza szükségeltetik

Nem semmi volt ez a hétvége Balassagyarmaton. Még hagyján a szombati egyéni, bár 55 hibám volt (egyre nehezebbeket csinálnak vagy én lettem hirtelen teljesen buta?), azért magam mögött hagytam jó néhány fontos személyiséget:-) A két verseny után Géza még megörvendeztetett bennünket egy ajándék rejtvénnyel, ami elég érdekes volt, tippelni kellett. Akinek x tippje bejött, már kapott könyvet abból a fajtából, amit r nem tudnak eladni, ezeket ilyen helyekre viszik ajándéknak. Én azonnal egy vékonyat és könnyűt kértem, a Közmondások gyűjteményét, még hasznos lehet.
              Itt Gyarmaton az a szokás, hogy minden áldott lélek kap oklevelet, amire rá van írva a helyezési száma is. Az első három hatalmas ajándékcsomagot is kap. Az osztással annyi idő ment el, hogy már elegünk lett. Szállásunkra mentünk, majd a Svejkbe vacsorázni, szokásunktól eltérően mi is. Mari utálja a vendéglőket, most az én ajánlásomra: legalább egy leves jó lenne! egész jól belement. Vargányalevest kértünk, az "öregek" komolyabb kaját, az ilyet egyébként mindig megcsodálom, hogy tudnak ilyen nehezeket enni este. A leves mennyei volt, már semmit nem kellett volna kérni, Mari meg is állta, engem viszont vonzott a sztrapacska, mert "ha az ember Rómába megy, akkor egyen rómaiul". Egy fél adagot rendeltem, és óriási szerencse volt, hogy nagyon sokára hozták ki, így közben a leves kissé leszállt a lenti régiókba. Pont a levesnél jött be egy társaság, ők is rejtvényesek, de még mielőtt a főételt kihozták volna hármunknak, ők már régen kikapták, sőt ki is végezték a vacsorájukat. 
               Hiába volt végzetesen finom a szlovák eledel, alig győztem, a végén Mari kicsit besegített. A nagy pohár barna sör is ízlett, bár én az itthon ivottaktól nemigen tudtam megkülönböztetni, igaz, általában Kozelt veszek, néha barnában.
             A Luther utcában valami evangélikus társaság apartmanjait foglaltuk el, óriási szerencsére, hogy Marival ketten kaptunk egy kétágyast. Fürdés után azonnal el is kezdtünk scrabble-zni. 11-kor már ragadtak le a szemeim, hiszen aznap is már 6 előtt fölkeltem, indulásig játszottam is vagy tíz játékot a neten. Jól aludtunk, minden kifogástalan volt, ugyan törülközőt nem adtak. Előre senki nem tudta, mibe fog kerülni, de reggel fél 8-kor bejött öreg mester csapattársunk, és ő tolmácsolta a papféle ember üzenetét, aki csak előző este volt jelen, reggel másutt volt dolga. Tehát hogy a 3 ezer forintot/per koponya (számla nélkül) csak úgy "hagyjuk ott" a tálcán. A kulcsot mindenki a zárban hagyta, később a másik csapattársunk mégis bezárt mindent, a kulcsokat egy erre a célra szolgáló postaládaszerűségbe tette. Útközben jutott eszembe, hogy bár elégszer feketén laktunk, olyankor egyrészt olcsóbb a szoba, törülközőt mégis adtak mindenhol. A pénz ilyetén ott hagyása is fölvetett bennem némi gyanút, még azt is, hogy aki az ajtókat zárja, esetleg elvesz belőle... hiába, én senkiben nem bízom. 
             A csapatozástól előre féltem, mert a sárvári bravúros kezdés után egymást követték a rossz eredmények. Mivel addig legalább három-négy alkalommal brillíroztam a szigetesekben, ezek után mindig ilyet kaptam. A mostani félig kevert is volt, és ilyet csak mesterek kapnak. Ezt később egy volt mester erősítette meg (ő egyébként visszaminősíttette magát jelöltté, nemigen ért el eredményt). Negyedik társunk ismét a legkönnyebbet, egyúttal a legkisebbet húzta a középre kártyaként szétterített rejtvényekből, hamar készen is lett vele, hibátlanra. Mari a sajátját szintén hibátlanra végezte el, és az is könnyű volt. A mesterét ketten fejeztük be Marival, csak félig tudta megcsinálni, no és persze közben az én szigetesemet is próbáltam, és mikor a másik három már készen volt, ők vették kezükbe. Hát ők is alig jutottak valahová. Egy-két beírásuk után visszakértem azzal a gyengéd megjegyzéssel: hátha friss szemmel többet látok bele. A mester ekkor kezdett kicsit csúnyán nézni, annak ellenére, hogy ő se boldogult. Csakhogy az idő eddigre lejárt, és persze hogy megint utolsók voltunk.  Oklevelet csapatban csak egyet kaptunk, vigye aki akarja a négy közül jelszóval. Nézzük, hát a Pelso nevünket szépen átírták Telsora, nyilván nem ismerték a Balaton latin nevét, de akkor miért nem figyeltek, mi van a borítékunkra írva? disznóság, első gondolatom volt, hogy széttépem, Mari miatt nem akartam. Ő mindent eltesz, elvisz, nem akartam még nagyobb rosszkedvet csinálni.
                Mivel én már az előző rossz végű csapatolásokon elhatároztam, hogy ez lesz az utolsó jelenlétem ebben a felállásban, most is mondtam ilyeneket halkan azzal a megjegyzéssel, hogy nekem ez nem megy, ti már régóta csináljátok. Persze magamban meg füstölögtem, hogy jövök én ahhoz, hogy egy régi mester rejtvényét javítgassam, egészítgessem ki, közben hallgassam a haladóba visszaavanzsált Erzsike sutyorgását, szájcsattogtatását, ami rendkívül zavart eddig is. A nagy tolongásban végül el se köszöntünk egymástól, csak azt láttam, hogy mesterünk odamegy Marihoz és közli, hogy őt elviszik, mármint kocsival, hozzám oda se jött. Erzsike a buszmegállóban még szólt egy-két mondatot hozzám, de nemigen volt kedvem társalogni. Most ugyan öt hét szünet következik a következő versenyig, mégis napok óta azon rágtam magam, hogy fogom kihúzni magamat ebből a helyzetből. Mikor mondtam Marinak hazafelé ezt, azt mondta, meglátod, akkorra más lesz a véleményed. Hát ezekkel akkor sem, mondtam én, csakhogy az maga után von némi kellemetlen hangulatot majd. Milyen szépen kezdődött pedig! pont mikor Hencs otthagyott minket az utolsó reggel azzal, hogy más csapatba szegődik, és mi ezzel a két nővel összecsapódtunk. De akkor mind a négy rejtvény nagyon könnyű volt, az én szigetesem is, harmadikok is lettünk három hibával. Az egyik az enyém volt, egy vesszőhiba, amit a mester és ez a másik nő is átnézett, mégse vették észre ők sem.    
               A buszban olvastam tovább Molináry Gizella életrajzának második kötetét, egész jól lekötött, bár meglehetősen hátborzongató történet. Mari elszunyált, aztán a metrón elváltunk azzal, hogy majd ha dolgaimat elvégeztem, lemegyek Siófokra néhány napra. 
               * 
A 13-ára virradó éjfélkor Jázmin 7 éves, és eddigi szokásainktól teljesen eltérve, este fölszaladtam hozzájuk. Szerettem volna ugyanis túl lenni, mert ők a grundon rendezik ma délután a szülinapozást Jázmin barátaival, osztálytársaival, márpedig nekem ott semmi keresni valóm. Főleg mert lehet, hogy anyóstárs meg a többi rokon is ott lesz. 
                Délután még elmentem a rejtvényklubba, ahol Pí mellém ült, és néhány mondatban kibeszéltük a versenyt. Pí megjegyezte, hogy "nem véletlenül magányos farkas", és mostanára én is erre a végkövetkeztetésre jutottam. Egyedül milyen jól meg tudom csinálni a rejtvényeket akkor is, ha van 50 hibám, de nem idegeskedem és nem kell másokhoz alkalmazkodnom. No ez az egyetértés kettőnk között nem jelent mást, még ha Pí tesz is néha érdekes megjegyzéseket, és amikor helyezést érek el, úgy esik nekem, ölelések, puszik özönével, hogy már szinte kínos.
               Aztán a nagyon jó, ám nagyon drága cukrászdában a délután lefoglalt kis gömbtortával és egy nagy csokor törökszekfűvel kiszámítottam, mikorra ér haza Judit. Addig a párja van a gyerekekkel, úgy nem volt kedvem előre odamenni.  Mivel a klubfoglalkozás 5-kor véget ért, utána ugyan jó sokáig elbeszélgettünk Évával és Gáborral, de még mindig volt egy órám. Ahogy mentem a villamossal a bankfiókomhoz pénzt kivenni, látom közelről, hogy ez a törökszekfű bizony nagyon siralmas, és egyre azon törtem a fejem, egyenesen dobjam-e majd a kukába. A kóczi téren közelebbről is megnéztem, a még épeket félbetörve összeraktam egy pici csokorba, egy szép szalvétával körbekerítettem. 
               Aztán mivel már idő volt, felcsöngettem a gyerekekhez. A tortadoboz kicsit szétnyílt, mikor kivettem a szatyrából, a kapu melletti nagykuka tetején próbáltam összerakni, miközben Jázmin már rohant lefelé. Rögtön átadtam neki a virágocskát: Boldog szülinapot! nagyon meglepődött, és mikor mentünk fölfelé a lépcsőn, Jázmin rákérdezett: de mama, miért jöttél? még egyszer mondtam, hogy hát ma van édesem a születésnapod, köszönteni jöttem. Fönt aztán rögtön kirakta a tortát, a dobozt azonnal szétkapta. Dani boldogan hússzor is elkiabálta: tójta, tójta! Judit meg csak állt. Peti a fürdőszobában, mondta a kérdésemre. Leültem, és az előre elkészített ajándékomat átadtam Jázminnak: helyes kis dobozkában egy szép csiszolt türkiz, tigrisszem és pöttyös achát volt. Jázmin néha nagyon buta tud lenni. De mama, miért ilyen kis betűkkel írtad, nem lehet elolvasni! de édesem, ilyen pici dobozba hogy lehetne nagyobb betűkkel? No aztán a tortát vettük kezelésbe. Judit beletette a magammal vitt csillagszórót. Ez mostanában már nagy divat, a gyerekek imádják. Akkor a magammal vitt 7-est formáló gyertyát is mellétettük. Hát az árához képest elég kicsi volt a torta, és Juditra rá kellett szólni, hozzon már egy tányért meg kisebb tányérokat. Nem tudom a hátterét, nyilván Peti megjegyzéseit kellett elviselnie előtte (minek jön ilyenkor ez ide, mármint én), ráadásul előbb jött haza, fáradtan, és persze vacsora se volt. A pasi semmit nem csinál. 
              Dani kacajai dobták föl kissé a hangulatot, majd megettem az ilyen óriási kacagásaiért. Még nem vacsoráztak persze, és már nem is fognak, mondta Judit, mivel meglátták a tortát. Aztán elővettem a borítékot, amibe egy húszast raktam. Eddig is pénzt adtam Juditnak születésnapokra, ünnepekre, játékot nem veszek, Dunába vizet nem hordok felkiáltással. No és anyósnál szoktak vendégséget csinálni, amire én sose vagyok hivatalos, bár erre kivétel a tavalyi Dani-születésnap, amikor már Judit csinált vendégséget. Én viszont nem mentem el azzal hogy utálom a bagósokat. Azért tudatosítottam Jázminnak, hogy ebben a borítékban van a matraca árához való hozzájárulás. Persze nemigen értette, de később fog rá emlékezni, és mivel már elég nagy, azért csináltam ezt a hétfői felhajtást a tortával meg az apró ajándékkal, nehogy később úgy emlékezzen, hogy Erzsi mama sosincs ott őt ünnepelni, és Erzsi mamától sose kap ajándékot. 
              Aztán nagy elégedettséggel ott hagytam őket és
hazajöttem és bár aznap a tortaszeleten kívül csak egy kisebb perecet ettem több részletben, meg egy tésztája-alig meggyes rétest, már nem kívántam semmi vacsorát, hálistennek.
               *
Kedden Anikóékat vártam, akik végre rászánták magukat, hogy elhívnak hozzájuk, megnézni nemrég saját kezűleg felújított portáljukat. Ez óriási, mert a fiú sose hív, emiatt Anikó sem, hiszen nem az ő háza. A 60. szülinapomra direkt azt kértem, tartsuk ott a fiú házatáján. Akkor még épp hogy odaköltözött a lányom, és azóta nemhogy nem hívtak, de erre való utalásaimon is folyvást elsiklottak. Mivel munka után jöttek, főztem borsólevest és sütöttem harminc palacsintát, húszat megtöltöttem túróval, tíz maradt üresen, majd ők megtöltik a kiválasztott lekvárral. 
               * 
               Hát a ház. Nagyon régen épült és nagyon el volt hanyagolva. Amikor ráérnek, kicsit pofozgatnak rajta, de még messze van a teljes renoválás. Persze a fiú kétfelé is dolgozik, hogy három gyerek után fizethesse a tartást, Anikó meg a lakását akarja kifizetni, megy a pénz rendesen. A méhek tartása többe kerül, mint maga a pénz, amit a méz után kapnak, de hát szeretik csinálni. A kert is iszonyú, a gyönyörű fajtiszta kutya, Orion mindent összerohangál, szabadsághoz van szokva. Legalább kétmillió kellene a ház teljes felújítására, de mindent Laci akar csinálni...  és egyre többször húzódik meg a dereka, nem tudom, mi lesz ebből. Amellett teljesen leszívja az erőiket a munka, hát fél kettőkor kelni, nem semmi. Lacinak a kocsija is egy csotrogány, ezért Anikó vett nemrég egy másik csotrogányt, és ha Laci épp dolgozik, és hajnalban kell kelni, ő azzal megy be dolgozni. Viszont határozottan látszik rajtuk, hogy szeretik egymást, nagyon szépen beszélnek egymással. A kutyának a fajtáját teljesen elfelejtettem, hiába próbáltam az agyamba vésni, utána fogok nézni. Hétéves szuka, még sose volt és már nem is lesz kölyke. 
             

2017. június 7., szerda

Dulifuli

No ha nem is takarja pont a cím, sok van benne. Nyilván a front meg hogy tartok a hétvége történéseitől, egyéb apró bosszúságok. 
            Ami a legrosszabb. Múlt héten a szemorvos fölírt egy szemcseppet, naponta 5x, de mind el kell használni, ezt kétszer is mondta, sőt a gyógyszertáros is. Erre tegnap azt látom a képernyőn, hogy nem látok. Veszem a másik szemüvegemet, azzal sem. Ki kellett nagyítanom az egészet 120 %-ra, még így se. Hirtelen cukros lettem? két hónapja még csak 5 körül volt, de a múltkor 6.3, no ez is túllépi a normálist, de két éve a 6.7-re is azt mondta a dietetikus, hogy ez semmi, csak kevesebb szénhidrátot. Hát, fél kiló kenyér egy hétre, rizs szinte semmi, péksütemények nagyon elvétve, semmi cukrásztermék, két vékony szelet teljes őrlésű kenyér reggel, ebédre zöldféle, nagy néha tészta zöldséges szósszal. Néha azonban egyszerűen muszáj megennem két bonbont, különben megbolondulok. 
              De az is lehet, hogy most van egy mélypont, s ha elfogy a szemcsepp, már megint rendesen látok. Van egy orvoscímem egy ismerőstől, akinek ugyan 2008-ban műtötte meg a szemét úgy, hogy közelre, messzire ugyanúgy lát szemüveg nélkül. No, akkor negyvenezer per szem volt plusz az elővizsgálat. Még nem hívtam fel az orvost, talán várok a szemcsepp elfogyásáig. Vagy menjek vissza a szemészetre? azzal is várni kell, míg kifogy a kis flakon, mert ha most megyek, tutira azt mondaná, hogy ezzel jár.

2017. június 4., vasárnap

Hátrább sem hátrálunk

Ahogy Pí fogalmazott: B.V. ellen nincs orvosság. Barna Viktor rejtvényeitől előre féltem, gondoltam is, ki kéne hagyni ezt a hétvégét, mert az eddigi rejtvényei is gyalázatos állapotban kerültek ki a kezeink alól. 
                   Mégse B.V. volt a hibás. Ő honnan tudhatná, hogy például az én tudásom meddig terjed. Tavaly Kiskunhalason több mint 300 hibám volt, ez azt jelenti, hogy az egyik rejtvényt el se tudtam kezdeni, a másikból is hiányzott. Akkor írtam neki egy emailt, hogy összetéveszti a mesterjelölt fokot a mester szinttel. Válaszolt is valamit, de nem olvastam el. Ismerve őt - jórészt hallomásból persze, hiszen még nem váltottam vele egyetlen szót sem -, olyan révült zseni állapotban van, ami nem teszi lehetővé a tisztánlátását, különbségtételi tehetségét. 
                   Summa summárum, épp beírtam a Face-re, hogy mivel minden második versenyen vagyok jó, ezentúl csak ezekre járok el:-) Éppenséggel nem vagyok mostani 66 hibámmal elégedetlen, de a vasárnapi csapatversenyre nem kellett volna elmenni. Tegnap ugyanis "fölmondott" nekünk mesternőnk azzal, hogy a családja átverte őt, nem tud náluk aludni, és mivel reggel 10-kor csapatolunk, neki nagyon korán kell ahhoz kelnie, hogy ideérjen. Idős is már ehhez, meg már nagyon veteránnak számít. 
                   Próbáltunk embert találni, de nem sikerült, így hárman vágtunk neki. Én a kevertet kaptam, amiből néhány betű meg is volt adva, félig meg is csináltam, mikor Erzsike azt mondta, cseréljünk, mert ő hozzá se tud kezdeni a szigeteshez, sőt a sajátjának is csak harmadáig ér el, nem tud tovább menni. Átvettem hát a szigetest, hiszen eddig már több versenyen is brillíroztam ezzel. Sőt, mikor tavaly Kiskunhalason a csapatban is ilyet kaptam, én végeztem elsőnek, mester tagunknak még én segítettem befejezni a sajátját, sőt Mari nővéremét is. Sárváron ugyanez volt a helyzet, még előbb pedig még két alkalommal adtam be hibátlan szigetet. Múltkor ugyan megtréfált minket Erdősy, a székesfehérvári főszerkesztő, mert a felvezetéssel ellentétben nem voltak bejelölve a zárt betűk. Emiatt szigetes karrierem ott már megtörni látszott, azt sem tudtam megcsinálni, viszont nem tudta a másik három versenyző sem. Ők nem is próbálkoztak... 
                  Lényeg, hogy ha még van egy félórám, viszonylag jó eredményt érek el, de mivel a saját kevertemmel már elment egy óra, a szigetre alig volt félóra, így lett vagy száz hibám. És hiába lett kész a másik három rejtvény (hiszen mindig négyet kap egy csapat, ha ketten vannak is benne, ez régi hagyomány, mert négyszemélyes csapatokra építenek kezdettől), az én száz hibám megint az utolsó helyer kerített minket. 
                 Engem csak az a felismerés érint kellemetlenül, hogy a két hölgy határozottan "bekerített" minket. Mesterünk sem tud annyira, szinte mindig az utolsó helyeken végez, most is volt az egyéniben is 130 hibája. Marira nem panaszkodom, ő elég jó, de a negyedik csapattag épp az idén lépett vissza haladóba a mesterjelöltből, és hát nem volt véletlen, alaposan meglátszik a tudásán is. Ráadásul pattog az idegességtől, engem pedig az ilyen negatív energiák igen rosszul érintenek. 
                 Jó, semmi nincs veszve, igazából jó az emberekkel találkozni. Az volt még a nagyon fárasztó, hogy este megint volt kvíz, kivártuk, mert Mari imádja. Bár, most kénytelen volt bevallani, hogy neki ezek a logikai feladatok nem az "asztala". No de imád ajándékokat kapni, ingyen sütit enni, hát emberből van ő is. De most én kijelentettem, hogy ez volt az utolsó esti kvíz, a napi verseny után, olyan fáradtak voltunk este, hogy épp csak lezuhanyoztunk, 11-re már ágyban voltunk. 
                 Nem kell mindig nyerni, azt hiszem, nem is lenne az jó. Aranyos volt Helga, Hidas Feri, Juhász Pisti is. A már említett Pí férfiből van, sokat viccelődünk-heccelődünk egymással. Egyre többet, lehet mondani. Ő a Péter Piusz nevet viseli a vezetékneve után, ketten vagyunk, akik három nevet viselnek a versenyeken. Ő az idén került föl hozzánk a mesterjelöltbe, és egész jó eredményeket ér el, alig néhány hibája volt - eddig, mert most volt vagy harmincöt. Ez sem jelent semmit, csak az volt a baj, hogy hiába próbáltam rávenni, jöjjön csapatolni ma, hiszen hazamehet este a családjához, reggel meg eljön. De nem állt kötélnek. 
                Jövő hétvége Balassagyarmat, és Gyócsy csinálja a rejtvényeket. Ezt még kibekkelem a két hölggyel meg persze Marival a csapatban, de elhatároztam, hogy abbahagyom a csapatozást. Én nehezen bírom, hogy folyton sutyorognak mellettem, idegbajos Erzsike meg csapkod az elejétől, hogy nem tudja megcsinálni. Mégis folyton jön, jön. Neki csak jól jöttünk, mert persze a mester azért többet tud. De miért legyek én mindig valakinek a pátyolója, miért dolgozzak helyette is, mikor elég a magamé? 
               Na, meglátjuk.

2017. május 29., hétfő

Szenior Kupa

Múlt pénteken elhoztam Jázmint az isiből, le a Duna-parti játszóra, a Nehru-parkba. Utóbbi időben idejárogatunk, mert nagyon jó felszerelések vannak. Ami még mindig nem jó, sőt kifejezetten rossz, hogy a "mellékes" helyiség még mindig nem használható. Emiatt volt aztán, hogy kb. egy óra után Jázmin fölkiáltott, hogy most azonnal vécére kell mennie, és rohanjunk anyához. Anya óriási szervezőkészségének köszönhető, hogy a Bakáts téren dolgozik, tényleg egy ugrás, egyébként a zeneiskola is ott van, ahol Jázmin tanul. 
               Mondta aztán Judit, hogy a Mátyás téren (ami pedig a lakóhelyüktől van egy ugrásnyira) már elkezdődött a gyereknapi rendezvény-sorozat, bár - talán szerencsére - büfé még nem működött. Viszont az ugrálóvár, a hatalmas csúszda, hinták stb. működtek, aztán gólyalábú bohócok jöttek és szórakoztatták a kicsiket. Nemsokára jött Judit, elhozta Danit a bölcsiből és csatlakoztak, de a két és fél évest még nem érdekelte az egész, tán nem aludt jól. Viszont mikor meglátta a papírzacskót, azonnal földerült. Ilyenekből szokott előkerülni a mama (azaz én) által hozott sósrúd vagy valamilyen más pogácsa. Persze ezeket nem én sütöm, mostanában jobbnak tartom a cukrászdai készítményeket. 
               Aztán eljöttem, itthon meg nekiláttam a rejtvényezésnek. Közben föltettem az egykilós tarját egyben, mindenféle fűszerekkel és két hatalmas hagymával körülvéve, párolódott pár óráig. Így megvolt már a szombati ebéd jó része, és persze vasárnap sem kellett a verseny után hazajőve főzni nekiállni.

A versenyről
             Tegnap, azaz vasárnap újra megtartotta a XI. kerületi Óbuda önkormányzat évi első Senior Kupáját. Ez először csak kerületi verseny volt, később rájöttek, miért ne lehetne országos. A díjazás így kétféle volt, a kerületiek és az "idegenek". 
                A rejtvényeket Gyócsy úr készítette, nem volt nehéz, de könnyű sem volt. Én például nyolc hibát ejtettem, mert az istennek se tudtam Ritoók György nevét, rosszul értelmeztem a sütőkemencét, és fogalmam nincs róla, mi lehet az ikkony, igazából azóta meg akarom nézni a neten. Kizárásos alapon az evezőt rögzítő kötélhuroknak kell lennie, tájszóval. Azt nem tudom, kinek a hibája, hogy dyn és nem erg lett az erő egysége a CGR rendszerben, mert az internetes rejtvényben pont fordítva van, így persze hogy ezt is elírtam. 
                Így is a harmadik lettem a hét "idegen" közül, Mari nővérem előttem végzett 5 hibával, és végre első lett helyes kis Helgánk, aki a szomszéd kerületben lakik, így gyakran találkozunk versenyre utazáskor a metrón vagy máshol. 
                Fura, hogy a másfél óra csak 1 óra meg 20 perc volt, de azt hiszem, 10 perc alatt se tudtam volna fentieket megfejteni. Ez nem is érdekes, hiszen az éves ROE-versenyekbe nem számít bele.

2017. május 21., vasárnap

Csabagyöngye

A címben szereplő név ezúttal nem borfajtát jelent, hanem az idén 25. évit töltő Csabagyöngye Kupa, keresztrejtvényfejtő verseny. 
Rövid leszek: ezúttal együtt versenyzett velünk a csabai iskolások nagy tömege egy óriási teremben. Én az alábbi eredményt értem el (második helyezés, mert nem túl élesen látható):


Az oklevél mellé kaptam ezt a gyönyörű könyvet: 

Most lefotóztam a két rejtvényt is: 

 Ez volt szombaton. Akkora tortát készítettek az ünneplésre, amiből a 150 versenyző minden tagja kapott, hogy még másnapra is maradt. A gyerekek is csapatoztak. Más versenyeken is megcsinálhatnák ezt az iskolásoknak, sokat tanulhatnának!
               Csapatunk az Ildikó apartmant választotta szállásul, csodálatosan új és kiválóan felszerelt apartman, potom pénzért (3000 Ft/koponya). Csodálatos levegő. Harmadik szobatársunk kb. 80 éves, ráadásul ő taxizni szokott, amihez mi eddig nem szoktunk hozzá. Most már az állomásról is taxiztunka verseny helyszínére, a Kulturális Központba, mikor végeztünk, szintén taxiztunk a szállásra, majd reggelre is megrendeltük. 900 forintból kijött mindhármunk fuvarja, s bár Mari igencsak megfogja a pénzt, most nem volt ellenvetése. Ennyi idős korunkban már nem érdemeljük meg, hogy ne caplassunk kilométereket?
              A csapatversenyről em érdemes beszélni, olyan nehéz, ráadásul hibás rejtvényeket kaptunk, hogy csak egyikünk tudta rendesen megcsinálni. Azokat nem fotóztam, ugyanis mindenki  hazavitte a sajátját, okulásul. Én, aki szigetesben eddig tökéletes voltam, eddig minden csapatversenyen rám bízták és a legelőször végeztem velük, most teljesen belecsaptam a csúnyába. Utána megnéztük a mesterek versenylapjait, és közösen megállapítottuk, hogy azoké sokkal könnyebb volt. Ez nem vicc, mert négyes csapatunk egyike mester fokozatú, kettőnk mesterjelölt, a negyedik ugyan visszalépett a haladó osztályba, de sok évig volt ő is mesterjelölt. Igazán sokat tud rutinból, csak mindig a hátsó mezőnyben végzett, ilyenkor megengedik a visszalépést, nem ő volt az egyetlen, sokan csinálják. A gyakorlat azonban megmarad benne.
              Következő hétvégén Rákosmente Kupáért megyünk. Addig is fejtés, fejtés, sok gyakorlás!