2017. január 16., hétfő

Befekvés előtt

Mától várom a telefont, mikor fekhetek be a klinikára. Ez számomra jó, viszont tegnap hirtelen úgy belenyilallt a talpamba valami, mikor fölálltam (nem ugrottam, csak egyszerűen), hogy szinte megijedtem. Tudom, van ez az ún. lustatörés, minden ok nélkül előfordulhat a csontritkulásosoknál. Most még csak az kéne, hogy emiatt ne tudjak bemenni! Azóta már többször is érzem, de nem dagadt meg. Remélem, kibírja, amíg beérek, ott már lesz segítség, ha mégis megdagadna.
                 Másik, a fürdőszobában kis tócsát észleltem mosás után, előbb azt gondoltam, tán a vízkimeregetésre nem figyeltem (ugyanis az öblítővizet a kádban hagyom, azzal szoktam fölmosni, illetve a vécét leönteni, víztakarékosság nálam nagyon fontos). Feltöröltem, teljesen száraz volt. Éjjel felébredve kimentem, belelépek valami vízbe. Mi ez? akkor látom, megint egy pocsolya. Jól nézek ki. Megint feltöröltem, és észrevettem, hogy a mosógép csöve is vizes, feltehetőleg onnan csorog, lassan ugyan, de csorog. Várom most a gondnokot, csináljon valamit, nem hagyhatom így itt a lakást, ki tudja, mennyire fog a későbbiekben folyni, nehogy árvíz legyen, és még be se tudnak jönni. Még a telefonszámom sincs meg nekik, valahogy nálunk így alakult. Az eredeti gondnoknak volt pótkulcsa, ezt nyilván meg is szüntették biztonsági okokból. 
                 Na és persze emiatt alig aludtam megint, itt a gépnél csukódnak le állandóan a szemeim. Át is ülök a fotelba, várva-várva gondnokot, illetve a klinika jelentkezését. 
                 Az átutalásokat ilyenkor mindig megnézem, megvan-e minden, be van-e minden csekk fizetve, feltöltöttem a telefonomat, és kezdem összekészíteni a cuccot. Tavaly is összekészítettem, aztán ott derült ki, mi minden kell még, és nem ugraszthatom állandóan a lányokat. Még egy csomag wc-papír is gondot jelenthet. Nem is beszélve az étkezésről! én nagyon igényesen táplálkozom, nem szeretem túlzottan a gumi kockasajtot. A tea is csak délelőtt jó, amit adnak, délutánra már megposhad. A klinikán nincs büfé! tavaly nyáron még ki-kimentem ezért-azért, de ilyenkor télen már nehezebb. 
                Hát remélem, mindennek jó vége lesz.



2017. január 13., péntek

Bocs, ha nem vidám

Ezt úgy értem, hogy nem lehet mindig vidám az ember, viszont az is túlzás, hogy mostanában külön örömnap nekem, ha mégis vidámabban fogom fel a dolgokat. De ami az elmúlt évben volt, abból már nagyon elegem lett. Még akkor is, ha ezek a beírások nem örömteliek. Az ember azért ír naplót "a levegőbe", vagy, híres írónk szavaival: "nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek". 
                  Én mindig megmondtam, ha jó volt, akkor is, ha nem. A mai nap azért volt jó, mert nagy meglepetésemre előrehozták a kezelésemet, méghozzá nem is az orvos, hanem az alapítvány "gazdája". Látva állapotomat, azonnal átvitt egy orvoshoz, aki megírta a beutalót. Lehet, hogy a jövő hetet már a kórházban töltöm és megint van egy halvány reményem a gyógyulásra. Őszintén szólva? tényleg nagyon halvány. Több mint egy éve kezdődött és nemhogy javult volna, de sokkal rosszabb lett a helyzet. És ez nem életkor-kérdés. 
                  Hát "előre a legelőre", mondja egy régi triviális szólam, néha én is elsütöm, de csak írásban. Ma már élőszóban ilyet meg se értenek az emberek. Hát még mást! 
                  Mostanában lányaimmal van megértetlenség, na de én csináltam őket, én vagyok a felelős azért, hogy ilyenek lettek. De hogy magyarul beszélek, mégis másként értik? eszembe jut erről az a bizonyos színdarab (vagy film), Kern játszik benne. Biztos, hogy nem őt utánozom, amikor elmenekítem magam mellől az embereket. Kevésbé fáj nekik, ha elmegyek majd. De ez még odébb van, mert ha nem lenne bennem még mindig egy csekély remény, el se mennék - az orvoshoz. És persze abban is bízom, hogy ez is változik, ahogy mindig változunk, legalábbis én mindig változtam. Sajnos vagy nem sajnos, igaz, hogy gyakran érzem a múlt szörnyű hatásait, mivel ezek nélkül nem ilyen lennék, de azért inkább előre megyek, mint visszafelé.

2017. január 11., szerda

Az új év semmit nem jelent nekem

És ez valóban így van. A szilvesztert Siófokon, a nővéremnél töltöttem, sokat játszottunk, macskáztunk, szokás szerint. Általában három és fél nap után mindig fogom magam és eljövök, hogy itthon is legyek. 
                   Ugyan épp most határoztam el, nem is fogok már ide beírni, mert amit beírhatnék, megint csak nagyon-nagyon kellemetlen. 
                   Már nem is tudom, megírtam-e a karácsonyt. Nagyon rosszul sikerült, én lázzal küzdöttem, lányaim pedig szememre hányták, hogy nyugodtan lemondhattam volna. Hát, nem is tudom, mit gondoljak erről. Amit gondolok, az megint csak egy regény. Lemondok a megírásáról. 
                   Hét közepe van, hétvégén van egy verseny, amire én nem vagyok hivatalos, mivel a kategóriák első tíz helyezettje vesz csak részt rajta. Az eredményhirdetésre mégis odamegyek, utána pedig le Mariékkal Siófokra, megint ott leszek néhány napig. Születésnapja is lesz, ez elég ok az összejövetelre.
                   Itthon pedig játszom a számítógépes rejtvénylapon, most épp kis barátommal, Zalánnal versenyezve. Ugyan már rendkívül unom, mert a rejtvények most már vissza-visszatérnek, több ezer megfejtés után. Most mégis e kis verseny inspirál, néha a fórumba is be-beírok, főleg ha kis barátom mellé kell állnom, mert nem bír magával, folyton csinál egy kis palávert magának. 
                   Elkezdtem szoláriumba járni, nagyon jól esett, szombaton meg akarom ismételni, aztán majd vagy Siófokon is elmegyek, vagy majd ha hazajövök. Holnap megjön az alig semmivel megemelt nyugdíj, bár én sosem fogyok ki a pénzből, nagyon régen meg kellett tanulnom, hogy nem nullázhatom le magamat. 
                   Hát ennyi. Holnapután délelőtt még egy fontos egészségügyi megbeszélésre megyek. Már nem várok semmi jót, de még az is meglehet, hogy javulás lesz az eredmény.

2016. december 18., vasárnap

Karácsony előtt

Holdgyöngy blogját olvasva jutott eszembe, itt a karácsony, helyére teszem a betlehemest a már kicsit kiszáradt csuhébabákkal. Igazából minden évben újakat illene alkotni, de nem tettem el a nyári kukoricahéjakat. Régebben eltettem, csak aztán nem volt időm dolgozni vele.
A betlehemet vesszőből, a Kisjézus fekvőhelyét fonott teknőcskére helyezett kukoricahajból csináltam. Mária, József és a többi figura kukoricacsuhéból készült. Ők nem egyformák, 2007 óta Gáspár, Menyhért tönkrement, Boldizsár maradt csak meg, persze az őket jellemző hozzávalókat nem tudtam megkreálni. Még egy képet csináltam, hogy a szekrény mélyén elhelyezett Mikulásvirág csokrot is bele tudjam tenni a fotóba. Az adventi koszorúcska világítja be a teret, a rózsaszín értelemszerűen még nincs meggyújtva.

Itt viszont egy karácsonyi rácsos mézes-almás pite dióval.
Két éve, mikor a Rókusban feküdtem, az ottani terápiás játszókörben ezt a karácsonyfát csináltuk, gurigákból, melyeket előre festettünk, száradáskor ragasztottuk egymáshoz őket. Akkor ezt neveztem ki karácsonyfának, mert fenyőből csak ágaim voltak vázákban. A csövekbe apró csillogó arany és ezüst díszeket, csillagot, diót, almát, csengőt, illetve kis csuhéangyalkákat helyeztem. Jázminnak nagyon tetszett, kár, hogy azok a képek a gépről elvesztek.
                11-én leutaztam Siófokra. Macskáztunk - Hófehérke, a kétszínű szemű cicus nagyon szeret a bőröndbe, vagy ha már tele van és becsukva, a tetejére ülni. Ez nem egyedi eset, mert például Ábrahámhegyen a házigazdák vörös macskája is rátelepedett az utazótáskám tetejére, le is fotóztam. A honlapomon azt hiszem, meg is van a fényképe a Macskák galériában, de a gépről már eltűnt, és a honlapról nem lehet idetenni.
12-én volt lányom szülinapja, szombat reggel emiatt vissza is utaztam, majd az ünneplés után vissza. A szülinap náluk volt, másik lányommal volt még ott, Judit sütött csirkét meg rósejbnit, én vittem svájci tortát (mestermű a Kós Károly téri (Wekerle-telep) cukrászdából). Ha nagyobbik lányom elküldi azt a fotót, be is teszem.
                16-án, pénteken a Bakáts téri templomban adventi koncert volt, a szemközti zeneiskola tanulói énekeltek, köztük az unokám, Jázmin is. Erről sajnos még nincs fotóm, a lányom csinált, bár azt hiszem, csak videót. Csodálatosak voltak a csoportok, a nagyok már külföldre is járnak koncertezni. Másnap volt Dani második születésnapja, oda nem mentem el, mert túl sokan lettünk volna abban a pici szobában. Az igazat megvallva, nagyon nem kívántam látni anyóspajtást meg a párját, vagy inkább szagolni. És Peti is, a húga is dohányzik. Judit ugyan mondta, hogy ki szoktak menni az előtérbe, de az semmit nem ér. Nem bírom elviselni a dohányszagú embereket, sajnálom. Jövő héten megyek unokázni, majd akkor átadom kis ajándékomat neki. 

2016. november 27., vasárnap

Városnap Siófokon

Siófokot 48 éve nyilvánították várossá, november végén van az évforduló. Minden évben megünneplik, összekötve jótékonysági vásárokkal, az advent indulásával, gyertyagyújtással, mindenféle díjátadásokkal. Avattak a kultúrközpontban egy jégpályát is, hogy ha nem fagy be a Balaton az idén sem annyira, bárki korcsolyázhasson.  
                       Ami az én szerepemet illeti ebben, a jótékonysági vásár volt, amire bőröndnyi cucc felajánlásával mentem, ahogy sokan mások is. Természetesen csak olyan tárgyakat ajánlott fel mindenki, amit ő is szívesen megvenne, jó állapotban lévő értékes akármiket. Amit tudtam, segítettem a ki- és berakodásban is. Óriási öröm volt este, mikor összeszámolták a pénzt, a tavalyi összegnek majd a dupláját adakozták az emberek, ezúttal a gyógyító ferences nővérek javára. 
                       A 17 civil szervezet fehér pavilonjai közül a Nőklubét fotóztam persze, Marival a baloldalon.  A nőklubosok mindegyike párban vállalt egy-egy órát az árusításban.
                         Mari iszonyú sokat dolgozott (ahogy egyébként máskor is a szervezésben), reggel 8-tól 11-ig, közben én elintéztem egy-két dolgot, bevásároltam például. Úgyhogy mikor fél 12-kor beestünk a lakásba, épp csak ettünk valamit, lehevertünk. Mari fölhúzta az órát fél 3-ra, hogy a könyvtárban 3-kor kezdődő klubnapjára beérjen. Oda is rengeteg cuccot szokott vinni, most ebben is tudtam neki segíteni. Egyre többen járnak ide, több csoportban scrabble-t játszanak a nők legszívesebben. Én eleinte rejtvényt fejtettem, s egy kezdő versenyzőnek adtam ebbéli tanácsokat. Aztán ő is inkább játszani akart a szókirakóssal, úgyhogy ezután már csak azon törtük a fejünket. 
                        Hazavittük a cuccokat és ismét kimentünk a pavilonunkba. Általában nem tartották be az egy óra eladási ügyeletet a többiek sem, mindenki fel volt ajzva. De mire fájrontot hirdettek 8 órakor, már mindenki örömmel pakolt. A tömérdek cucc közül persze sokat vissza kellett csomagolni, ezeket a Nőklub Mikulás-ünnepén fogják tombolán sorsolni. A könyveket a könyvtárnak ajánlják, a ruhadarabokat egy börzére viszik. Ha még mindig marad, azt a hajléktalanoknak vagy a Vöröskeresztnek ajánlják fel. 
                        Este még játszottunk ketten is otthon, szombaton azonban a pihenés következett. Jó későig aludtunk, reggeli után pedig lementünk a Balatonhoz. Csodálatosan sütött a Nap, a víz kristálytiszta, a már megszokott hattyúk, vadkacsák üdítő élményt nyújtanak mindannyiszor. 
Ilyen tiszta a víz újabban mindig


Homályos a látóhatár, eszerint másnap is napos időre lehet számítani
Ez a "rút kis kacsa" itt ácsorgott, lábán sárga "jegygyűrűvel". Egészen közel lehetett menni hozzá, kicsit sipogott, de nem mozdult. Azonban egy méterre kinyitotta a csőrét és ránk lehelt. Tudtuk, hogy ez a határ. A vízen úszkáló szülei is észrevették közeledésünket, és sürgősen kifelé igyekeztek. Nem vártuk meg az esetleges kravált. Ami az érdekes, ez a "gyerekhattyú" sokkal nagyobb volt, mint fehér kifejlett társai, akár szülei. De az sem lehetetlen, hogy valami más fajta.
Siófok e partján van a Rózsakert is, de azon kívül is mindenütt rózsák. Ezt a gyönyörűséget a mólóról befelé vezető úton fotóztam le, a bokron már csak ez az egy tündökölt.






Ne hagyjuk ki a cicákat! A fehéret már többször fotóztam, de van a nővéremnek egy régebbi macskája is, kétszer annyi idős a fehérnél. Barátságtalan, a kicsit is nagyon nehezen fogadta el, de hónapok se teltek bele, már annyira megszerette, hogy ha Hófehérke néhány percig nincs a láthatáron, már keresni kezdi. Egyébként pedig így alszanak. Én a kisszobában alszom, csukott ajtónál, de volt rá példa, hogy rosszul csuktam be ajtómat, és néha én is az ágyneműn találtam valamelyiket. 
                          Nagyon jól éreztem magam a sok vidám "lány" között, és persze a Balatont mindig imádtam. Alig várom, hogy néhány hét múlva újra lemenjek.                  

2016. november 23., szerda

Pécsi ismétlések

A cím arra utal, sokszor voltam már a kultúra fővárosában, de igazából több napra-hétre kellene elmenni, a csodálatosan szép épületek igazi megnézése céljából
                        19-20-án Tiszai László Kupa volt, én most is az utolsó helyen végeztem a saját szintemen, kb. 80 hibaponttal (ami azért mégsem 300 valahány, mint Kiskunhalason volt). Nem tudtam elszakadni az almásderestől, hogy helyette almástarkát írjak, így persze keresztbe sem stimmeltek a szavak.
                        Megint a Pollack Mihály kollégiumban aludtunk, ilyen szobában. Igaz, a fotón nem látszik, hogy asztal nincs a szoba közepén. (Mari itt sem tud elszakadni a rejtvényektől.) Ettük a maradékjainkat, majd bekopogott Jánosunk, a szokásos laposüveggel és a szintén szokásos doboz süteménnyel. Felesége minden alkalommal annyi sütit pakol, hogy nekünk is jusson. Ezúttal isteni finom gyümölcskalácsot ehettünk szendvicseink után. Felköszöntöttek névnapom okán, aztán kivonultunk a portásfülke előtti térbe, asztal és fotelokban scrabbleztünk vagy fél 11-ig. Kata ezt se szereti csinálni, de hősiesen jött és ki is tartott, a társaság kedvéért. 
Kata szörnyen utálja a fényképezést, de nincs kegyelem.


              Az éjszaka kollégiumi hangulatban telt: még éjjel fél kettőkor is a folyosón beszélgettek, utóbbi elég visszhangos. Jórészt üres ilyenkor minden más kolesz is (ezért is kapunk ilyen helyeken korlátlanul szállást), de mindig van néhányan, akik nem mennek haza hétvégére. 

               Reggel kilenckor indultunk a csapatversenyre. Én újfent megkaptam a Szigetest, mert abban jó vagyok, meg is csináltam hibátlanra, bár most több idő kellett hozzá. Mesterünk fejezte be haladó Jánosunk fejtvényét, sajnos, sikerült 3 hibát előállítaniuk. Nem örültem, mert tudni kéne, hogy Asgabatnak nem d az utolsó betűje. Ha ez nincs, csak 2 hiba van (és ha egy perccel korábban adjuk be) dobogóra kerülünk. Így azonban a 4. helyen végeztünk, de itt is az a szokás, hogy már innentől oklevél is jár.
              Örültünk azért, mert János kezd jobb lenni, és ez a jövő évre nézve ígéretes. Aztán szépen kibattyogtunk a volánállomásra és vártunk két órát a buszunkra. Bár kaptunk több nagy füzet rejtvényt, elő se vettem, vidéknézés, majd alvás következett a több mint 2 óra alatt. Este még itthon is scrabble-ztünk és macskáztunk, miután én szépen megettem minden maradékot, hogy hétfőn is szép idő legyen.

                 Mivel pénteken a siófoki nőklub jótékonysági piacot rendez, holnap megint leutazom, egy jól megpakolt bőrönddel. Ez nálam lomtalanítás is, persze nem ócskaságokat, csak számomra szükségtelen tárgyakat ajánlok fel, hogy a befolyt pénzt szép dolgokra költhessék így karácsony előtt. A nyugdíjas klub is csinált ilyet kedden, de Marinak tonnaszám van felajánlani való csecsebecséje.         



2016. november 16., szerda

Megpróbálok rövid lenni

vagyis tényleg csak a lényeget írom ezután. Persze még mindig dúl bennem az "író", és mivel tavaly abbahagytam életem regényét (miután Laci letarolta a winchestert, vele együtt a már meglektorált Életemmel), most is írnék, de nemigen van hova. 
                   Tegnap eljött a nagyobbik lányom megünnepelni, hozott csomó olyat, amit csak ritkán eszik-iszik a magamfajta, aztán eldumcsiztunk pár órát. Akkor, mivel Laci jött érte kocsival, rájuk sóztam megint egy csomó dolgot, például azt a mózeskosarat, amiben még Anikót vittük újszülöttként (40 éve!), azóta mindig mindenfélét tartottam benne, később ruhát is varrtam neki, mert kezdett itt-ott töredezni. De én sosem dobok ki vesszőből, gyapjúból, gyékényből készült holmikat, utóbbiakat egyébként is én gyártottam még a Hagyományok házában. Pedig ezeket szinte nem is használom. 
                   Aztán gyűjtöttem a 15 darabos tojástartókat, hogy majd kitapétázom vele a kisebb szobát, amolyan "művészmódra", ahogy a lakásomat szoktam dekorálgatni. De már erről is letettem. Mivel Anikóék tüzelnek a házban, meg a méheket is kell néha füstölni (és mondta, ilyen tojástartókkal füstöl egy méhész), még direkt jól is jött. Most megint felszabadult egy csomó tér, aztán jön a karácsony, jó néhány ruhától is meg fogok szabadulni, vagy Berettyóújfalura küldöm az Igazgyöngy alapítványnak vagy a Mikulásgyárba. Utóbbi a legegyszerűbb mostanában, bár azokba a csomagokba inkább játékokat kell tenni. Egyelőre azonban a babáimat, plüssállataimat kiraktam, szeretgetem. 
                  Más nincs, húzom-halasztom az influenza-oltást, mert bár sok év eltelt, és nem voltam beteg, az orvos szerint jó lenne, lásd múltkori tüdőgyulladást (ámbár az nem fertőzés útján terjedt, gondolom). De nem merem az évi utolsó verseny előtt beoltatni magam, ki tudja, hátha belázasodom vagy egyéb rossz mellékhatása lesz.
                 Már ingyen utazhatok, úgyhogy pénteken le Marihoz, ott alszom, másnap pedig onnan buszozunk Pécsre. Verseny után ott is alszunk (vagy nem, most intézzük a szállást), és vasárnap csapatverseny (ha lesz, mert ezek mindig rizikósak). Aztán vasárnap megint Marihoz megyek vissza, mert vinni akarok az unokájának ásványgyűjteményeket a szülinapjára. Egy régi osztálytársnőmnek is ígértem egy szívességéért gyűjteményt, hát csak elfogy már. Ami marad a vitrinben meg szép dobozokban, azt már nem dobják ki, ha elmegyek, mert elég szépek, némelyik nagyon értékes is.