2018. január 14., vasárnap

A nyomor széle

e című blog (HVG, L.Ritók Nóra) blogom olvasottakat megjelenítő részén, jobbra szerepel is. Ajánlom olvasásra, méghozzá rendszeresen, hogy képben legyünk, miféle állapotok uralkodnak. Jó elterelő saját, sokszor magunk kreálta gondjainkról. Én is ilyenkor szoktam belelapozni, hogy rájöjjek, az én problémám ugyan az én problémám, de hordereje meg sem közelíti a berettyóújfalui problémákat. 
               Velem és lakásommal a napokban semmi érdemleges nem történt, hacsak az nem, hogy péntek délután leendő vevőm (ha az lesz) hívott, hogy most jön Ausztriából és ki tudnék-e menni még aznap este lakást mutogatni, mert a felesége is szeretné megnézni. Ugyan 99.99 %, hogy rábólint, de mégis. Mondtam, hogy épp influenzás vagyok, erre káromkodott egy jóízűt. Ajánlottam neki a vasárnapot, addigra tán jobban leszek, de az meg azért nem volt jó, mert a kedves feleség egész hétvégén be van osztva. Nagyjából a jövő csütörtököt céloztuk meg, hát meglátjuk. 
               Közben sokat javultam, használ a sok pihenés, igaz, máskor is jószerivel csak pihenek, de erről is már írtam. A napi 1000 NE C és 2200 NE E-vitamin megteszi hatását, gondolom, a hársfatea mézzel szintén. 
               Mivel a hirdetésem még mindig fenn van (említettem is vevőmnek, mert ugye még nincs eladva...  mondta is erre, hogy ő fizet foglalót is akár, persze ha folyton Ausztriába ingázik, nem tudom, hogy kerülhetne erre sor). Tehát kapok onnan egy üzenetet egy fószertól, hívjam őt telefonon, mert érdekli az ügy. Természetes hogy nem hívtam fel, a legtöbb ilyen ügynököktől jön. De azért írtam neki pár sort, hogy félig-meddig elkelt már a lakás, de egy héten belül kiderül, és ha komoly vevő, főleg  készpénzes, kivihetem lakásmutogatásra. Meglátjuk. Közben jutott eszembe, ha tudnék blöffölni (képtelen vagyok rá), jelen vevőjelöltnek mondhatnám is, hogy "drágul az áru, ha a kereslete nő". De az ipse már a szomszédos országban lehet, a telefonom is ki van kapcsolva, majd este kapcsolom be, hogy a nővéremet felköszöntsem. 
             Róla csak annyit, hogy legutóbb, mikor lenn voltam, azzal váltunk el, hogy a szülinapodra jövök (két és fél hete), erre föl egy hete elkezdte tapétázni a vécét, de tegnapelőtt fölhívott, hogy szándékomban áll-e lemenni, mert alig halad, óriási a felfordulás, és akkor neki át kéne rendezkednie. Megnyugtattam, hogy nem megyek, amúgy is akkor még úgy tűnt, influenza is kijöhet a megfázásomból.
            Közben annyira jól lettem, hogy tegnap kiszaladtam a postaládát üríteni, a piacon még éppen elkaptam az utolsó eladót, de már nem vette elő újra a mérleget, saccra vettem tehát egy kiló banánt meg három körtét. Más mondanivalóm nincs. Igazából elő kéne vennem a laptopot is, de csak egy vezeték van, és ezen a nagy gépen, asztal mellett, széken ülve tudok jól játszani a rejtvényezős oldalon. Ha laptopot akarok használni, ahhoz át kell vinnem a kábelt, beülni a fotelomba és ölembe a gépet. Annál is jobb lenne, mivel ez a 2005-ben vásárolt gép már nagyon sok mindent nem tud, ráadásul a hangkártyája is szétmehetett, mert egy ideje már zenét se tudok hallgatni. 
            Mindjárt itt van a februári első verseny, az úgynevezett Füles-verseny, de még nem írták ki, mikor. Igazából nem áll szándékomban ott zsúfolódni, mert oda országosan akárki bemehet ROE-tagság nélkül is. A siófokiak viszont tömegesen mennek, lelkesedett Mari, hogy 12-en is jelentkeztek.
            A tavalyi tabellán, mely meghatározza az idei állásokat, a 16-ról előrébb nyergeltem, mivel hat embert mesterré fokoztak fel, igaz, hogy nagyjából ugyanennyien jöttek hozzánk is a haladóktól.    
                

2018. január 9., kedd

Ötödik csapás

Még szombat este kapok egy telefont, saját, ügynök nélküli hirdetésem okán telefonál valaki. Mikor lehet megnézni stb. Mivel másnapra amúgy is volt időpont, legyen ő a harmadik. 
                11-re ott voltam, ügynököm kétségbeesetten áll és telefonál. Aztán mondja, hogy nem tudja elérni azt, akinek most kéne jönnie. Talán úton van, talán közlekedési dugó van, biztatom. 
                Fölmegyünk, kicsit beszélgetünk. Múlik az idő, jön a második vevő, a készpénzes. Cigány házaspár, feltűnően unott pofával, a férfi nem is köszön, az asszony beszél néhány szót. Hogy a fiuknak akarnák a lakást. Nem maradnak soká, azt se mondják, fapapucs, elhúznak. Egymásra nézünk, na ezek se jönnek vissza, de talán jobb is. Nem mintha rasszista lennék, de azért jobb vigyázni. Ezek, ha van pénzük, nagyurak. Viszont, gondolom, olyan ügyvédhez vihetnek, aki esetleg maffiás. Nem mondjuk ki egymásnak, de tudjuk, ha mégis jelentkeznének újra, almás, már eladtuk. 
              Közben ügynök kislányomnak sikerül elérni a 11 órás vevőjelöltet, jön, de mivel én a szombatit 12-re hívtam, elúsztatjuk őt fél 1-re. 
              Hajszálpontosan jön a vevőm - közben beavatom ügynökömet, hogy hát ez van, de nem is volt megtiltva, hogy én is hozhatok vevőt, persze akkor ugrik a jutaléka, ettől láthatólag szomorú. 
              Karakán fickó, folyvást beszél, látszik, hogy ért hozzá. Most adott el egy kertes házat Szigethalmon, erről is váltunk néhány szót. Aztán elvágom a fonalat, hogy jó, gondolja át, én is átgondolom, hiszen közelít a fél 1-hez a mutató. 
              Tényleg jön is egy meglehetősen mufurc fiatal gyerek, csak félfüllel hallom, hogy egyedül akar beköltözni, aztán azt kérdi, mikor lehetne még egyszer megnézni. Hogyhogy még egyszer? hát, mondja, valakit még hozna tanácsadónak, és ha befér egy újabb "csapatba", mármint egy ilyen vevős csapatba, jönne. Ebben maradunk. Láthatóan döntésképtelen, egy fikarc remény nincs arra, hogy ez tényleg akar valamit egyáltalán. 
              De közben látjuk, hogy az én vevőm Opelja még mindig ott áll a sarkon. Míg a tehetetlen fickó nézelődik, föl is hív. Azt mondja, ha egy picikét engedek az árból, ő benne lenne, mert tetszik neki a lakás. Mennyi lenne az a picike? kérdem, de nem válaszol. 
              Ügynököm még aláíratja az eseti szerződéseket velem és a tehetetlen vevővel, majd elhúzunk. Láthatóan boldogtalan, megvigasztalom azzal, hogy ha a külön ügylet sikerül nekem, kap tőlem némi fájdalomdíjat, feketén. És ezt tényleg komolyan is gondolom, hiszen mostanára már látom, tényleg mennyit szervezkedett, szaladgált, és még mindig semmi remény. Mondja, van akinek 39 lakást mutatott meg és még akkor sem volt megelégedve a vevő. 
             * Tegnap kikapcsolt telefonnal szenvedtem, senkivel nem akarok beszélni, és gondolkodtam. Mennyit engedjek a pasasnak? délután elmentem a rejtvényklubba, gondoltam, útközben fölhívom, beszélek vele. Aztán itthon felejtettem a mobilt, meg aztán idő is kellett még átgondolni. 
             Ma délig gondolkoztam, bekapcsoltam a mobilt, megnéztem, keresett-e az ügynök, és ha igen, fölhívom, mit léptek a cigányok illetve a tehetetlen vevő. Aztán a kezembe vettem a ketyerét és beültem a fotelba. Ellazulva alfáztam és egyfolytában kértem a segítséget, ne bolonduljak meg, mert már némi jelét látom magamon ennek is, és nem használ a Frontin sem. 
             Aztán megszólalt a telefon a kezemben. Vevőm jelentkezett. MI a helyzet, kérdezte, én is ezt kérdeztem tőle, és mondtam egy árat. Ő is mondta. Úgy csináltam, mint aki gondolkozik, aztán igent mondtam. Magamban már pont ennél az árnál tartottam... 
              Jó, akkor hívja az ügyvédjét, mikor jó neki, és ez meg az lesz, megkapom emailben a szerződéstervezetet, utána bemegyünk aláírni. Meg se említette az energetikai tanúsítványt, amit egyébként nekem kéne beszerezni. És annyira belefásultam, hogy már az sem érdekel, ha pont ez lesz a maffiás. Csak lesz annyi eszem még, hogy végigcsinálom. Ha mégse jön össze, arra is megtaláltam a megoldásomat.
             Istenem! Legyen vége már!

2018. január 6., szombat

Negyedik csapás

Ezzel a vevővel már majdnem biztosnak látszott, előbbiek ismeretében jól el is cseszte a karácsonyomat. Pocsék lelkiállapotomat az is befolyásolta, hogy lélekszakadva telefonált ügynököm karácsony előtti szombat délelőtt, midőn épp egy sárgarépát nézegettem a piacon. Alig akartam elhinni, miért ennyire sürgős feltétlenül megírnom emailben a helyrajzi számot, hogy az ügyvéd lehívhassa, ellenőrizhesse, van-e tartozásom vagy nincs. Hogy az ügyvéd nem fog ezzel karácsonykor foglalkozni, az annyira volt valószínű, mint az, hogy végül is csinálok karácsonyt így, vagy úgy. Na de ezt megírtam. 
                   A két ünnep között ügynököm naponta telefonált, hogy a vevővel nem sikerül beszélni, vagy kinyomja vagy elromlott a telefonja. Végül, pont 30-án telefonált, hogy mégis beszéltek, de csak annyit tudott meg a vevőtől, hogy az ügyvéd még nem intézte, amit kellett. Nekem ez nem volt meglepő, hiszen épp Szilveszter előtt nem foglalkoznak ilyesmivel ezek a hatalmasságok, a jog urai.
                  Eltelt a szilveszter, az új év napja is lement, az ügynök nem telefonál. Tán jobb is, az ágyat nyomtam nap nap után, ha felkeltem, szédelegtem össze meg vissza a lakásban. 
                  Tegnapelőtt mégis kaptam egy telefont lelkes fiatal ügyintézőmtől. Hogy vagyok? udvariaskodott, aztán rátért a témára: tudnék-e rendelkezésre állni hétvégén, mert két vevőt is akarna hozni, bár hitelesek, de azért az is biztos szokott lenni, és a nagyobb részt tudják kifizetni, csak pár milka maradna. Rákérdeztem potenciális vevőmre, aki "nem mondta vissza, de sosem árt, ha több vasat tartunk a tűzben". Ez bizony visszatáncolt, gondoltam magamban, kis pisis lány azt hiszi, most jöttem le a falvédőről, hogy nem egyértelmű, miért hoz újabb vevőket. Ugyan nem haragszom rá... A visszatáncolókról persze megvan a véleményem, mondhatja rám bárki, hogy pesszimista vagyok, de az élet más, és végül megedződik az ember. A velem egykorú nő már a helyszínen is bizonytalankodott, egy héttel később meg félmilkával le is akarta alkudni az árat. Dühöngtem, mert így szuperolcsó, de engedtem egy százast. Hát ez az ember nem tud számolni? az elején még "megvolt a pénze", ráadásul január közepén költöznie kell... tehát sürgős. Volt.
                  A mai telefon alapján a tegnap még két hiteles vevőből az egyik hiteles lett (más összeggel, mint amiről tegnap volt szó), a másik készpénzes. A vevő pedig egyáltalán nem jelentkezik és nem is elérhető. Ha Fehér Klára volnék és novellát írnék, sorolnék pár lehetőséget, ami egyébként valószínű is lehet akár.
                  Mindenesetre holnap megint caplathatok ki és állhatok egy órát, mert a lakásban már egy szék sincs. Aztán nézhetem a jövőmet, hogyan alakul. Fásulok, és ez jó jel. A lányaimmal is kapcsolatba léptem, a gyerekessel sejtem ugyan, miért. Nyilván hiányzik a nagyi csőszködése, hát nem lehet könnyű. Mindenesetre tudattam vele, hogy beteg vagyok. Persze hogy a Facebookon, mert a telefont csak akkor használják, ha minden kötél szakad. Hiszen drága... annyit nem ér meg az anyjuk évek óta, hogy csak úgy fölcsengessék. Na de én neveltem őket, hihi... csak tudnám, mikor és hol rontottam el. Azt hiszem, már ez se fontos, megyek is odébb. Előre a holnapi legelőre!

2018. január 3., szerda

Tükör a városon át

A tükör 2004 óta állt a falon, az Ikeában vettem. A bejárati ajtó mögötti falon függött, míg végre el nem költöztem. Csakhogy teljesen megfeledkeztünk arról, hogy leoperáljuk a falról. Mikor az első vevő házaspár fitymálva arról beszélt, "ha nagyon tetszik magának, inkább vigye el, mert itt minden kalapács alá kerül", vagyis kő kövön nem marad. Hoppá! tényleg, csakhogy már akkor minden kisebb dolgot meg ami nem kellett, elvittek a gyerekek, és többé rájuk, pontosabban ennek az elszállítása nem került szóba. Nem is mertem említeni, főleg mikor legutoljára a lomtalanításnál Laci dereka már annyira fájt, hogy lenn maradt a kocsinál és mi Anikóval gyorsan lehurcolkodtunk.



Előrelátóan megtartottam nagyon régről egy vaskos kartondobozt, nem tudom, mi lehetett benne, a szekrény mögé toltam, gondoltam, egyszer bizonyára hasznát veszem. 
                  Közben azt gondoltam, inkább eladom, sokkal több vele a macera, és nem is tudom, egy embermagas tükörrel, még ha az be is van csomagolva, föl lehet-e szállni buszra, metróra. Fölmentem egy ismerőshöz, mert a legfelső csatot nem tudtam leoperálni, megfelelő szerszám nélkül. Elbeszélgettünk, mondta, neki kellene egy ilyen tükör, csakhogy kettő. Meg se próbálkoztam újabb ajánlattal. 
                Hetekig ott állt, még mindig fönn van a vásártéren, érdekes módon ünnepek előtt se kellett féláron sem ilyenkor pedig már senki nem vásárol, . 
                 Na és pont ma, amikor kicsit jobban voltam, hiányzott is a levegő, három napja csak fekszem, vagy ülök a fotelban, de alszom, felkerekedtem.- Amúgy is ki kellett menni, összeszedni a bejött számlákat, miegymást, elkérni a pótkulcsot a gondnoktól stb. Jól éreztem magam már, de bizony az összerakás-becsomagolás ugyancsak megizzasztott. A majd egy teljes ragasztógurigát nem sajnáltam, legyen az rendesen becsomagolva, mert ha mégsem kel el, viszem most már magammal, ha innen elköltözöm.
                 Eleredt az eső, mikor végre elindultam, vigyázva, óvatoskodva. Épp jött a busz, na mondom, most fog szólni a vezető, hogy ezzel nem szállhatok föl. Nem is tudom, miért volt ilyen érzésem, félelmem. De nem történt semmi, és nem szóltak a metrónál, a másik metrónál sem. Ha ezt így el tudtam hozni betegen, most már előre a legelőre, ahogy szoktam volt mondogatni magamban. Nagy az esélye, hogy ez a gyönyörű drága tükör végül fölkerül majd egy szép siófoki lakás előszobafalára.
                És megveregettem a vállamat.

2018. január 2., kedd

Várakozóban

Az ünnepek után lementem a nővéremhez Siófokra. Süteményes tálak özöne - mi történt?  Mari mostanában csak a sajtosát süti, leveles tésztából, pillekönnyű, ízetlen, mert a legolcsóbb vacak sajtot reszeli rá, akármilyen óvatosan harapsz bele, repülnek szét a sült sütipillék. Most azonban a lakást is szépen kidekorálta, kipucolta. Mutatja aztán, diós-mákos beiglik, ukrán krémes, lekváros, gesztenyés kiflik, szintén levelesből. Más vacsora nem lévén, ezekből és némi kefirből kis tányér, és máris muszáj volt játszani, méghozzá a Rummit. A rejtvényklub már régen nem rejtvényekről szól, a Scrabble szókirakó az úr, sőt egy ideje már a Rummi. Mivel én rengeteget rablórömiztem annak idején, hát ez annak a pontos mása, persze elméletben, mert a gyakorlatban ez számokból áll. 
                      Másnap késő délelőtt jött értünk Marcsi, kivitt a morzsaparti helyszínére, amit egyszer már biciklivel is meglátogattunk. Egy kies hely Kiliti határában, most már játszótér is készül, eddig csak szalonnasütő volt kiépítve. Akár gyalog is el lehet ide sétálni szép időben, de most mindenki kocsival jött, illetve szállították, néhányan több fuvarral is. 
                      Tavaly Mari nem vett részt ilyenen, csak mesélték neki. A morzsaparti eredete oda nyúlik vissza, hogy mindenki a karácsonyi maradékát hozza el, amellett forralt bor, ásványvíz, üdítők, és az elmaradhatatlan ki tudja-honnan-származó-ki-főzte pálinkás laposüvegek. No, jól éreztük magunkat a kivágott széles nagy rönkökre terített ilyen-olyan terítőkre tálaltak, lefektetett farönkökön ücsörögtünk. A nap csodamelegen sütött, lekerült a végén kabát, sapka, sál. Három órát voltunk itt, akkor hazamentünk. Bár semmit nem csináltunk tulajdonképpen, halálos fáradtan azonmód lefeküdtünk és három és fél órát aludtunk. Este borszentelő volt a templomban, de Mari kijelentette, hogy ő aztán oda nem megy el. Én kíváncsi lettem volna, hogy megy ez, de már akkor kezdtek nagyobb szelek fújni. Nem találjátok ki, mit csináltunk ezután. Rummiztunk, aztán megunva Scrabbleztünk. Nagyjából fél 9 volt, amikor megéheztem, és megsütöttem a magammal vitt, de addigra kiolvadt hekkemet, meg is ettem, amíg Mari az újsütetű kvízjátékot nézte a tévében. Mari egyébként minden kvízjátékot megnéz a tévében, és minden celebet, standupos egyéneket névről ismeri, velem ellentétben. 
                   (Közbevetőleg, megint ott sorakoztak a vízzel telt vödrök a vécé-fürdő kis folyosóján, de most csak a víztakarékosság miatt (Mari a fürdővizével önti le a vécét, amit egyébként helyeslek, én is ezt teszem). De bár a vécét Isti fia közben megcsinálta, sose kerül sor a lehúzásra, mert mire elfogy a tele fürdőkád vize, elérkezik az új fürdés ideje... Az új porcelán ülőke csúszkált ide-oda, mert nem illett bele az eredeti két vájatba, pontosabban nem is szereltek rá olyan applikátumot, ez is vicc. De ezt hamar meg lehet tanulni. Azonban Marit most már nagyon szépen megkértem, hogy a forduló sarkához már ne tegyen vödröt, mivel én nem szoktam hozzá az akadályokhoz, és éjjel esetleg nagyot eshetek.  Ennek ellenére másnap megint nagyon figyelnem kellett, mert szinte provokatívnak éreztem, hogy nem lehet véletlen. Mivel minden ottlétemkor ez van, meg nem lepett a dolog, csak azt nem értem, Mari miért akarja, hogy én ott essek el, lefejelve esetleg a macska miatt mindig nyitva lévő vécéajtót. A férje a vécén ülve halt meg. Mivel Mari rendkívüli agy, nem igaz, hogy nem direkt csinálja - tán így jelzi, hogy menjek már a fenébe két nap után? No, el is jöttem most is harmadnap, mikor reggel közöltem, Mari határozottan megnyugodott.)
                   Másnap 1 órakor Rummipartira voltunk meghíva Katához. Persze nemcsak játszás volt, hanem ötféle sült zsírból (kacsa, liba, disznó, hurka, szalonna - hát a kókuszzsír hiányzott, az nem hiteles ilyenkor, bár otthon már - mily meglepő! Mari is azt használja, ahogy én is). Paprika-paradicsom-lilahagyma-uborka. Sütőtök csodálatosra sütve. Egymás hegyén-hátán a konyhában, előtérben ment a nagy zaba, majd újra játék. Öt óra felé elkezdtek szállingózni az emberek, de nekünk is elég volt traktából is, ülésből is, ment ki merre látott.
                    Más újdonság is volt a lakásban, egy légtisztító berendezés. Üvegtál, benne folyvást forgó víz és tényleg nagyon finom volt a levegő. Vadonatúj szerzemény lehet, bár Mari azt mondta: előástam valahonnan... na persze. Nem lehetett olcsó mulatság, na de nem csoda, mert Mari most már nemcsak menázsit, pénzt is kapott Katától, mesélte büszkén. 
                    Pénteken este 5-kor még volt valami csillagszóró-parti kinn a Fő téren, de én fél 5-re épp csak kimentem, köszöntem a lányoknak, aztán az ötös vonattal sürgősen hazaiszkoltam. 
                    Át- és átgondolom azóta is, hogy ha egyszer igaz lesz a lakáseladás, majd egy lakásvétel Siófokon, milyen gondok szűrődhetnek majd kettőnk életébe. Mert a Nőklubba értelemszerűen be fogok lépni, és mivel mindkettőnk elég domináns személyiség, azért Mari mégis negyven éve lakik ott, én meg újonc vagyok. Viszont egy idő után képtelen vagyok tartani a számat bizonyos hülyeségek miatt. 
                    Viszont hogy lesz, mint lesz, az még igencsak a jövő zenéje. Most hívott az ügynököm, hogy nem tudja elérni a vevőt néhány napja... lehet, hogy visszatáncolt, kezdhetjük előlről. És én már a végemet járom, szó szerint. Most éppen influenza jellegű tüneteim vannak, és halálosan fáradt is vagyok.

2017. december 25., hétfő

Karácsonyrontó ügynök

Nemrég azt írtam, nálam nincs idén karácsony, és tényleg nincs. Csak egy kicsit furcsa, mivel eddig is egyedül töltöttem a szentestét, mióta a lányok felnőttek. Igaz, hogy nem ezt kapták útravalóul, de mit tegyünk.
                Lehetett volna a cím Harmadik csapás is, mivel a harmadik ügyemet intézem. Intézném, ha megfelelne. Péntekig meg is felelt, de szombat délben a piac kellős közepén telefonál az ügynököm, hogy a lealkudott árból is "ajánlatot tesz" legújabb vevőm, méghozzá majd félmilliót. És neki azonnal kellene a helyrajzi szám is, hogy az ügyvédje le tudja kérni a lakásadatokat. Karácsony előtt egy nappal! ki az az ügyvéd, aki ünnepen ezt vállalja? kezdem sejteni, összejátszik vevő és ügynök, és már-már azt szeretném, ha a vevőnek nem lenne jó ez a megoldás. Szerezzen magának három hét alatt egy kisebb, olcsóbb lakást, január közepén ugyanis költöznie kell. Már ott feltűnt, miért tartozik ez rám is, hogy a vevőnek mikor kéne költöznie és mit kéne csinálnia a lakásommal. A gyanúm ekkor kezdett megszületni. Amikor pedig elmentek, ők arra, én meg erre, akkor beszélhették le, amit nekem másnap az ügynök a piac közepén elmondott a telefonba. A hívás eleve felháborított, mert már előre kértem, ne foglalkozzunk az ünnepek előtt és utána sem két nappal az üggyel.              
               Két napig nem találtam a lakás papírjait, ma aztán meglett. Közben a lányokkal is közöltem, ITT nincs karácsony. Egyszerűen nem érzem, hogy még mindig nekem kell bevásárolnom, készülnöm és itt a parányi helyen vendégül látnom őket. Anikó is kicsit megzavarodott, holott évtizedek óta utálja a karácsonyt (egyébként a kötelezőt én is mindig utáltam, de ezt az ünnepet sose minősítettem kötelezőnek). De persze azért mindig jöttek, egyik egyik nap, másik másnap, megették a főztömet, aztán rám hagyták a mosatlant. Persze közben jól éreztük magunkat, és senki nem akart változtatni. Most Anikó mégis örült, hogy nem kötelező, érdekes módon közben megtudtam, hogy Juditékhoz mégis elmegy, igaz, csak 28-án, mert Laci háta megint megrándult, mozdulni se tud. Tudjuk, mi ennek a lelki háttere, de nem bánom. Ők is állandóan csak a hülye tanácsaikat tudják osztogatni, kéretlenül persze, mert tán azt hiszik, ha beszámolok, mindjárt ki kell oktatni.
               Az idén ez a lakásdolog valóban teljesen leszívta az energiáimat. Judit még ma is erőlteti, de nem azt, hogy eljönnek, hanem azt találta ki, hogy én menjek el. Sejtem a hátteret, és megírtam neki, amit meg kellett.
               Szerencsére aztán meglettek a papírok, megírtam az emailt az ügynöknek a helyrajzi számmal, és kikötöttem, hogy maximum 100 ezret engedek az amúgy is leredukált lakásárból. Többet nem. Ezt már a szombati piaci telefonban is megmondtam az ügynöknek, este pedig megírtam emailben is ugyanezt, hogy legyen nyoma. Százezer mínusz és punktum. Az ügynök azóta sem válaszolt...
               Úgyhogy azt írtam Juditnak, többek között, hogy ha meglesz a papír, azonnal utazom le. Kicsit fura ez az erőszak tőle, na persze hozzászokott, hogy első nap a másik mama, második nap én, ajándék, lóvé stb. Facebookon azt írja, délután, majd ír egy sms-t, hogy délelőtt. Ha közben változott, azt csak Petikéje változtathatta meg. Hát mit képzel, fogok neki majd ugrálni, mert sejtem, akkorra hívnak, amikor ő nincs otthon. Írom a lányomnak, nem készültem, mert a lakással vagyok teljesen lekötve, erre kioktat, hogy nem ajándékokról és pénzről szól a karácsony - miközben tudom, hogy náluk bizony pontosan erről szól. Ha huszonhárom évig erről szólt a kapcsolat, miért lenne pont most máskor. Akkor megírtam, amit a Face-bookon is: ha év közben nincs meg a megfelelő szeretet, karácsonykor sem pótolható. Ha megvan, akkor meg most mindegy kell legyen, ha egyszer ilyen zavart állapotba kerítettem magam.
                  Most már tényleg azt szeretném, ha a vevő elállna, és búcsút mondhatnék ennek az ügynöknek is. De persze megint Anikóékra hallgattam, aki csak azt írja-mondja, amit Lacitól hall. De várhattam volna még hónapokig, és magánúton adom el, ez a vevőnek csak az ügyvédi költséget jelenti, én pedig megkapom azt az árat, amelyről aztán megalkudunk. És persze még egy megoldás elvetem a lakáseladást.
                 Persze Mari megint jelentkezett, hogy mikor megyek le, és ő még mindig nem tudja a változásokat. Az évek óta eszébe sem jut, hogy ő is feljöhetne, a lányokkal éppenhogy van kapcsolata, annyi, hogy ha engem nem ér el, mert ki vagyok kapcsolva, Anikót zaklatja, hogy hol vagyok. 
                 Megtaláltam Louis Hay könyvét, elkezdtem olvasgatni. Természetesen vannak benne igazságok, de csak féligazságok, amerikai módra: légy önző, törődj csak önmagaddal, mert azért vagy beteg, mert mindig másokkal foglalkozol. Hányok tőle.

2017. december 18., hétfő

Dani szülnapja és egy vasárnapi látogatás

Már kedden odaadtam Juditnak a Daninak szánt plüsstevét, mert nem tudtam, hogy fog alakulni a harmadik születésnapja. Tudott, hogy a másik oldal családi ünnepeiben én nem veszek részt. Tavaly ugyan hívtak - először a 23 év alatt, amit lányom és nemvejem együtt töltött -, de "ott lesz anyós és após, húg meg ki tudja még ki", elhárítottam. Inkább fölszaladtam, hogy suttyomban odaadjam Juditnak a tortadobozt, de Jázmin elém jött és azonnal kiszúrta. Kis buti rögtön újságolta a kétévesnek, így muszáj volt kibontani. Judit tett ugyan megjegyzést, hogy na akkor megint nem vacsorázik, de "majd tortát vacsorázik", vágtam vissza.
              Most Judit kért, menjek el Jázminért a szolfézsra, együtt Daniért, aztán csináljunk valamit 5-ig, mert ő csak akkor végez és jön. Az eső zuhogott. Vettem egy kicsi Sacher-tortát, az nem krémes, lekvár van a csokis piskótában. De eszembe jutott, hogy Jázmin azonnal tudni fogja, mi van a nylontasakban, Daninak sem állja meg, hogy ne súgja meg, és akkor 5-ig megállás nélkül megy erről a szövegelés. Meg akartam ezt előzni, amúgy meg esernyővel és csomaggal, két gyerekkel kicsit nehéz lesz. Úgyhogy összefutottam a lányommal, hozza el ő a tortát, én addig a gyerekeket megetetem "normális kajával". Hol másutt, mint a Corvin Plázában, ahol ugyan egymás mellett legalább tíz kis gyorsétterem van, ők csak a Burger King sült krumpliját eszik. A másik nagyi sose viszi őket sehova, mondta egyszer Jázmin, maximum a piacra mennek. Ha én nem érek rá, Judit becsapja őket mégis hozzájuk, ahol aztán némán tévét kell nézni, mert a mama még labdázni sem engedi őket. Ő alszik, merthogy éjjel dolgozik, valamikor aludnia is kell. 
                  Ha sikerül ötünknek összejönni (Anikóval) együtt is itt szoktuk találkozni, akkor mindenki eszi az idióta gyorskajákat, én leginkább kínait eszem vagy a törököknél salátát.
               Háromnegyed 3-ra kellett a gyakorló iskolába menni,  Jázmin akkor jön ki a szolfézsről, ezúttal azonban majdnem 3 óra volt, mire megjelent. De Daniért csak fél 4 után lehet menni, addig uzsonnáznak, fél óránk volt mászkálni. Az a szerencse, hogy itt a Corvin Pláza, az iskola, a bölcsőde kb. öt-öt percnyire vannak egymástól, anya munkahelye és Jázmin zeneiskolája p edig a Bakáts téren, nagyjából tíz perccel odébb. Sétáltunk tehát kicsit Jázminnal az esőben, néztük a 32-esek terén a vásárosokat, kitelepülnek ilyenkor már mindenfelé. 
                  Jázminnak irtóra tetszik az esernyőm, ugyanis ez egy hosszú esernyő, amit ha nem kell használni, egy madzaggal a vállamra veszek. A másik ernyő is ugyanilyen volt, amit nyáron a Szigeten valahol elhagytunk. Ugyanakkor hagytuk el a nagy, valódi szőrből készült pingvint is, de hogy hol? pedig mindig körülnézek, mikor valamely helyszínt elhagyjuk, most mégis ez volt. Ha nem esik, a nap ellen kiváló védelmet nyújt, Jázmin tehát nyáron mindig kéri, de nemcsak napernyőnek használja. Hihetetlen fantáziája van, miket lehet művelni egy ilyen fura szerkezettel. Másnál ugyanis sehol nem látott még ilyen ernyőt, a madzagot egyébként én applikáltam rá
                 Mentünk Daniért, Jázmin lelkesen és nagy felnőttesen öltöztette a gyereket, aki mindenben engedelmes volt. Jázmin az öltöztetést az anyjától hallott szólamokkal, parancsszavakkal tűzdelte. Aztán vonultunk a plázába, ők ketten az ernyő alatt, én meg áztam szépen. Jázmin a szokásos sültkrumplit, ketchupot és hagymakarikákat kérte. Dani egyfolytában a csirkét emlegette, de nem mertem venni, mert a múltkor Jázmin azt kért, de olyan csípős volt, hogy nem bírta megenni. Bár csak a panírja volt csípős, mikor beleharaptam, az alatta lévő falatnyi hús teljesen ízetlen. De ezek más kaját nem esznek. Később, mikor már az asztalnál ették a krumplit, Jázmin mondta, hogy nuggettet kellett volna, mama! Na és miért nem ott mondtad? nem álltam még egyszer sorba, így is el kellett menni üdítőért, mert azt elfelejtettük. A kis villamos az ovális sínpályán elromolva darvadozott, a körhinta szintúgy, de nem volt kiírva, hogy az sem üzemel. Jázmin megjárta, mert a vásárlásnál leesett 200-ast ő vette föl és megtarthatom, mama? kérésére neki adtam. Most bedobta, de odaveszett.
                   Ezután Jázmin az esernyő kampós végét Danival megfogatta, majd körbe-körbe húzogatta az öccsét háromnegyed órán át, az meg visítozott a gyönyörűségtől. Bélelt műanyagja kiválóan csúszott a kőlapokon. Percenként lestem az órát, annyira untam magam, Judit azonban ezúttal nem késett.
                  Ezt követően igazi meglepetés volt, amikor kicsomagoltam a dobozt, rátettem a 3-as gyertyát, és meggyújtottam. A lányom fotózott, az én fotógépembenakkut kellene cserélni, bár tán már nem érdemes, inkább új lesz, ha lesz. A villákat senki nem használta, szerencsére ehhez a fajta tortához nem is igen kell. Erre egyébként a lányaimat is alig tudtam visszaszoktatni, pedig gyerekkorukban kistányér-kanál vagy villa volt szokásban, főleg az olyan süteményeknél, amelyek kézben fogva könnyen landolnak a szőnyegen vagy parkparkettán. Nem tudom, hogy fejlődtek vissza, de visszafejlődtek.
***
Vasárnap Anikóval volt találkozó, végre volt egy szabadnapja. Judit szülinapját ő hétfőn tudta megünnepelni, talán Danit is előünnepelte a szűk kétműszakos szünetében, nem tudom. Vasárnapra a Málenkij robot emlékműnél mondta a találkozást, az ő és Laci remíze is ott van egyébként. "A többi meglepi" - írta a Facebookon, és én alig vártam, mi lesz ez. Őszintén szólva a lakással kapcsolatban gondoltam pár dolgot, netalántán vevő van a láthatáron? De nem, arról volt szó, amit mostanában a fejére olvastam: egy éve van kocsid és azt ígérted, viszel majd ide meg oda, aztán még sose vittél. Egyszer jöttek el, akkor is Laci vezette. De mondta is, hogy 93 óta (!), amikor alig múlt 17 éves és levizsgázott, nem vezetett autót. Nekem ugyanis akkor már nem volt pénzem kocsit venni, na és utána sem, neki sem. A villamosvezetés más! 
                      Addig a Málenkij robot emlékműről csak akkor hallottam, amikor az 1-es villamos megállóit mondta be egy éneklős női hang. Még gondoltam is, egyszer leszállok, megkeresem, hol van. 


Talán jól látszik, milyen szép ez az emlékmű,Tompos Viktor alkotta egy MÁV-betonbunkerből.Annak idején nem csaptak neki nagy hírverést. Érdemes rákeresni a neten, bővebb magyarázatért, illetve profibb fotókért.
                     Utána beszálltunk a fehér Opelba, amit tavaly vett 200 ezer alatt, de nagyon jó állapotban volt. Azért kellett feltétlenül még egy kocsi, mert Lacié nagyon csotrogány, sokszor elromlik. Na és mikor Laci éjszakás és Anikónak 2-kor kell kelnie, hogy beérjen éjszakai járatokkal a műszakjába, nem kellemes. Anikó nagyon jól vezetett, és kiválóan átvette a sofőrök kedvenc szórakozását is, vagyis a különböző beszólásokat, ha kellett, ha nem. Nem ismételném, mert túl sok volt ahhoz, közben pedig minden másról is beszélgettünk. 
                     A kapuban Orion, a gyönyörű aranybarna ridgeback, afrikai oroszlánvadász kutya (akit elfelejtettem lefényképeztetni) folyvást a nyakamba ugrált, a kezemet akarta megkóstolni - na nem harap, és nem is ugat egyébként, felőle bárki bejöhetne a kapun, mondta egyszer a lányom). Aztán Anikó bemutatta kis télikertjét, amit Laci üzemi lomtalanításokból visszamentett anyagokból gyártott. A hatalmas paradicsombokron egyetlen szép nagy rózsaszín paradicsom virult, a paprikabokron 2 szép darab. 
                     Ezt a blogot (mást sem tőlem) olvassa Anikó, úgyhogy bátran leírhatom, az egész ház, telek szörnyen lerágott állapotú, időnként itt-ott javít rajta a tulajdonos. A kertet Orion uralja, lányom figyelmeztet a mindenhol heverő "bombákra", nehogy belelépjek. Most alszanak a méhek egy elkerített sarokban. A ház belül kissé otthonosabb, ha nem az én szememmel nézzük. Félig fával, félig villannyal fűtenek - padlófűtésű! -, és belül is elég ócska bútorokkal bír, függöny, egy cserép virág sehol - Laci nem szereti. Azért Anikó ide-oda csempész egy-két szebb dolgot, és fő, hogy nagyon jól érzi itt magát. Végül is minden működik, és vadonatúj szupertévével rendelkeznek. És szeretik egymást, nincs fontosabb.