2016. július 26., kedd

Pár szó csak

Tulajdonképpen csak azért látogatok ide néha, hogy ne vesszen el, ahogy más blogommal megtörtént. A szöveget ugyan meghagyták, de az egész formátum elveszett körüle.
               Volt egy újabb verseny, ahol tavaly volt az első. Akkor is meglehetősen kellemes volt a fogadtatás, most ugyanúgy, sőt talán még jobban. Jászjákóhalmáról beszélek, ami egy elég kicsi, egyszerű községecske Jászberény közelében. A helyszín is meglehetősen egyszerű, mondhatni szocreál. A vendéglátás azonban annál kedvesebb volt. Nem tudom, miért, talán hogy alföld és ott búzamezők vannak. Szóval tavaly is kaptunk egy kiló helyi lisztet, most is. Kellemes volt, hogy nem kellett regisztrációs díjat fizetni, mégis kaptunk egy nagy zsömlét rántott hússal, uborkával, egy szelet Sportcsokit, ásványvizet. Majd sorra bontották fel a jászapáti dinnyéket (szinte az a híres hevesi, hiszen az ott van a közelben). Ezek a dinnyék még hagyományosak, azaz nem az a csíkos, amelyen kívül másmilyet már nem kapni a kereskedelemben. Nem, ez az a szép egyhangú sötétzöld, belül azonban meglehetősen finom és nincs sok magja. A zsömléből szépen kiettem a húst, és mivel Mari a verseny után nekem adta a sajátját, abból is, a zsömléket felkínáltam az ebédlőben tevékenykedő egyik asszonynak, vigyék haza a malacoknak. Megköszönte szépen, hogy majd a kutyája megeszi, mert házikoszthoz van szoktatva.
              A nagyterem meglehetősen fülledt és alulvilágítatlan volt, ugyan sok ablak, de minden roló. Azt vettem észre, hogy alig látok, de ez a szemüveg elégtelenségének is köszönhető, két éve csináltattam - vagy három is van már? mindenesetre kopott már az üvege nagyon. No és a szemem is romolhatott valamennyit.
              A versenyfeladatok a mi szintünkön nagyon nehezek voltak. Ez az eredményhirdetéskor mindig látszik. Más is csinálta, aki máskor is meglepett már minket hihetetlen nehéz feladványokkal. A kezdőkét, haladókét és mesterekét más készítette. Abból derül ki, mennyire nehéz vagy könnyű, hogy hány hibával végeztek az emberek az egyes szinteken. Például a haladóban nagyjából a harmmincadik helyen végzőnek is csak két hibája volt, ez folytatódott sokáig, majd szép számmal az egy hibásak következtek, és végül a hibátlanok. Tehát könnyű lehetett a feladat. Viszont a mesterjelölteknél egész más volt a helyzet. A legtöbben félig csinálták meg, velem együtt. Azért így is a 15. voltam a huszonvalahányból, Mari előttem a 13., néhány hibapont eltéréssel. Ez nem baj, de mikor ma elküldték a többi feladatlapot is és megláttam, hogy nemcsak a haladóké volt nagyon könnyű (a fele sem volt kevert, pedig eddig az volt a divat, a félig kevert), de a mestereké megint könnyebb volt a miénknél. Írtam is a szerkesztőnek, hogy van ez. Nem is véletlen, hogy a mesterek is kevesebb hibaponttal brillíroztak, csak pont mi, pont ezzel a szerkesztővel szívtuk meg. Nem véletlen, hogy például a múltkori versenyen csak 5 hibám volt összesen, tehát nem a teljesítménnyel van a baj. Merthogy mindkét rejtvényünk teljesen kevert volt, az egyikben ugyan volt jó néhány betű beírva, de a másik szinte teljesen üres volt, míg a mesterekében ugyancsak hemzsegtek az előre megadott betűk.
               A meleg miatt persze megint szenvedtem, és egyre jobban. Alig várom, hogy lemehessek a Balcsira, de amilyen pechem van, mire leérek, megint kihűl a víz. 

Pár szó csak

Tulajdonképpen csak azért látogatok ide néha, hogy ne vesszen el, ahogy más blogommal megtörtént. A szöveget ugyan meghagyták, de az egész formátum elveszett körüle.
               Volt egy újabb verseny, ahol tavaly volt az első. Akkor is meglehetősen kellemes volt a fogadtatás, most ugyanúgy, sőt talán még jobban. Jászjákóhalmáról beszélek, ami egy elég kicsi, egyszerű községecske Jászberény közelében. A helyszín is meglehetősen egyszerű, mondhatni szocreál. A vendéglátás azonban annál kedvesebb volt. Nem tudom, miért, talán hogy alföld és ott búzamezők vannak. Szóval tavaly is kaptunk egy kiló helyi lisztet, most is. Kellemes volt, hogy nem kellett regisztrációs díjat fizetni, mégis kaptunk egy nagy zsömlét rántott hússal, uborkával, egy szelet Sportcsokit, ásványvizet. Majd sorra bontották fel a jászapáti dinnyéket (szinte az a híres hevesi, hiszen az ott van a közelben). Ezek a dinnyék még hagyományosak, azaz nem az a csíkos, amelyen kívül másmilyet már nem kapni a kereskedelemben. Nem, ez az a szép egyhangú sötétzöld, belül azonban meglehetősen finom és nincs sok magja. A zsömléből szépen kiettem a húst, és mivel Mari a verseny után nekem adta a sajátját, abból is, a zsömléket felkínáltam az ebédlőben tevékenykedő egyik asszonynak, vigyék haza a malacoknak. Megköszönte szépen, hogy majd a kutyája megeszi, mert házikoszthoz van szoktatva.
              A nagyterem meglehetősen fülledt és alulvilágítatlan volt, ugyan sok ablak, de minden roló. Azt vettem észre, hogy alig látok, de ez a szemüveg elégtelenségének is köszönhető, két éve csináltattam - vagy három is van már? mindenesetre kopott már az üvege nagyon. No és a szemem is romolhatott valamennyit.
              A versenyfeladatok a mi szintünkön nagyon nehezek voltak. Ez az eredményhirdetéskor mindig látszik. Más is csinálta, aki máskor is meglepett már minket hihetetlen nehéz feladványokkal. A kezdőkét, haladókét és mesterekét más készítette. Abból derül ki, mennyire nehéz vagy könnyű, hogy hány hibával végeztek az emberek az egyes szinteken. Például a haladóban nagyjából a harmmincadik helyen végzőnek is csak két hibája volt, ez folytatódott sokáig, majd szép számmal az egy hibásak következtek, és végül a hibátlanok. Tehát könnyű lehetett a feladat. Viszont a mesterjelölteknél egész más volt a helyzet. A legtöbben félig csinálták meg, velem együtt. Azért így is a 15. voltam a huszonvalahányból, Mari előttem a 13., néhány hibapont eltéréssel. Ez nem baj, de mikor ma elküldték a többi feladatlapot is és megláttam, hogy a mestereké megint könnyebb volt, írtam a szerkesztőnek, hogy van ez. Nem is véletlen, hogy a mesterek is kevesebb hibaponttal brillíroztak, csak pont mi, pont ezzel a szerkesztővel szívtuk meg. Nem véletlen, hogy például a múltkori versenyen csak 5 hibám volt összesen, tehát nem a teljesítménnyel van a baj. Merthogy mindkét rejtvényünk teljesen kevert volt, az egyikben ugyan volt jó néhány betű beírva, de a másik szinte teljesen üres volt, míg y mesterekében ugyancsak hemzsegtek az előre megadott betűk.
               A meleg miatt persze megint szenvedtem, és egyre jobban. Alig várom, hogy lemehessek a Balcsira, de amilyen pechem van, mire leérek, megint kihűl a víz. 

2016. június 20., hétfő

Pihenőben

azért írom, hogy pihenőben, mert most egy jó hónap múlva lesz csak újabb verseny. Viszont beütött a kánikula, amit már nagyon nehezen viselek. 
                   Zalán után felbukkant másik régi jó barátnőm, Izlandilinda is. Elutazott jó messzire, de tartottuk a kapcsolatot, emailben, bár nagyon ritkán, mert meglehetősen elfoglalt volt. Zalán már nagyon hiányolta, érthető módon fizikailag is, de most már mindenki nagyon elégedett. Versenyen most, az idén nem voltak még, de ami késik, nem múlik. A neten azonban nagyon brillírozik  Zalánkám, fórumozik is. Engem most nemhogy nem érdekel, inkább nem érek még arra is rá. 
                   Kezdődik Jázminkám óvodaszünetje, iskola előtt. Talán augusztusban még bemegy néha az ovijába, egyébként itthon nyaralnak. Én terveztem sok találkát, de hogy összejön-e egynél-kettőnél több, az még a jövő zenéje. Egyre jobban fájogat a fejem, a vérnyomásom is magasabb, dacára a bogyóknak, amiket szedek rá. 
                   Közben volt egy helyi verseny is. Úgy helyi, hogy nem számít bele a ROE-s versenyek pontgyűjtő versenyeibe. Gy. G. művelte a versenydolgozatokat, és meglehetősen könnyűek is voltak. Nem is csoda, hogy Mari a harmadik lett, egy hibájával. Én sajnos a 6. lettem a 2 hibámmal, viszont az, hogy csak kettő, az nagy szó. Mari mindig mondja, hogy őt nem érdekli meg hogy játék, ugyanakkor folyton Éváról beszél, hogy ő neki a nagy riválisa. Alig várja, hogy a csajszi átlépjen a mester kategóriába, így kevesebb ellenfele lesz. Hogy gonoszkodjak, eszébe sem jut a múltkori nagy leégése.
                   Amíg az eredményhirdetésekre vártunk, kimentünk sétálni, javasoltam a botanikus kertet, ami onnan egy ugrásnyira van csak. Most már Szent István Egyetemnek hívják, azelőtt Corvinus volt illetve Kertészeti Egyetem. Most nem világos, hogy a Corvinus nevet megtartották-e, de nyilván nem, hiszen az későbbi korokra utal. Lényeg, hogy gyönyörű a park, rengeteg szamócát is lehetett volna szedni, de Jánoska alaposan elijesztett. Okos fiú, most első lett a kategóriájában. Na és mikor megláttam, erőteljesen tiltakozott, hogy együnk, nem jó az felkiáltással. Mari épp jött, mondta, hogy ő már hármat megevett. Odaadtam neki az enyémet is negyediknek, meg is ette. Azóta nem kaptam hírt felőle, de nem valószínű, hogy azért, mert a szamóca mérgező volt. Közben János említette, hogy van nála cseresznyés piskóta meg cseresznye is, amit saját kezűleg szedett a túlsó parton (Balatonfelvidék). Hogy miért ott, azt hiszem, ott is van házuk-kertjük. Mari közben, mikor János lőtávolban volt, elmesélte, hogy János ilyenkor soha nem eszik, mert a protézise nem jól tart, csak otthon, este. Hogy bírja ki annyi ideig? lényeg, hogy kirakta elénk a friss cseresznyét és piskótát, mindkettő isteni volt. 
                Na hát ennyi volt. Holnap előreláthatóan Dani és Jázmin.

2016. június 5., vasárnap

Sikerélmény

Túl a kezdeti nehézségeken, meg a múltkori 177 hibás dolgozatomon, tegnap végre sikerült hoznom a régi formámat. Az egyik rejtvényem, a szigetes totális lett, a másikban volt csak öt hibám. Ki tudta, hogy érdemes a képregénymunkásokat is tudni? Azért is óriási a szigetes százas megoldása, mert négyrészes, viszont az egyes részek helyét ki kellett szaszerolni. Először fél órát vacakoltam, de semmi nem jött össze, megcsináltam a másik rejtvényt, csak utána fogtam hozzá ismét ennek. Akkor meglódult az agyam, és kisvártatva kész is lettem. Mari most nagyon lógatta az orrát, 255 hibával adta be, ezzel utolsó előtti lett. Nem csodálom, a jó helyezése után most ezt kapta. Igazán nem kárörvendek, de muszáj néha lehozni a magas egekből, ahová általában fölhelyezi magát.
          Remélem, ez most az átlageredményemet is jelentősen fogja javítani. A következő verseny ugyan nem hoz pontokat, mert az másfajta, jövő vasárnap lesz a 11. kerületben.
          Más dolgok most nincsenek. Fénykezelésre járok mostanában az sztk-ba, rejtélyes pattanásaimnak köszönhetően ingyen szolárium. Nemigen segít, de valamit kell csinálni, amitől az ember úgy érzi, tett valamit önmagáért.
          Kicsit pipa voltam, Zalánkám hekkerkedett a gépen, a nevemben írt a fórumra. Mivel én oda már nem járok, eddig nem is vallotta be, de aztán mégis megmondta, furdalta a lelke. Igazán nincs jelentősége, hogy a hitelemet rontja ott, ahol amúgy sem fordulok elő. Mindenesetre résen leszek, ha átjön, nem fogom a géphez engedni.
          Unokáimról most nem írok, aranyosak még mindig, jön a nyár, Jázmint szeretném levinni egy napra a Balcsira. Igazából két nap kéne, hogy ott aludnánk Marinál, de nem tudom, engedik-e ezt a szülők. Merthogy ha csak egy napra megyünk, dél, mire leérünk, csak akkor fürödhetnénk és persze napozhatnánk, amikor a legnagyobb a sugárveszély. De ha maradhatnánk, akkor este mennénk le öt után csak, egészen napnyugtáig, amikor a leggyönyörűbb minden. Jó a terv, de ha nagyon belegondolok, ez is elég megterhelő lesz a számomra, mert imádok Jázminnal lenni (persze Danival is), de néhány óra után már érzem, hogy elég. Neki még nem mondtam, csak az anyjának, így ha mégse lesz belőle semmi, legalább nem emlegeti fel a gyerek. Azért lenne jó még a nyáron, mert ősszel iskola, közben betölti a 6. évet, tehát ősztől kell majd neki jegy. Nem is tudom, mit csináljak.

2016. április 30., szombat

Semmitmondások

Igazából nem akarok most semmit közölni, csak hogy létezem, sok mindent csinálok, ahogy eddig is. Húgom kicsit kiakasztott. Érdekes, mennyire rosszul boldogul az ember a saját családjával, tavalyig a nővéremre fújtam egy évig, de aztán mintha mi se történt volna. Lényeg, hogy nagyon nem hiányzunk egymásnak és ez így a jó, mert azt jelenti, hogy ugyanakkor "lefelé", azaz utódainknak viszont nagyon is hiányzunk. Amíg ez fennáll, nincs is semmi baj, a baj ott kezdődik majd, amikor már ez nem lesz így. Ha addig nem építünk ki másféle kapcsolatokat, egyszercsak ott maradunk, ahol a part szakad, vagyis hirtelen nem lesz senkink, lehet megint ácsingózni.
           Holnap Anyák napja, meg is van a mai programom, több napos bevásárlás előzte meg, de még ma is ki kellett mennem a nagypiacra, húsért, mert errefelé semmi jót nem lehet kapni. Főzök a gyerekeknek húslevest, lesz sült oldalas meg sült csirkecomb. Rántott dolgokat nem vállalok már, múltkor meg is mondtam, de attól tartok, nem menekülök a rósejbnisütéstől. Palacsintát fogok csinálni, ugyanis a legutolsó két vendégségre sütött finomság nem lett annyira jó, mint annak előtte, mikor még rendszeresen sütöttem. Hát kijöttem a gyakorlatból, hiszen magamnak nem sütök.
            Az unokázás továbbra is jó program, már nem annyira fárasztó. Akkor járok jól, ha késő délelőtt megyek, mert Danikám fél 11-kor egyszerűen leteszi magát, és általában alszik két-három órát is egyfolytában. Ilyenkor olvashatok, rejtvényt fejthetek. Néha el szoktam mosogatni, de nem rendszeresen, nehogy a lányom megszokja az ingyencselédet. Végül is arról én hol tehetek, hogy csak bevágják, sokszor ételestül a mosogatóba a tányérokat. Hogy mire használnak el naponta tizenegy nagykést?
            Hát ennyi mára, most eszem egy kis levest, hat csirkemellcsontot vettem olcsón, rengeteg hús van rajta, mustárral isteni lesz. Ezeknek meg holnapra leszűröm a levest és csak a sárgarépát hagyom benne, azt szeretik.

2016. április 4., hétfő

Cím nélkül

Fura dolgok vannak, miket értek ugyan, csak nem tetszenek. Valaki szamárnak néz például, amit mindig is nehezen viseltem. Valaki mindig mellébeszél, és azt hiszi, udvarias, elnéző, empatikus. Mindegy, lényeg, hogy én mindig is átláttam helyzeteket, persze nem voltam tőle boldog.
               Viszont idén sűrű versenyjárás lesz, eddig 11 helyszín volt, most már 15 is van. Csak győzzem végigjárni őket. Egyelőre töretlen a lelkesedésünk, de csapatot idén mégsem építünk. Emberekben kevésbé lehet megbízni, márpedig két mesterjelölt és két kezdő egy csapatban elég siralmas eredményeket hoz. Végül is az ő rejtvényüket is nekünk kell megfejteni, és ha sikerülne, ők járnak jól a helyezésekkel. Székesfehérváron nem így volt, szépen utolsók is lettünk. No nem estünk saját kardunkba ettől, csak tanultunk valamit.
                Debütálásom mesterjelöltként viszonylag jó. Két hete 25 közül a 18. lettem, mégpedig elég kevés hibával. Míg az utánam befutóknak száznál is több hibájuk lett, nekem csak 14. Most a 12. lettem a 18-ból, 12 hibával, és ez is nagyon jó kezdésnek számít. Örülök is neki felettébb.
                Mari fiatal ismerőse mellém szegődött, aki ha korán kezdem, akár unokám is lehetne, bár ez túlzás, a tény viszont a negyven év különbség. A fiú Pesten jár egyetemre, itt is tanul, versenyekre is ritkán jár, talán ez volt neki a negyedik. Mari siófoki klubja révén került be a társaságba. Okos, csak sokat hisztizik, mert nem tudta ezt vagy azt. Meg is mondtam neki, mikor az eredményhirdetésre várva odakéredzkedett mellém: te, ha hazafelé is ez fog menni, nem utazunk együtt! ugyanis már akkor kiderült, hogy egyenesen Pestre jön, és mivel nincs más társasága, engem szemelt ki útitársként. Vissza is fogta magát, kifelé jövet és a vonaton már csak egy-kétszer hozta szóba saját hülyeségeit. Sajnos, most sem tudtam sem pihenni, sem rejtvényt fejteni, bár a harmadik órában már ő is szörnyen unta az utazást, így mikor lecsuktam a szememet, hogy alszom kicsit, a beszédet abbahagyta és elővette a füldugókat, zenét hallgatott. Közben eltűnődtem, hogy egy huszonéves jóképű fiúnak miért a fő témája a rejtvényezés meg a szakma. Feltehetőleg nincs barátnője, ahogy nekem az természetes lenne. Azért a fiatalság energiája jól jött nekem is, fel is dobott, örültem, hogy nemcsak a lányaimmal tudok értelmesen szövegelni, hanem idegen fiatallal is. Igaz, a közös téma összehozza az embereket.
             A szemközti kupéban ülő klubtársunk oda-odanézegetett, esetleg gondolhatott is valamit. Már tavaly is megjegyzést tett, mikor a Szelidi-tó esti táncmulatságának képeit látta, azt mondja, láttam, hogy szédíted a pasikat. Nem mondtam neki, hogy ezen röhögnöm kell, rég túl vagyok a szédítéseken, örülök, hogy ha jól érzem magam, nem fáj a fejem, a gyomrom stb. Mi tagadás, az egómnak mégis jól jön, ha ilyesmiket hall. Azt persze nem gondolnám, hogy ő ácsingózik rám, egyrészt nem az a fajta, másrészt családos. Ámbár, ki tudja, a haraszt mitől rezeg. Látok másokat, akik ilyen korban még mindig vidáman eljátsszák a vérük diktálta játékokat, no én régen se csináltam, most meg már pláne nem.
               Tegnap a Kopaszi-gáton voltam ismét, embertömeg, ami évek óta egyre nő. Azért én kint hagyatnám a bicikliket, mert unom, hogy itt is vigyázzállásban kell közlekedni. Csak úgy száguldoznak az emberek között a bicajosok, pedig itt rengeteg kisgyerek is futkározik a járdán. Eddig sikerült kikerülnünk egymást, de ki tudja, mikor történik baleset. De legalább kutyákat nem hozhatnak be, mint például a Margitszigeten, ami szintén túlzsúfolt. Az emberek évről évre jobban szeretnek kimenni a zöldbe, bezzeg régen kongott az ürességtől, az ember a magáénak érezhette az egész területet.
               Jó volt a baloldali őstermészetben mászkálni, ott jobban szeretek, mert a jobb partot már művileg alkották, műfű mindenütt. A fagyi elég ócska volt 250-ért, tiszta jég, íz semmi. A két vécépavilon közül az egyik be volt még zárva, a másik előtt sor ácsorgott. A férfivécéből kijövők árvízveszélyt jeleztek az oda várakozóknak, az egyik azt mondja a fiának: hát levegőt nem veszel, viszont uszoda van.
               Szép nap volt a vasárnap, nem hiányzott társalgás, az az előnye, ha egyedül megyek valahová, hogy nyugodtan figyelhetem a környezetet. Bár tekintettel a tegnapi zsúfoltságra, más hétvégén keresek valami csöndesebb, elhagyatottabb vidéket a sétálgatásra. A Kopaszi-gátra kell egy keveset lábalni, ugyanis megszűnt a 103-as buszjárat, a villamosról meg elég sokat kell visszagyalogolni, zebra sehol, az autók meg özönlenek mindenfelől. Ma már mindenkinek a fenekéhez nőtt a kocsija, a kapunál dugó alakult ki befelé és kifelé is. Én visszafelé föl szoktam menni a hídra és gyalogolok át a hídon, majd egészen a Lurdy-ház sarkáig, ott szállok csak villamosra, ami a Népligetig hoz. Na befejezem, megyek Danihoz, majd a rejtvényklubba, este keveredek csak majd haza. 

2016. február 20., szombat

Mégis

Nagyjából másfél évi mosolyszünet után a nővérem játszotta Mohamedet (ismerjük a közmondást), felköszöntött a születésnapomon, egyúttal pedig csapatot is építettünk. 
A kapcsolatot szinte úgy folytattuk, mintha mi sem történt volna, sőt, húgom is hajlott afelé, hogy januárban lemenjünk nővérünk születésnapját ünnepelni. Ez nem volt olyan nagyon egyszerű, ahogy régen, "az" előtt, hogy fogtam magam és egyik óráról a másikra egyszerűen felcuccoltam, leutaztam. Egyébként húgom nem is maradt volna éjszakára, igaz, akkor még én is egynapos kirándulásra gondoltam. Aztán közbejött, hogy a hátamat "felvágták", eltávolítottak róla egy ronda sebet és bevarrták, ezzel pedig sokat kellett pihennem. Másrészt, bejött egy nagyon hideg idő. Aztán más jött közbe. A Rejtvényfejtők napján találkoztam ismét Marival, akkor tudtam meg, hogy beteg is volt két hétig közben, tehát jobb volt nem lemenni és elkapni tőle. Mert nálunk a család szinte sosem működött úgy, ahogyan akármilyen más családokból kihallani, ti. ha valaki beteg a családban, akkor a hozzátartozója elmegy hozzá testet-lelket ápolni, dolgokat elintézni helyette, amit kell. Igaz, szerencsére eddig még sosem volt egyikünk sem annyira beteg, hogy tényleg szükség lett volna egy hátramozdító segítségre. 
                    Most ezt nem taglalnám, hogy mire gondolok. Húgom ugyan múltkori betegségemnél fölajánlotta, hogy eljön segíteni, de ha belegondolok, fárasztóbb lett volna, miután nyilvánvaló, hogy kevésbé igazodik el az én háztartásomban. Tehát maga egy tea elkészítése is csomó instrukciómba került volna, ami eleve fáraszt. Persze nem kell belegondolni, mi lesz, ha egyszer uramisten szükség lesz egy valódi segítségre. 
                    Egy hónapig nem mehettem masszázsra, lejárt az sztk-s beutaló, most ugyan meghosszabbítják, de csak három héttel későbbre kaptam így is időpontot. Tavaly jártam egy "fizetős" masszőrhöz, aki egy bivalyerős erdélyi származású lányka, most is elmentem hozzá. De hiába kértem, hogy legyen most elsőre kíméletes, úgy megdöngölt, hogy közben is szólnom kellett, hagyja már abba. Másnap alig bírtam magammal, úgy fájt a vállam és a hátam felső része, hogy egy hétig nem múlt el. Azt hiszem, nem is megyek már vissza hozzá. Mert ha egy hétig pihenek és elmúlik az izomláz, egy újabb masszázs után újra ez lesz, na és nem is folytatom. 
                    Múlt héten tényleg készültünk lemenni, de jöttek a nagy esők, lemondtuk. Közben viszont péntek reggel úgy sütött a Nap, mintha soha nem akarná abbahagyni, és ahogy a prognózist hallgattam, estig nem is lesz más a helyzet. Nosza föl is hívtam Mari nővéremet, már az ajtóból jött vissza, és rögtön mondta, előző nap ő is hívott, hogy mikor jövünk, és milyen jó lenne egy jó kis háromnapos hétvége. Miután nála régebben sem számított, milyen idő van, a lakásban is rengeteg mindent lehet csinálni, meg aztán nincsenek távolságok. A fiához-unokáihoz egy ugrás, a Balaton két ugrás. Unokaöcsém nagyobbik fia 18 éves, de csak a kora változott, teljesen úgy néz ki, mint két éve, legfeljebb hosszában nőtt. Ádám csak nézett, meg is kérdeztem, tudja-e egyáltalán, hogy én kivagyok. Nemes egyszerűséggel válaszolt: nem. Azt hiszem, régebben sem világosítottuk föl családi kapcsolatokról, az a néhány találkozás semmitmondó volt mind az ő, mind az én számomra.
                 És nem esett állandóan az eső, szombaton is több órás szünet volt, sétálni meg úgyis kell. Vasárnap délelőtt ragyogott megint a Nap, szinte az egész Siófok lenn volt a parton. 
                 Gyönyörű tiszta zöld volt most a víz, a mólót is helyreállították, mert a különböző viharok az utóbbi években igencsak tönkretették. 
                 Közben Mari intézgeti a nyári rejtvényfejtő versenyt. Még a Rejtvényfejtők napjára eljött vele a könyvtárigazgatónő (vagy a nőklub vezetője?), hogy megbeszéljék a ROE vezetőségével, hogyan pályázzanak a rendezésre. Viharos gyorsasággal intéződött a dolog, most már az apróságokon a sor.  Azért van mit csinálni egy ilyen szervezés során!
                 Mari a könyvtárban már két éve rejtvényfejtő klubot csinált. De az asszonyok kevésbé akarnak rejteni, inkább mindenféle szókirakós és egyéb társasjátékokat hoznak be, azzal játszanak el egy-két órát. Ezt mi is nagyon szeretjük, játszanánk is rogyásig úton-útfélen, ahol lehet. Nagyon fogyasztja az időt! amiből nekünk van is épp elég.
                 A héten háromszor is voltam gyerekőrző, Dani már nagyon mozgékony, szereti, hogy tud állni, futni, beszélni is. No ez a beszéd azért még eléggé érdekes nyelv, megtanulnom lehetetlen, de rengeteget mulatunk. Ő mondja a magáét nekem, én meg mosolygok rajta és biztatom. Énekelni is szoktam a régi népdalokat főleg, birkózunk. Úgy mászik föl rám, mintha fára mászna, megragadja a nadrágomat, lábával már a térdemen, combomon van. Leginkább a labdát szereti most, jókorákat kacag, sikongat, amikor pattogtatom.